A merénylet miatt megváltoztatják Donald Trump kampányának helyszíneit
További Fehér ház cikkek
- Elfogadták az Egyesült Államok költségvetését, nem áll le a kormányzat
- Az elektori kollégium is megválasztotta Donald Trumpot az Egyesült Államok következő elnökének
- Donald Trump változásokat ígért, a NATO-ból való kilépést is megfontolná
- Az FBI új igazgatója szerint Amerikát sátánimádó pedofilok összeesküvése irányítja
- Hunter Biden megúszhatja a felelősségre vonást, elnöki kegyelmet kapott az apjától
Donald Trump azt tervezi, hogy nem tart több olyan szabadtéri gyűlést, mint amilyen a pennsylvaniai Butlerben volt, ahol merényletet követtek el ellene – mondta két, a kampánya működését ismerő forrás az NBC Newsnak.
Információk szerint a jelenlegi tervek beltéri gyűléseket tartalmaznak, azonban azt is elmondták, lehetséges, hogy Trump kisebb szabadtéri rendezvényeken vagy nagyobb gyűléseken vesz majd részt olyan létesítményekben, ahol a bejáratokat jobban lehet ellenőrizni, és nem okoznak gondot a közelben lévő magaslatok.
A Trump-kampány és a titkosszolgálat szóvivői eddig nem reagáltak a keddi hírekre.
Lemondott a Secret Service vezetője
Ugyanakkor közben az is kiderült, hogy lemondott a titkosszolgálat igazgatója a Donald Trump elleni merénylet miatt. Kimberly Cheatle, az Egyesült Államok titkosszolgálatának (Secret Service) igazgatója 2022 augusztusa óta töltötte be ezt a tisztséget.
Kimberly Cheatle egy levélben jelentette be távozását, amelyben úgy fogalmazott: „A titkosszolgálat ünnepélyes küldetése az, hogy megvédje nemzetünk vezetőit és pénzügyi infrastruktúráját.” (Ezen belül a Secret Service feladatkörébe tartozik nemcsak a mindenkori elnök, hanem még a volt elnökök védelme is – a szerk.)
Július 13-án nem tudtuk teljesíteni ezt a küldetést. Az elmúlt héten intenzív volt az ellenőrzés, és ez továbbra is így lesz, mivel a műveleti tempó fokozódik. Igazgatóként teljes felelősséget vállalok a biztonsági mulasztásért
– tette hozzá.
Mint írta, a titkosszolgálat a továbbiakban is folytatja munkáját, de nem szeretné, ha erről a munkáról elterelné a figyelmet, hogy őt magát lemondásra szólították fel. „A közelmúlt eseményeinek fényében nehéz szívvel, de meghoztam azt a nehéz döntést, hogy lemondok az igazgatói tisztségről” – zárta sorait.