Amióta Kamala Harris alelnök lépett a demokraták jelöltjeként Joe Biden helyébe, a verseny egyre szorosabbá vált. A The Economist modellje szerint most már döntetlenre áll a verseny. Szeptember 10-én Harris a második elnökjelölti vitán Donald Trumppal fog szembenézni. De mekkora lesz a különbség?

Először 1960-ban John F. Kennedy és Richard Nixon vitatkozott egymással elnökjelöltként a televízióban. Azóta az újságírók nagy jelentőséget tulajdonítanak ezeknek az eseményeknek. Azt mondják, hogy a jelöltek „lendületet kapnak”; egy jó szereplés „megváltoztatja a játékot”. A politikai vitákat azonban a baklövések is uralhatják: 1976-ban Jimmy Carterrel vitázva Gerald Ford elnök nevetséges módon azt állította, hogy Lengyelország mentes a szovjet befolyástól.

A politológusok szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a vitáknak mekkora hatásuk van. Robert Erikson, a Columbia Egyetem munkatársa és Christopher Wlezien, az austini Texasi Egyetem munkatársa 1960 és 2008 között elemezte az elnökválasztásokat. Azt találták, hogy a viták előtt készült közvélemény-kutatások nagyon közel állnak az egy héttel a viták után készült felmérésekhez. A The Economist által az ugyanezen kutatók által összeállított adatok további elemzése arra utal, hogy a viták 2012-ben sem okoztak nagy különbséget, sőt 2016-ban sem, amikor a Hillary Clinton és Donald Trump közötti első összecsapás rekordszámú, 84 millió nézőt vonzott.

A 2020-as viták nem a közvélemény-kutatásokra gyakorolt hatásuk miatt tűntek ki, hanem azért, mert alig voltak többek mint egymásnak feszülések. Trump „hülyének” nevezte Bident; Biden pedig „bohócnak” titulálta ellenfelét, és elkeseredetten kérdezte: „Befognád végre, ember?”. Egy tanulmány szerint ez volt a valaha volt legméltatlanabb elnökjelölti összecsapás.

Normál körülmények között nem meglepő, hogy a viták ritkán hoznak eredményt. Azok, akik nézőként bekapcsolódnak, általában eleve érdeklődnek a politika iránt, és a közvélemény-kutatások szerint a pártok mellett elkötelezettek nagyobb valószínűséggel nézik a vitákat, mint a függetlenek. Sok néző már meghozta a döntését. A legtöbb ciklusban pedig a jelöltek már hónapok óta kampányolnak, mire a vitákra sor kerül, akár az előválasztásokon, akár a Fehér Házból. A választók már jól ismerik őket.

Ez a vita más lesz, mint a korábbiak

Ez a választás azonban más. Harris nagyon későn lett a Demokrata Párt jelöltje. Azok, akik szorosan követik a politikát, már jól ismerik őt − nemcsak az alelnökként eltöltött négy évéből, hanem a szenátorként eltöltött időből és a 2020-as, sikertelen demokrata jelöltségi pályázatából is. De sok amerikai még csak most ismerkedik vele. Kutatások szerint a választók akkor profitálnak a legtöbbet a vitákból, ha kevesebbet tudnak a jelöltekről.

Egyelőre tetszik a választóknak, amit látnak: közvetlenül a vita előtt, amely miatt Biden visszalépett a versenytől, Harris nettó támogatottsági mutatója mínusz 17 százalékpont volt; azóta 1 százalékpontra ugrott. Az amerikaiak már kaptak ízelítőt vitaképességéből. A 2020-as alelnöki vitában Mike Pence ellen szállt ringbe, és az akkori közvélemény-kutatások szerint ő lett a győztes. Ügyészi karrierje pedig acélos határozottságot adott neki, ami 2018-ban is megmutatkozott, amikor szenátorként kihallgatta Brett Kavanaugh-t, amikor az a Legfelsőbb Bíróság székére pályázott. Ha Harris Trumppal szemben is fel tudja mutatni ugyanezt a képességét, akkor több amerikait is megnyerhet a vita során. Ez pedig egy szoros versenyben döntő fontosságú lehet.