- Külföld
- Fehér ház
- egyesült államok
- elnökválasztás
- kamala harris
- kalifornia
- főügyész
- ügyészség
- kampány
Tényleg szuperzsaru volt Kamala Harris?
További Fehér ház cikkek
- Elfogadták az Egyesült Államok költségvetését, nem áll le a kormányzat
- Az elektori kollégium is megválasztotta Donald Trumpot az Egyesült Államok következő elnökének
- Donald Trump változásokat ígért, a NATO-ból való kilépést is megfontolná
- Az FBI új igazgatója szerint Amerikát sátánimádó pedofilok összeesküvése irányítja
- Hunter Biden megúszhatja a felelősségre vonást, elnöki kegyelmet kapott az apjától
Vannak bűncselekmények, írta egyszer Kamala Harris, és vannak „bűnügyi problémák”. Harris 1990 és 2004 között ügyészként egyedi ügyekben emelt vádat a gyanúsítottak ellen. Azonban San Francisco kerületi ügyészeként 2004 és 2010 között, majd Kalifornia főügyészeként – az amerikai jogrendben ez egyben az állam igazságügyminiszteri székét is jelenti, amely közvetlenül választott pozíció – 2011 és 2017 között a nagyobb összefüggésekkel foglalkozott: a bűnmegelőzéssel, a közbiztonsággal és a komolyabb társadalmi problémákkal.
Elnökválasztási kampányában mindkét tapasztalatát ki akarja használni. Amióta 2016-ban belépett az országos politikába, egyaránt nevezte magát „szuperzsarunak” és „progresszív ügyésznek”. De melyik is volt valójában?
A látszólagos ellentmondás nem újdonság. Harris családja, akik ultraprogresszív berkeley-i polgárjogi aktivisták, „furcsának” találták pályaválasztását – mondja. Azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a szüleihez hasonlóan ő is nemes célt szolgált: hangot adni a hangtalanoknak. Belülről akarta megváltoztatni a rendszert. A jogi egyetem utáni első munkahelyén, a San Franciscóval határos Alameda megyében – amely olyan városokat foglal magában, mint Berkeley és Oakland – ügyészként dolgozott, és a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetőinek bíróság elé állítására szakosodott – írja portréjában a The Economist.
Harris azt hangsúlyozza, milyen kemény is volt ügyészként, amikor „szuperzsaruként” elért eredményeiről beszél. 2009-ben megjelent Smart on Crime című könyvében azt írta, hogy regnálása alatt a vádhatékonyság 52 százalékról 71 százalékra emelkedett, a fegyverrel elkövetett bűncselekmények esetében pedig több mint kétszeresére, 92 százalékra nőtt.
Miután megtudta, hogy a San Franciscó-i gyilkosságok áldozatainak és gyilkosainak több mint 90 százaléka kimaradt a középiskolából, keményen fellépett az iskolakerülés ellen, és kampánya szerint ennek hatására az iskolalátogatottság a harmadával nőtt. Azzal fenyegetőzött, hogy a krónikusan hiányzó gyerekek szüleit büntetőeljárás alá vonja. Bár ő maga nem küldött börtönbe senkit ezért kerületi ügyészként, néhány ilyen szülő mégis börtönbe került az egész államra kiterjedő program keretében, amelyet Harris főügyészként támogatott.
Mennyire volt progresszív Kamala Harris?
Szintén fontos a kampányban, hogy milyen volt Harris véleménye a halálbüntetésről. Pályafutása elején ellenezte azt, de Kalifornia főügyészeként mégis védelmébe vette. Elnökjelöltként nem tisztázta, hogy támogatja-e a halálbüntetés eltörlését. Kevésbé egyértelmű a rendőrség védelmében. Könyvében arról ír, hogy szeretne több rendőrt látni az utcákon.
Mindezek ellenére ő is a progresszív ügyészek közé tartozik – ez a gyűjtőfogalom azokat takarja, akik az igazságszolgáltatási rendszer reformjára törekszenek. Carissa Byrne Hessick jogászprofesszor, aki az Észak-Karolinai Egyetem Ügyészek és politika projektjét vezeti, azt mondja, a csoport nem egységes abban, hogy pontosan milyen irányelveket követnek. Leginkább azt az etikát követik, hogy „nem szabad büntetni csupán a büntetés kedvéért”. Harris korábban arról írt, hogy a szigorú törvényeket és a hosszú büntetési tételeket túl gyakran használják a „teljes bűnügyi piramis” kezelésére.
San Franciscóban létrehozta a „Back on Track” nevű programot, amely a börtönbüntetést oktatással és munkahelyi képzéssel váltotta ki az erőszakot el nem követő, büntetlen előéletű, drogvétségben bűnös elítéltek számára. Frissen megválasztott kerületi ügyészként pedig – összhangban akkori kampányával –elutasította a halálbüntetés kiszabását egy bandatag ellen, aki megölt egy rendőrt. Számos demokrata nagyágyú – köztük Dianne Feinstein, akkori kaliforniai szenátor – bírálta a döntését.
Donald Trump Harrist hibáztatta a 2010-es években San Franciscóban megugró bűnözési hullámért. „Ma már nem lehet sétálni San Franciscóban – ő tette tönkre” – jelentette ki republikánus ellenfele egy augusztusi nagygyűlésen. A bűnesetek valójában – például az autólopások 2012-től kezdődően – Harris kerületi ügyészi mandátuma után ugrottak meg. A kutatások ezt a növekedést részben annak a törvénynek tulajdonítják, amely számos „nem súlyos, nem erőszakos” cselekményt minősített szabálysértésnek bűncselekmény helyett.
A kaliforniaiak 2014-ben, amikor Harris főügyész volt, megszavazták ezt a javaslatot, de ő személyesen ellenezte az intézkedést. A kezdeményezés egyike volt azoknak a büntetőjogi reformoknak, amelyet Kalifornia azt követően fogadott el, hogy egy szövetségi bíróság arra kötelezte az államot, csökkentse a túlzsúfolt börtönök terheltségét. (Idén az államban az elnökválasztással egy időben ennek visszavonásáról is szavaznak.)
Most nem Bernie Sanders ellen indul
2019-ben, amikor Harris indult a demokrata előválasztáson, gyakran védekezésre kényszerült ügyészi karrierje miatt. Liberális kritikusai megkérdőjelezték a halálbüntetéssel kapcsolatos álláspontját, azt, hogy ellenállt az esetlegesen jogtalanul hozott ítéletek felülvizsgálatának, és hogy megkésve támogatta a marihuána legalizálását. 2020-ban, George Floyd meggyilkolása után már egyenesen a rendőrség finanszírozásának megszüntetését követelte, mondván, hogy „át kell irányítani a forrásokat”. Azok az idők azonban elmúltak. A világjárvány idején nőtt a bűnözés, és a progresszív ügyészek elkezdtek kiesni a választásokon.
Most, hogy nem Bernie Sanders, hanem Trump az ellenfele, Harris megpróbálja magát középre navigálni a kampányban, és a tárgyalóteremben elért eredményeire akarja emlékeztetni a szavazókat. („Ismerem Donald Trump típusát” – mondja, utalva a vádemelésekre.). Minden jel szerint tehetséges ügyész volt, aki választott vezetőként a közbiztonság nevében mérsékelt reformokat próbált végrehajtani. A 2020-as évben mindezzel kivívta a progresszívek kritikáját. 2024-ben azonban támogatói előnyként tekintenek korábbi karrierjére.