Bár Donald Trump kampányígéreteit és kijelentéseit sokáig nehéz volt komolyan venni, most már muszáj megvizsgálni, hogy melyek a megvalósíthatónak tűnő elemei.

Első intézkedések: Obama legyalulása, a klímaprogram leállítása, a fegyvertartás lazítása

A republikánus törvényhozással a háta mögött Trump egészen biztos, hogy igyekezni fog megfelelni a szavazói elvárásainak, és amit csak tud, lebont a minden erejével ellene kampányoló Barack Obama politikai hagyatékából. Ezt nemcsak a szavazóinak többsége várja el tőle, de Trumpnak személyes elszámolnivalója is van Obamával. Kettejük utolsó találkozása az a 2011-es sajtógála volt, ahol Obama Washington színe-java előtt, élő adásban alázta szénné a születési helyén akadékoskodó milliárdost. Trump állítólag akkor döntötte el, hogy egyszer elindul az elnökségért.

Nehéz nagyobb elégtételt elképzelni, mint hogy januárban épp Obamától veheti majd át a Fehér Ház kulcsait és a nukleáris arzenál kódjait. Pedig van nagyobb és Obamának sokkal fájóbb: Trump neki fog látni a republikánus szemekben vörös posztónak számító egészségügyi reform, az Obamacare lebontásának. Az új elnöknek egyébként van egy, az Obamacare-t kiváltó saját egészségbiztosítási reformterve, de a részletekről nem sokat tudni. A váltáshoz szükség lesz a törvényhozásra, és valószínűleg bíróságoknak is állást kell majd foglalniuk: a folyamat nem lesz gyors, de hogy az elsők között lesz, amibe Trump belevág, az biztos.

Az új elnök várhatóan elődje legfontosabb elnöki rendeleteit is az első intézkedéseivel kezdi majd el visszavonni. Obama gyakorlata nem volt elegáns, de elnöksége végén leginkább azért kényszerült rendeletekkel kormányozni, mert a republikánusok bő két éve gyakorlatilag leállították a kompromisszumokra épülő jogalkotást a törvényhozásban. A New Yorker által még a nyáron megkérdezett, Trumppal dolgozó republikánus stábtagok és stratégák szerint elnökük az elsők között ezeket a rendeleteket vonná vissza:

• a párizsi klímaegyezmény aláírása
• a kanadai–amerikai Keystone kőolajvezeték építésének blokkolása
• a szíriai menekültek befogadása
• a Kínával folytatott kereskedelmi vita jegelése
• a fegyvervásárláshoz szükséges háttérellenőrzések szigorítása

Migránsdeportálások, adócsökkentés

Bár az illegális bevándorlókkal kapcsolatos büntetőintézkedések tekintetében Trump némileg enyhült, ám mivel kampányának központi eleme volt, beiktatása után ezen a téren is azonnal fel kell mutatnia valamit. Az eredeti hangzatos ígéret betartása, az összes (több mint 11 millió) illegális bevándorló kipaterolása nemcsak fizikailag és pénzügyileg kivitelezhetetlen, de már csak azért sem valószínű, mert a gazdaságban szükség van rájuk. Az viszont szinte biztos, hogy kezdettől mindent meg el fog követni, hogy elkezdjék deportálni azokat az illegális bevándorlókat, akiknek priuszuk van.

Emblematikus migrációellenes ígéret volt az USA déli határára építendő fal is, amiről szintén vereséggel egyenértékű lenne lemondani. Egy ekkora fizikai védvonal kiépítése évekig tart, de Trump elkötelezettnek tűnik. Persze az, hogy az építkezés (a költségek elérhetik a 25 milliárd dollárt) Mexikó számlájára történjen, miként azt Trump ígérte, nem tűnik reálisnak. Trump eleve nem népszerű Mexikóban, és várható bevándorlásellenes intézkedései nagyon le fogják hűteni a két ország kapcsolatát.

Trump arra is ígéretet tett, hogy csökkenti az adókat (leginkább a cégek nyereségadóját), de ezt se lehet ukmukfukk lezavarni, és egyáltalán nem biztos, hogy a foglalkoztatás a várt módon nőne ettől. Protekcionista gazdaságpolitikai elképzeléseinek részeként kilátásba helyezte a kilépést az USA számára legfontosabb két nemzetközi szabadkereskedelmi egyezményből (a csendes óceáni TPPA-ból és az észak amerikai NAFTA-ból), tehát a védővámok visszaállítását.

Annak a ki tudja mennyire komolyan vehető elképzelésének is vannak jogi akadályai, hogy az USA a jövőben támadás esetén ne feltétlenül védje majd meg azokat a NATO-szövetségeseit – a balti országokra utalt –, amelyek nem az elvárt mértékben veszik ki részüket a szövetség terheiből. Ehhez a hadsereg vezetésének és a szövetségeseknek is nyilván lesz hozzáfűznivalójuk, hiszen az európai katonai stabilitás fundamentuma épp az, hogy a háború óta sosem merült fel, hogy az USA ne védje meg a szövetségeseit.

Korszakváltás jöhet a külpolitikában és az alkotmánybíráskodásban

Ide is vágó nagy kérdés, hogy a külpolitikára hagyományosan nagyon érzékeny republikánus elit és a témára nem kifejezetten fogékony Trump között milyen deal jön létre a külpolitika kezeléséről és szereplőiről. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy ezt a területet tapasztalt, az amerikai külpolitika hagyományos prioritásait szem előtt tartó, a republikánus mainstreamhez tartozó szakértőkre bízza-e.

A másik lehetőség, hogy megpróbálja megvalósítani az amerikai külpolitikai szerepvállalás a kampányban belengetett teljes újrafazonírozását, és a saját feje után menve választ embereket a külügyi kulcspozíciókba. Ha így tesz, akkor a NATO teljes átértékelődése mellett a Trump által újratárgyalni kívánt 2015-ös iráni nukleáris egyezmény is veszélybe kerül.

Trump nem hisz a globális felmelegedésben, és azt ígérte, törli az ENSZ klímaváltozási programjaira szánt többmilliárdos szövetségi támogatást is. Az olajvezeték-építések mellett az amerikai olaj- és gázkitermelés feltételeit is megkönnyítené. Ebben a republikánus többségű kongresszus nyilván segíteni fogja. A kongresszusban persze korántsem minden republikánus honatya Trump-szimpatizáns, mégsem várható, hogy sokan kiszavazzanak mögüle – ennek okairól és általában az amerikai pártpolitika paradoxonjairól itt olvashatnak.

Trump hamarosan új bírót jelöl majd a Legfelsőbb Bíróság közel egy éve megüresedett kilencedik helyére, miután Obama kompromisszumos jelöltjét a republikánus szenátusi többség a konvenciót és a szabályokat felrúgva még meghallgatni sem volt hajlandó. Az alkotmánybíróság szerepét betöltő, az USA jogrendszerét és társadalmi-politikai profilját alapkérdésekben befolyásoló testület mostani belső egyensúlyát egy mégoly haladásellenes szemléletű bíró kinevezése sem igazán ingatná meg. Ám a bírák többsége 70-80 éves, és pár év múlva, újabb személycserék után a bíráskodásában mindmáig alapvetően progresszív testület erőviszonyai annyira átalakulhatnak, hogy akár a republikánus jobbszél egyik legfőbb követelése, az abortuszszabályozás drákói visszaszigorítása is teljesülhet.

Trump elnökségének két legfontosabb kérdése

Trump elnökké választása politikájának globális veszélyei mellett a hatalommal való visszaélés kockázatát is felveti. Az eltitkolt adóbevallások és a többé-kevésbé bizonyított adóelkerülés fényében felmerül, hogy elnöki hatalmát nem próbálja-e majd gazdasági érdekei segítésére is használni. Erre csábíthatja az is, hogy elnöki terminusa idejére nem köteles a vagyona menedzselését másra bízni. Így könnyen alakulhatnak ki összeférhetetlen helyzetek, amikor egy-egy új jogszabály vagy kormányzati lépés üzletileg kedvez neki.

Az adóelkerülés másik vonzata, hogy az elmúlt hetekben a sajtó egyre részletesebben tárta fel az ingatlanmilliárdos vitatható, a törvényesség legszélét is erősen súroló adóelkerülési praktikáit, amivel a New York Times cikkei szerint Donald Trump dollárszázmilliókat spórolt meg. Ezek az ügyek a kampány végén nem igazán kaptak komoly reflektorfényt, most azonban egészen biztos, hogy ismét terítékre kerülnek.

A sajtó és a keleti part erős demokrata establishmentje mindent meg fog próbálni előtúrni Trump főleg New Yorkot és New Jersey-t érintő necces ügyeiről. A valódi kérdés nemcsak az, hogy mit találnak, hanem még inkább hogy Trump mit lép majd erre.

A republikánus jelölt a kampányban mindenesetre azt ígérte, hogy elnökként

• lecsukatja Clintont;
• beperli az összes nőt, aki szexuális molesztálással vádolta;
• szigorítja a sajtóra vonatkozó szabályokat a szerinte ellenséges tudósítások miatt.

Az első kettő legfeljebb Trump bosszúszomjas természetéről tanúskodik, sok realitásuk nincs. Az, hogy Trump a szabad világ vezető demokráciájának élére vágyva a tekintélyuralmi rendszereket és azok vezetőit (például Putyint és Kim Dzsongunt) dicsérte, hogy nem érti és nem is törekszik érteni a politikát, hogy nem elkötelezett a szabadságjogok és a szövetséges országok védelme mellett, hogy rasszista, szexista és valószínűleg erőszakos is, hogy semmibe veszi a tudomány eredményeit, már önmagában is épp elég ijesztő.

Az viszont döntő lehet az amerikai demokrácia jövője szempontjából, hogy az autoriter rendszerek iránti vonzalmait nyíltan vállaló új elnök, miként ígérte, megpróbálja-e arra használni a hatalmát, hogy nekimenjen a sajtónak, vagy hogy ezzel összhangban kikezdje az ügyeit esetleg vizsgálni kezdő független hatóságokat, intézményeket. Ha megteszi, az az amerikai demokratikus intézményrendszer állóképességének eddigi talán legerősebb tesztjét jelenti majd.