Index Vakbarát Hírportál

Nemcsak Joe Biden, de Donald Trump mentális képességei is megkophattak az utóbbi időben

2024.09.26. 17:04 Módosítva: 2024.09.26. 17:26
Donald Trumpra elnöksége alatt is jellemző volt, hogy beszédei közben ugrált a gondolatai és a témák között. Ugyanakkor ezek között még volt logikus, mindenki számára érthető kapcsolat, az utóbbi időben viszont gyakran beszél egymással nem összefüggő dolgokról. Így tett például a Kamala Harrisszel folytatott vitán, ahol több hamis állítást is tett, amelyek némelyike akár azt is mutathatja, hogy az egykori elnök elveszthette a kapcsolatát a valósággal – állítja néhány szakértő, akik aláhúzták: ez ugyan nem diagnózis, de Trump a mentális hanyatlás jeleit mutatja.

Június 27-én tartották az első elnökjelölti vitát az Egyesült Államokban, amikor még a jelöltséget hivatalosan meg sem szerző republikánus Donald Trumppal az inkumbens demokrata Joe Biden szállt szembe.

A vitán mindenki számára nyilvánvalóvá vált, amivel Bident már 2020-ban is megvádolták, miszerint idős kora miatt már megkoptak mentális képességei, és nem tudná újabb négy évig ellátni az elnök feladatait a 81 éves politikus.

Joe Biden emiatt végül hosszú tétovázás után belement a visszalépésbe, amikor egyre több és jelentősebb prominens demokrata politikus próbálta erről meggyőzni, akár személyesen, akár a nyilvánosságban.

Ugyanakkor nem kizárólag a vitán gyakran összefüggéstelenül beszélő Biden kapcsán vetődött fel a mentális képességeinek kopása, hanem kihívója, a nála mindössze három évvel fiatalabb, 78 éves Donald Trumpnál is.

Ugyanis Trumpon is egyre inkább látszik az öregedés számos jele, és ebből következően mentális képességeinek kopása.

Salátabeszédek, inkoherens üzenetek, fiktív történetek

Ez a szeptember 10-én rendezett vitán is meglátszott, ahol Biden helyett immáron Kamala Harris vett részt mint a demokraták elnökjelöltje, Trump pedig több érdekes kijelentést is tett. A leghíresebb ezek között, amikor azzal vádolta meg a legálisan az ohiói Springfieldbe érkező haiti bevándorlókat, hogy a helyiek háziállatait elrabolják és megeszik. De ezenkívül is volt több olyan kijelentése, amelynek kapcsán felmerült, hogy az egykori elnök összemosott dolgokat.

Többek között ilyen volt, amikor azt állította, hogy a demokraták a gyerek megszületése után is engedélyeznék az abortuszt; amikor arról beszélt, hogy a gyerekeken iskolákban hajtanak végre nemváltoztató műtéteket, vagy amikor egyszer azzal vádolta meg Harrist, hogy börtönben lévő illegális bevándorlókon szeretne nemváltoztató műtéteket végrehajtatni.

Ezek közül mindössze utóbbinak van valami valóságalapja, hiszen a 2019-es elnökjelölt-aspiránsi kampányában Harris a támogatását fejezte ki, hogy a bebörtönzött transzneműek hozzájussanak a nemváltoztató műtéthez. Azonban ezt Trump összemosta az illegális bevándorlókkal, és tévesen azt állította, hogy minderre a börtön falain belül kerülne sor, és a nézők számára nem kötötte össze érthetően Harrist és ezt az állítását.

Az Independentnek nyilatkozó pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek szerint

ezek az esetek is azt mutatják, hogy Trump mentális képessége hanyatlik, és néha nem tudja a republikánus elnökjelölt, hogy mi a valóság, és mi a fikció.

Azt a lapnak nyilatkozó szakemberek leszögezik, hogy ez nem diagnózis, hiszen ahhoz személyesen és mélyebben kéne megvizsgálniuk Trumpot. Ugyanakkor úgy látják, hogy néhány esetben a mentális hanyatlás jeleit vélik felfedezni a republikánus elnökjelöltön.

A Weil Cornell Orvosi Főiskola pszichiátriaprofesszora, Dr. Richard A. Friedman még szeptember 12-én írt véleménycikket a The Atlanticre, ahol többek között azt állította, hogy amennyiben az elnökjelölti vita egy kongitív teszt lett volna, akkor az egykori elnök azon megbukott volna. Mint fogalmazott,

feltűnő, bár ismerős mintákat mutatott be, amelyek általában a kognitív hanyatlásban szenvedő emberek körében tapasztalhatók.

Az Independentnek nyilatkozó Dr. Ben Michaelis klinikai pszichológus is egyetért a fenti állítással – aláhúzva, hogy ez nem diagnózis, mivel személyesen nem vizsgálta Trumpot –, szerinte Trump állításai ellenére nincs erős kognitív helyzetben.

Ben Michaelis hangsúlyozta, hogy a vita amerikai idő szerint este kilenckor kezdődött, és Trump akár emiatt is beszélhetett sokszor összefüggéstelen dolgokról. A demenciában szenvedő emberek gyakran tapasztalják az ún. „naplementét”, azaz a nap végén már nem tudnak annyira fókuszálni, mint a nap más szakaszaiban – Joe Biden például sokáig úgy próbálta megvédeni a jelöltségét, hogy eldöntötték, este nyolc után már nem tartanak hivatalos eseményeket.

Nagyon nehéz számukra egy témára összpontosítani. Az ötlet, hogy fenn tudja tartani a fókuszt ennyi ideig, ilyen későn... Nem gondolná meg kétszer, ha a nagyapjáról lenne szó. De ő az elnökválasztáson indul

– fogalmazott Michaelis, aki szerint akár Trump is ezt a tünetet tapasztalhatta a vita során.

Azonban Michaelis szerint nem csak a vitán szembeötlő Trump változása. Donald Trump ugyanis a gyűlésein gyakran beszél összefüggéstelen dolgokról, különböző témák között ugrál összevissza. Trump e kapcsán azt állítja, hogy angol professzor barátai lenyűgözőnek tartják, hiszen egyszerre kilenc különböző témáról is beszél, ami majd a beszédének legvégén áll össze egy nagy egésszé.

Azonban Michaelis szerint nem erről van szó.

Ez túlzott összefüggéstelen beszéd

– fogalmazta meg véleményét a szakértő, aki aláhúzta, hogy nem diagnosztizálja Trumpot, hiszen ahhoz hosszabb és személyes vizsgálat lenne szükséges, de ezek akár egy mentális betegség vagy a demencia tünetei is lehetnek – ezért lehetséges az, hogy Trump nehezen tud fókuszálni egy témára, a témák pedig sokszor nem is kapcsolódnak egymáshoz. Azonban hozzátette, a témák között Trump fejében lehet valami véletlenszerű kapcsolat.

A lapnak egy másik szakértő, a Duke School of Medicine professzora, a mentális rendellenességek diagnosztikai kritériumait kidolgozó Allen Frances is arról beszélt, hogy Trump képességei 2016-hoz képest romlottak.

Frances is aláhúzta, hogy ez nem diagnózis, és ellenzi az azzal való visszaélést, de míg 2016-ban Trump nem mutatott mentális egészségével kapcsolatosan problémákat, azóta valami változhatott.

Először is, elég összefüggéstelennek tűnik. Nehéz neki, hogy ne legyen érintőleges, körülményes, és megmaradjon az üzenetnél. Mindenhol ott van – fogalmazott a szakember, aki szerint például a vitán tett alaptalan állításai a megszületett gyerekek abortuszáról, az iskolákban végrehajtott nemváltoztató műtétekről, valamint a haiti bevándorlók macska- és kutyaevéséről is azt mutatják, hogy romlott az állapota.

A dolgok, amiket mond, arra utalnak, hogy valóban elveszthette a kapcsolatát a valósággal. Számomra valószínűnek tűnik – bár távolról senkiről sem jelenthetjük ki határozottan –, hogy sokat romolhatott az állapota

– állítja, de hozzátette, elképzelhető, hogy Trump ezzel egy specifikus szavazói réteget akar megszólítani.



Rovatok