Joe Biden már a 2020-as demokrata előválasztásokon egy politikai relikviának tűnt – egy olyan mezőnyben, ahol mindenki egymásra licitált a radikalizmusban. Mégis „Joe bácsi” volt az – az egyetlen jelölt, aki figyelmen kívül hagyta a Twittert, úgy gondolta, hogy az amerikai–mexikói határt kontrollálja, és aki a többiekkel ellentétben nem beszélt kirívó elragadtatással a kritikai fajelméletről és a genderelméletről –, aki beköltözhetett a Fehér Házba. Az egyetemi radikalizmusról szóló felhajtás ellenére a versenyt a munkásosztálybeli afroamerikai szavazók döntötték el – írja elemzésében a Financial Times. 

Bidennek nagy szerencséje lenne, ha 2024-ben a történelem megismételné önmagát. Bár a párton belül nincs komoly kihívója a jelöltségért, a Demokrata Párt tart attól, hogy olyan baklövést követ el, amely még jobban megszilárdítaná a közvélemény szkepticizmusát az elnök előrehaladott kora miatt.

Mióta 1972-ben beválasztották az amerikai szenátusba, Biden mindig is konszenzusra törekedett. Ez időnként ellenszenvet váltott ki belőle pártja baloldalán. Mégis, amikor alkura volt szükség, Biden volt az az ember, aki megtalálta azt.

Barack Obama alelnökeként a republikánus szenátusi vezetőkkel közösen elhárította az adósságválságot. Elnökként több kétpárti megállapodást kötött – az infrastruktúráról, az iparpolitikáról és a vényköteles gyógyszerek árának korlátozásáról –, mint bármelyik demokrata elnök az elmúlt évtizedekben.

Úgy tűnik azonban, hogy mindez nem váltotta ki a szavazók elismerését. Népszerűségi mutatói több ponttal Donald Trumpé mögött kullognak, és 2023 utolsó hónapjaiban tovább erodálódtak. A kérdés az, hogy van-e bármi, amit Biden tehetne, ami ellensúlyozná a közvéleménynek a korával kapcsolatos aggályait. Ezt csak egyféleképpen lehet kideríteni.

Életkorától eltekintve Biden kihívásai két nagy területre vezethetők vissza. Az első a választók elégedetlensége a gazdasággal.

A második az illegális bevándorlással és a bűnözéssel kapcsolatos félelem, valamint a demokraták kulturális radikalizmusával szembeni széles körű bizalmatlanság. Röviden szólva, Biden elveszíti a kékgalléros Amerikát, beleértve a nem fehér munkásosztály növekvő részét is. Azonban kora ellenére éppen Biden lenne a megfelelő demokrata arra, hogy visszahódítsa őket – írja a lap. 

A gazdaság területén tűnik a leginkább tehetetlennek. A világjárvány nyomán az amerikai háztartások mediánjövedelme 2019 óta nem növekedett, és mivel a képviselőházat a republikánusok ellenőrzik, 2024-ben nincs rá lehetőség, hogy a demokraták a gazdaságot ösztönző törvényeket hozzanak. Biden legfőbb reménye az amerikai jegybankban rejlik.

Decemberben Jay Powell Fed-elnök azt állította, hogy elértek az amerikai kamatciklus csúcsára. Ha a Fed 2024 elején gyorsan csökkenti a kamatokat, az valószínűleg a fogyasztói hangulat javulásához vezet – olyan eredményeken keresztül, mint a jelzálog- és autóhitel-törlesztések csökkenése – az általános választások idejére.

Bidennek nagyobb lehetősége van arra, hogy beszálljon a bűnözéssel és az illegális bevándorlásról szóló narratívába. Az Egyesült Államok számos nagyvárosában egyre inkább az a közvélemény érzése, hogy a demokrata ügyészek puhányak a bűnözőkkel szemben, miközben a világjárvány óta nagyot ugrott a gyilkosságok száma. Ellentétben a választóknak a pénztárcájukkal kapcsolatos aggodalmaival, a Demokrata Párt bűnözéssel kapcsolatos problémáinak nagy része a márkaépítéssel kapcsolatos. Ez az egyik olyan terület, ahol Kamala Harris, Biden ugyancsak népszerűtlen alelnöke jobban hasznosítható lenne. Harrisnek mint egykori ügyésznek azt a témát kellene hangoztatnia, hogy a demokraták a bűnüldözés szövetségesei.

A gyakorlatban a demokrata „pénzt elvonni a rendőrségtől” kampányok nem vezettek sehová. Trump sok szövetségese viszont az FBI-tól akar pénzt elvonni. Hiba lenne ezt nem becsatornázni. Mivel Harrist széles körben a progresszív baloldal részének tekintik, az ő beavatkozásával ebben a témában két legyet üthetnének egy csapásra – írja a lap. 

Ugyanez vonatkozik az illegális bevándorlásra is. Itt is sok minden a márkaépítésről szól. A Demokrata Párt 2020-as radikális „nyitott határok” elve soha nem valósult meg a gyakorlatban. Az illegális határátlépések száma mégis rekordszintre emelkedett, mióta Biden elnök lett. Képesnek kell lennie arra, hogy 2024 elején alkut kössön a szenátus republikánusaival az Ukrajnának nyújtott segélyek folyósításáról, cserébe az Egyesült Államok és Mexikó határának megerősítésére szánt több erőforrásért. Egy ilyen alku esetén a baloldal árulást kiáltana, amely azzal vádolná Bident, hogy eltapossa a bevándorlókat. Az elemzés szerint azonban minél hangosabbak a tiltakozások, annál jobb. Ez ugyanis segítene Bidennek abban, hogy tompítsa Trump vádjait, hogy nem törődik az ország védelmével. 

Biden kereshetne egy Bill Clinton-féle „Sister Souljah”-pillanatot is – amikor az akkori elnökjelölt szélsőségesnek minősítette az afroamerikai aktivistát és regényírót –, hogy elhatárolódjon pártja extremistább kulturális állásfoglalásaitól. A mai Demokrata Pártban például sokan sokak számára vitatható álláspontot képviselnek a nemi identitással kapcsolatban, és néhányan még mindig a nyitott határokat és a rendőrség finanszírozásának megszüntetését támogatják. A kérdés az, hogy Bidenben megvan-e a kellő vitalitás, hogy ezekkel a témákkal foglalkozzon.

Két dolog azonban Biden felé billenti a mérleget. Először is, a Roe kontra Wade precedens eltörlése és ennek nyomán az olyan republikánus államokban, mint Texasban hozott drákói abortuszellenes törvények nők millióit érintik egzisztenciálisan. Ez eldöntheti a választást. Másodszor, Trumpot valószínűleg el fogják ítélni a négy büntetőperéből legalább az egyikben 2024 folyamán. Ez is megváltoztathatja a politikai széljárást.

Akárhogy is, az amerikai demokrácia sorsát eldöntő választást valószínűleg számos, többnyire egymástól független kérdés fogja eldönteni.