Index Vakbarát Hírportál

Kamala Harris elárulta, mi a terve Amerikával

2024.07.24. 18:25
Kamala Harris demokrata alelnök Wisconsinba utazott és beindította az elnökválasztási kampányát. Jelöltsége szinte biztosra mondható – elegendő delegált támogatja –, így rögtön bele is szállt Donald Trumba, akit gazdasági csalókhoz és szexuális ragadozókhoz hasonlított.

Kamala Harris az elnökválasztási kampánya első nagygyűlésén, kedden Wisconsinban azt mondta, az elkövetkező heteket azzal tölti, hogy „folytatja a párt egyesítését”. A milwaukee-i gyűlésén hasonló politikát mutatott be, mint a korábbi beszédeiben.

Ugyanakkor Trumppal szembeni kritikákat Joe Biden korábban sokáig nehezen fogalmazott meg. A kaliforniai ügyészi tevékenységéről szólva Harris elmondta, hogy „mindenféle elkövetővel szemben fellépett: a nőkkel szembeni ragadozókkal, a fogyasztókat átverő csalókkal, a szabályokat saját hasznuk miatt megszegő szélhámosokkal”.

Majd így fogalmazott:

szóval higgyék el, amikor azt mondom, hogy jól ismerem a Donald Trump-féléket.

Harris megjegyezte, már elegendő támogatást gyűjtött össze a Demokrata Párt küldöttjeinek köréből ahhoz, hogy a párt jelöltje legyen. Aláhúzta, Wisconsin kritikus szerepet fog játszani a 270 elektori kollégiumi szavazatért folyó versenyben. „A Fehér Házba vezető út Wisconsinon keresztül vezet.”

CNN  összefoglalója szerint olyan gazdasági üzenetet igyekezett közvetíteni, amely sokkal világosabb és előremutatóbb, mint Biden eredményei: „a középosztály kiépítése az elnökségem meghatározó célja lesz” – összegezte.



Rovatok