Miközben az amerikai polgárok új elnököt választanak, az európaiak izgatottan várják, hogy a győztes Donald Trump lesz-e, aki sokak számára rémálom, vagy Kamala Harris, akit sokkal jobbnak tartanak a transzatlanti kapcsolatok szempontjából – ezzel a felütéssel közölte a Politico a legfrissebb amerikai elnökválasztással kapcsolatos elemzését. Az írásban külön kiemelték, hogy

Az elemzés szerint az a „kényelmetlen igazság”, hogy az amerikai érdeklődés Európa iránt az elmúlt 30 évben folyamatosan csökkent. És egyik jelölt sem valószínű, hogy visszahozza az 1990-es évek elejének fénykorát a transzatlanti kapcsolatokban.

Azonban ez nem jelenti azt, hogy a választás nem lesz hatással Európára. A Politico szerint az egyik jelölt Vlagyimir Putyin orosz elnök „csodálója”, és 100 százalékos vámot akar kivetni az európai árukra, valamint megígérte, hogy a megválasztása utáni napon véget vet az ukrajnai háborúnak.

Az elemzés szerint Donald Trump azon fenyegetéseit, miszerint hátrébb húzódik Washington a NATO-ból, komolyan kell venni. Mert ezúttal Trumpot valószínűleg nem vennék körül a „mély államból” azok, akik visszatartották korábban. Harris ezzel szemben az Egyesült Államok globális vezető szerepének folytonosságát ígéri, és van egy Európa-barát tanácsadója, Phil Gordon, akihez Európa nagy reményeket fűz.

A nagy dolgok nem Brüsszelben dőlnek el

Ugyanakkor, ha egy lépést hátrébb lépünk, egyértelműen látszik, hogy Európa már nem olyan fontos Washington számára, mint korábban. Az öregedő és zsugorodó, a hatalmi politikára „allergiás”, törékeny, kockázatkerülő Európa sok amerikaiból egyre inkább nem vonzódást, hanem gúnyos megvetést vált ki. Egy nyaralásra alkalmas hely, de ennél többre nemigen jó az amerikaiak szemében – írja Politico. Az elemzés szerint ezen természetesen az sem segít, hogy az amerikai és az európai gazdaságok teljesítménye közötti különbség feltartóztathatatlanul nő, Amerika javára.

A transzatlanti kapcsolatok támogatói joggal hangsúlyozhatják, hogy Amerika és az EU kapcsolata Joe Biden elnök alatt jó volt. Az Ukrajnának nyújtott támogatása szilárd alapokon állt, még akkor is, ha elmaradt a reményektől. Hiszen Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó révén a Biden-adminisztráció szoros kapcsolatot ápolt Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel. Azonban a színfalak mögött a franciák jellemzően tisztán értik, hogyan látja Európát Washington: „Ez nem ellenségeskedés” – viccelődött a lapnak az egyik diplomata, majd hozzátette:

Ez közömbösség. Néha ez még rosszabb.

Az elemzés szerint az amerikai választástól függetlenül az európaiak a további amerikai kivonulás lehetőségével küzdenek. Ha Harris nyer, feltehetően a Fehér Ház továbbra is támogatja majd Ukrajnát, de végül Kijevet – a nem túl távoli jövőben – az Oroszországgal kötendő megállapodás felé tereli. A NATO-ba történő invesztálás következetes maradna, de az alapvető tendencia az lenne, hogy az Indo-csendes-óceáni térségnek még nagyobb prioritást adnának Európával szemben.

Ha Trump nyer, egyesek úgy vélik, hogy kormánya racionálisan viselkedne, és olyan alkura törekedne az ukrajnai háborúval kapcsolatban, amely mindkét fél számára lehetővé tenné a győzelmet: több fegyvert adna Kijevnek, és azzal fenyegetőzne, hogy feloldja a használatukra vonatkozó összes korlátozást, vagy Putyin befejezi a támadó műveleteket, de cserébe területeket kap.

Mindenesetre sokkal nagyobb kihívást jelent Európának egy olyan jövő megtervezése, amelyben Amerika jelentősen és tartósan kevesebbet foglalkozik majd Európa védelmével. Nem véletlen, hogy ezen a téren Franciaország az európai Kasszandra szerepét játssza, arra figyelmeztetve, hogy az uniónak össze kell szednie magát a biztonságpolitika terén, függetlenül attól, hogy kit választanak meg amerikai elnöknek.

„Nem adhatjuk Európa biztonságát négyévente a wisconsini választók kezébe” – mondta Benjamin Haddad francia Európa-ügyi miniszter az LCI televízióban a múlt héten.