- Külföld
- Fehér ház
- egyesült államok
- robert f kennedy jr
- donald trump
- kamala harris
- republikánus párt
- demokrata párt
- visszalépés
- kutatás
Az elnökjelölt visszalépésével megjósolhatatlanná vált a verseny Trump és Harris között
További Fehér ház cikkek
- Elfogadták az Egyesült Államok költségvetését, nem áll le a kormányzat
- Az elektori kollégium is megválasztotta Donald Trumpot az Egyesült Államok következő elnökének
- Donald Trump változásokat ígért, a NATO-ból való kilépést is megfontolná
- Az FBI új igazgatója szerint Amerikát sátánimádó pedofilok összeesküvése irányítja
- Hunter Biden megúszhatja a felelősségre vonást, elnöki kegyelmet kapott az apjától
A jelenleginél is sokkal kiélezettebb verseny várható, miután Robert F. Kennedy Jr. bejelentette visszalépését. A demokrata politikai dinasztiából származó Kennedy Jr. ugyanis neve miatt egyszerre volt veszélyes a demokrata, valamint elitellenes nyilatkozatai miatt a republikánus elnökjelöltekre. A függetlenként elinduló egykori környezetvédelmi ügyvéd visszalépése után beállt Donald Trump mögé, ugyanakkor kérdés, eddigi szimpatizánsai követni fogják-e. Elemzés.
Még augusztus 23-án, pénteken döntött úgy a demokrata dinasztia tagja, Robert F. Kennedy Jr. – John F. Kennedy unokaöccse –, hogy felfüggeszti elnökjelölti kampányát, majd bejelentette, hogy hivatalosan is Donald Trump republikánus elnökjelöltet támogatja.
Visszalépése után pár órával pedig az először még demokrata előválasztáson Joe Biden inkumbens elnök ellen elindulni próbáló, ám ehelyett a kampánynak végül független jelöltként nekivágó Kennedy Jr. Trump arizonai kampányán is megjelent, ahol rövid beszéde után Trump elfogadta támogatását.
Mielőtt a neve miatt RFK Jr.-nak is nevezett politikus visszalépett, a demokrata és republikánus jelöltek mellett országos szinten olykor 10 százalékponton is állt, míg néhány csatatérállamban ennél is jobb eredményt mértek a kutatások.
De melyik jelölt, a demokrata Kamala Harris vagy a republikánus Donald Trump profitálhat inkább a korábban környezetvédelmi ügyvédként, majd a koronavírus-vakcinák kapcsán összeesküvés-elméleteiről ismertté vált Kennedy visszalépéséből?
Mennyire segít Trumpnak Kennedy Jr. visszalépése?
Annak ellenére, hogy a most visszalépő Kennedy Jr.-nak nem minden államban sikerült elérnie, hogy szerepeljen a szavazólapon – összesen öt államban biztosan nem lehetett volna rá szavazni, köztük három csatatérállamban, Arizonában, Georgiában és Pennsylvaniában, emellett pedig több helyen is kétséges volt az indulása –, elindulásával így is nagy hatással lehetett volna a végeredményre, hiszen
az elektori kollégium miatt számító csatatérállamokban Kennedy Jr. akár a mérleg nyelvét is jelenthette volna egyik vagy másik jelölt számára.
Mivel Kennedy Jr. egy demokrata politikai dinasztiából származott, viszont nézetei sokszor inkább Trumpéhoz álltak közelebb, ezért a legtöbb szakértő úgy vélte, mind a demokrata, mind a republikánus elnökjelöltekre veszélyes lehet, hiszen kritikus államokban vehet el szavazatot a két mainstream párt jelöltjeitől.
Néhány demokratáknak neve és környezetvédelmi ügyvédként végzett tevékenysége miatt, míg a republikánusok egy részének az elitellenes és oltásellenes nézetei miatt lehet szimpatikus, amely üzenetekkel a Trump-szavazók egy része rezonál.
Azonban a számok szerint a versenyből való kiszállása inkább Trumpnak segíthet.
Legutóbb augusztus elején az IPSOS készített olyan kutatást, ami egyszerre vizsgálta azt, hogyan szavaznának az amerikaiak, ha Kennedy Jr. neve is szerepel a szavazólapon, vagy amennyiben a verseny csak kétosztatú lenne Kamala Harris és Donald Trump között.
A regisztrált szavazók alapján készített kutatás szerint augusztus elején a szavazók 42 százaléka Harrisre, 37 százalékuk Trumpra szavazott volna, míg RKF Jr.-ra a 4 százalékuk tette volna az ikszet, míg a kutatás szerint az amerikaiak 15 százaléka vagy más jelöltre szavazna, nem is szavazna, vagy még nem tudott dönteni.
Ha utóbbi csoportot kiegészítették azokkal, akik Kennedy Jr.-ra szavaztak volna, akkor a jelenleg se Harrist, se Trumpot nem támogatók 49 százaléka Trumpra, 35 százaléka pedig Harrisre szavazna, míg 17 százalékuk nem válaszolt a kérdésre.
Ez pedig a teljes minta szerint azt jelenti, országosan Harrisre 49 százalékuk szavazna, Trumpra 47 százalékuk, míg 3 százalékuk nem tudja vagy nem akart válaszolni a kérdésre.
A kutatás szerint Harrisnek 5, Trumpnak 10 százalékpontos növekedést jelent, amennyiben a független jelölt nem indul – márpedig nem indul.
Szintén Trump támogatottságának emelkedését mutatta a július végi adatvételű, a Harvard Caps által készített kutatás, amennyiben Kennedy Jr. nem indul. A július végi adatok szerint egy háromosztatú versenyben Trump a szavazatok 47, Harris a 44, Kennedy Jr. pedig a 10 százalékát kapta volna országosan, azonban ha kizárólag Trump és Harris közül lehetett választani, akkor Trumpra már a szavazók 52, Harrisre pedig a 48 százalékuk szavazott volna a mintavétel pillanatában.
Azaz Kennedy visszalépéséből a számok szerint Trump profitál jobban országosan.
Mennyire számít Kennedy Jr. visszalépése?
Azonban a kép ennél jóval összetettebb. Az amerikai elnökválasztásokon gyakran voltak harmadik jelöltek a Reform, a Libertariánus vagy a Zöld Párt színében elindulva. A történelem során előfordult, hogy a közvélemény-kutatások közel két számjegyű támogatást mértek elnökjelöltjeiknek, ugyanakkor a valódi elnökválasztáson ehhez képest jóval szerényebb eredményt értek el.
A kétezres években mindössze egy alkalommal befolyásolta harmadik jelölt a végeredményt, amikor a 2000-ben a republikánus George W. Bush és a demokrata Al Gore között mindössze 537 szavazat (!) döntött Floridában Bush javára, aki így megszerezte az elektori kollégiumban a győzelemhez szükséges 270 elektori szavazatot – szám szerint 271-et, szemben Gore 266-jával.
Így nem tudhatjuk, hogy RFK Jr. elindulása mennyire számított volna a választáson valójában.
Ráadásul Biden visszalépésével Kennedy Jr. támogatottsága is csökkenni kezdett, miközben egyre több negatív vagy a közvélemény szerint egyenesen bizarr hír jelent meg vele kapcsolatosan.
Például májusban derült ki, hogy egy halott agyféreg van az agyában, és második feleségétől 2012-es válása során azzal érvelt a kevesebb tartásdíj mellett, mert az egykori környezetvédelmi ügyvéd emiatt alkalmatlanná vált a munkavégzésre; vagy amikor RFK Jr. nemrégiben maga árulta el, hogy 2014-ben ő tett egy halott medvebocsot a Central Parkba.
Amíg a demokraták elnökjelöltjének Joe Biden számított, addig a független jelöltnek gyakran 10 százalékpont feletti támogatottságot mértek, azonban miután Biden elállt az indulástól, támogatottsága az akkor mért 8,7 százalékról 5,2 százalékra esett, augusztusban pedig folyamatosan 5 százalékpont alatt mérték – visszalépése pillanatában 4,7 százalékon állt országosan.
Az, hogy a kutatásokban Harris támogatottsága közel hat százalékponttal nagyobb volt mindössze pár napnyi kampányolás után, mint Bidené, a Pew Research augusztus eleji kutatása szerint annak köszönhető, hogy
azon demokraták, akik Biden öregsége miatt inkább Kennedy Jr.-ra szavaztak volna, visszatértek a párt jelöltjéhez, Kamala Harrishez.
Ráadásul ezekben a kutatásokban még nem jelenik meg, hogy Harris időközben kiválasztotta alelnökjelöltjét, akivel intenzív kampányolásba kezdtek, valamint a demokrata jelölőgyűlés alatti figyelem miatt várható emelkedés sem – ami egyébként pár hét múlva vélhetően csökkenni fog –, miközben Trump jelenleg még továbbra is keresi, mivel tudná támadni Harrist – mint kielemeztük, eddig inkább sikertelenül, mintsem sikeresen.
Az egyik legfontosabb kérdés azonban nem kizárólag az, hogy RFK Jr. potenciális szavazói hova vándorolnak át – mint láttuk, a számok szerint többségében Trumphoz –, legalább ugyanennyire fontos, hogy helyileg mely államban találhatóak, hiszen az elnökválasztást a külön államokban elért eredmények fogják eldönteni, nem pedig az, hogy országosan melyik jelölt szerezte a legtöbb szavazatot.
2020-ban Joe Biden hat csatatérállamban is mindössze pár százalékponttal múlta felül Trumpot, így amennyiben a Kennedy Jr.-szavazók többsége ilyen szoros államokban találhatóak, akár a mérleg nyelvét is jelenthetik Harris és Trump között, de átfogó kutatás a most visszalépett RFK Jr. szimpatizánsairól nem született, így ezt pontosan nem tudhatjuk.
Így Kennedy Jr. visszalépése kapcsán leginkább csak azt tudjuk megállapítani, hogy még inkább kiélezetté tette a versenyt Trump és Harris között.
Emiatt a verseny leginkább is azon fog múlni, hogy a november 5-i választásokig Trumpnak sikerül-e megtörni Harris lendületét, aki folyamatosan felzárkózik, sőt, országosan már vezet, valamint Harris mennyire marad lendületben és tudja majd kivédeni a gazdasági helyzet, illetve a migráció kérdése kapcsán várható támadásokat a republikánusoktól, miközben tovább próbálja gyengíteni Trumpot például az abortusz vagy lehetséges autoriter fordulatát segítő Project 2025 kapcsán.
Egyébként Harris berobbanása ellenére az elektori kollégiumban még mindig a republikánus elnökjelölt az esélyesebb, ráadásul a közvélemény-kutatók 2016-ban és 2020-ban is Trump támogatottságát alul-, míg a demokrata elnökjelöltekét pedig felülmérték, emiatt leginkább a kettejük közötti vita lehet majd inkább a mérleg nyelve, mintsem Kennedy Jr. visszalépése.