Vidékiek a városiak ellen, frusztrált tömegek az elit ellen, a fehérek mindenki mással szemben: a konkrét kampányszövegeknél és hazugságoknál is fontosabbak azok a szakadások, amelyeket felszínre hozott az amerikai elnökválasztás. Trump bázisa, az új ellenforradalmi osztály.

Trump győzelme az egyik, ha nem a legnagyobb politikai kataklizmának tűnik a világban a második világháború óta. Abban nincs is nagy vita, hogy az esemény forradalmi jelentőségű, melybe egy egész korszak végét is könnyű belelátni: az uralkodó osztály, valamint a hagyományos politikai és médiaelit elleni lázadás viszi be a Fehér Házba a liberális konszenzussal szakító populista milliárdost. De kiknek köszönheti Trump a győzelmét? Valóban a vidéki redneckek, a vesztesek, az aluliskolázottak, a globalizáció áldozatai alkotják az új, jobboldali (ellen)forradalmi osztályt? Komoly jelek utalnak erre, de az egyik legmélyebb törésvonal faji: Trump mindenekelőtt a fehér Amerika szavazataival győzött.

Ahhoz képest, hogy évek óta mondogatják, hogy az amerikai választók változó demográfiája (lassan, de biztosan csökken a fehér szavazók aránya, miközben az afroamerikaiaké és a latinóké nő) miatt a hagyományosan fehér protestáns bázisú republikánusoknak előbb-utóbb komoly gondjai lehetnek, Trump úgy állt bele a kampányba, mintha eleve csak a fehérek szavazataira hajtott volna. Bejött neki.

A fehér szavazók aránya ugyan tovább csökkent az összes választó között (a 2012-es 72 százalékról 70-re), de közöttük olyan nagy volt Trump fölénye, hogy az ellensúlyozta Clinton sokkal nagyobb támogatottságát a színesbőrűek között. Pedig az nem volt kicsi: az exit pollok szerint az afroamerikaiak között Clinton 11-szer annyi szavazatot szerzett, mint vetélytársa, és a spanyolajkúak és az ázsiai származásúak táborában is kétharmados volt a fölénye. A fehérek között azonban Trump 58 - 37 arányban nyert, ez pedig elégnek bizonyult a győzelemhez.

A bőrszín meghatározó, de csak az egyik tényező a választást befolyásoló státuszjellemzők közül. Más dimenziókat is figyelembe véve még markánsabban kirajzolódik Trump támogatói bázisa. A republikánus jelölt leginkább a fehér aluliskolázott férfiak között hengerelt. A fehér férfiak 2-1 arányban szavaztak az ellenfelei szerint rasszista és szexista Trumpra Clintonnal szemben (63 kontra 31 százalék), ha pedig közülük csak azokat nézzük, akiknek max középfokú végzettsége van, már 72 százalék választotta a republikánus jelöltet.

A Clinton-kampány előzetesen többek között abban bízott, hogy a női szavazók közül különösen sokan fogják támogatni Hillaryt. Bár a nők többsége valóban őt választotta, közöttük is csak 54 százalékot szerzett, ami nem túl nagy kunszt: a nők a korábbi választásokon is demokratapártibbak voltak a férfiaknál, Obamára 2008-ban például 57 százalékuk szavazott. Többen, mint most Clintonra.

A számok alapján amellett is megalapozottan lehet érvelni, hogy a választást nem annyira Trump nyerte meg, hanem Hillary Clinton veszítette el. Trump 58 millió szavazója kétmillióval kevesebb, mint amivel Romney simán vesztett 2012-ben. Trump azért tudott mégis nyerni, mert Clinton még többet, 7 millió demokrata szavazatot bukott el Obamához képest. Ugyan látszólag jól teljesített a számára már előzetesen is kulcsfontosságúnak gondolt csoportokban, de nem elég jól: a nőkön kívül a fiatalok, a felsőfokú végzettségűek és a nemfehérek között sem tudta hozni Obama hajdani támogatottságát.

Leggyakrabban azt hallani, hogy Trump a „vesztesek”, vagyis a viszonylag rosszabb társadalmi helyzetűek, a szegényebbek és az alacsonyabb végzettségűek jelöltjeként forgatta fel az amerikai politikát, és hogy az elnökválasztás ennyiben nem egyszerűen ideológiákról és a személyekről szólt, hanem döntően osztályalapú volt. Ezt az összefüggést gyengíti az, hogy mint láttuk, a bőrszín meghatározó: bár az afroamerikaiak összességében továbbra is rendkívül hátrányos helyzetűek, Trump nem rájuk hajtott, hanem azokra a fehérekre, akik a globális kereskedelem, vagy éppen a szövetségi állam politikájának vesztesének érzik magukat.

Valószínűleg leginkább ennek köszönhető, hogy az évi 50 ezer dollárnál kevesebbet keresők között valójában Clinton nyert. Ezzel szemben Trump a magasabb jövedelműeknél győzött, és az osztályalapú értelmezéseket jelentősen árnyalja, hogy még a legmagasabb jövedelmi kategóriákban is a republikánus jelöltre szavaztak kicsivel többen – vagyis az anyagi helyzetnek sokkal kisebb a magyarázó értéke, mint amit a politikai közhelyek sugallnak.

A döntő azonban nem is ez, hanem az iskolai végzettség, és az, hogy van-e diplomája valakinek, vagy nincs. Míg a felsőfokú végzettségűek többsége Clintonra szavazott, a csak középiskolával rendelkezők többsége Trumpra. Ha még följebb nézünk, Clinton fölénye még nagyobb: a PhD-vel rendelkezők között már több mint 20 százalékos – az elit támogatásával azonban nem lehet elnökválasztást nyerni.

Ez megerősíteni látszik azt, amiről világszinten is egyre több kutató beszél: a modern demokráciák legfontosabb törésvonalává az iskolázottság válik. „Az iskolázatlanok félnek az életüket és tapasztalataikat nem ismerő intellektuális sznobok kormányzásától. Az iskolázottak pedig attól félnek, hogy a világ működését nem ismerő tudatlanok dönthetnek sorsukról” – írja a Metazin  egy Cambdridge-i politológus eszmefuttatása kapcsán.

Fordítsa el mobilját!

Miközben a választási térkép nagyvonalakban ezúttal is a szokásos piros-kék megoszlást mutatja (vagyis a keleti és a nyugati part demokrata, míg a középső és a déli államok republikánusok, azzal a nagyon nem mellékes körülménnyel, hogy a sok elektort adó ingaállamokat most mind Trump nyerte), nem az államok közötti különbségek érdekesek igazán, hanem az azokon belüliek. A megyei szintű adatokból gyönyörűen kirajzolódik, hogy Amerika (is) a város-vidék tengely mentén tört ketté:

How Donald Trump reshaped the election map https://t.co/ukCDucv7jg pic.twitter.com/y6v5d1PmuB

— The New York Times (@nytimes) 2016. november 9.

Miközben a városokban nagyon jelentős Clinton fölénye, az elővárosokban pedig viszonylag kiegyenlített volt a küzdelem, az igazi vidéken Trump tarolt, ott a szavazatok közel kétharmadát gyűjtötte be. Az okok nyilván összetettek, de egyértelmű, hogy a vidéken élők nagyon jelentős része úgy érzi, hogy a nagyvárosi elitek nem hozzájuk beszélnek és nem velük törődnek, miközben a város és a vidék közötti kulturális távolság láthatólag nem csökken. 

„A vidéken élő embereknek kétszer akkora valószínűséggel van fegyverük és házasodnak fiatalabban. A városi „kék” területeken az emberek gyorsabban beszélnek és gyorsabban járnak. Inkább droghasználók, de kevésbé alkoholisták. A kékeknek valószínűleg nincs földjük, és, ami a legfontosabb, ők valószínűleg nem evangéliumi keresztények”

– hozott életközeli példákat a Cracked szintén az egyik „Trump-megyéből” elszármazott szerkesztője a Trump-jelenség kulturális hátteréről és az elittel szembeni frusztráció szerinte nagyonis valós okairól, melyek eléggé emlékeztetnek a Brexit kapcsán elmondottakra.

A változás ígéretének csábítása a politikai beágyazottsággal szemben a jelöltek megítélésében is tükröződik:

Clinton, mint a régi elit, az uralkodó establishment képviselője, szemben a szavakban legalábbis mindent borító Trumppal – a jelek szerint ez az egyszerű alapképlet működött, és aratott diadalt.