Elon Musk felidegesítette a régi gárdát, most ők mondhatják meg, kik lesznek Donald Trump miniszterei
További Fehér ház cikkek
Úgy tűnik, hogy a megválasztott elnök több jelöltről maga döntött, anélkül, hogy a tanácsadói komoly nyomást gyakoroltak volna rá. Ezek közé tartozik Pete Hegseth védelmi miniszter, Marco Rubio külügyminiszter, és Russ Vought a Fehér Ház Költségvetési Hivatalának leendő vezetője.
Más kormányzati pozíciók vagy olyan fontos fehér házi tisztségek esetében, amelyekre a volt elnöknek nem volt első számú jelöltje, a Trump floridai Mar-a-Lago klubjában tartott megbeszéléseken egy maroknyi, óriási befolyással rendelkező személy dominált − írja a The Guardian.
Az átmenet tervezésében részt vevő fél tucat ember szerint még mindig vannak frakciók, bár ezek közel sem olyan konkrétak, mint 2017-ben, amikor egyértelmű határvonalak voltak Trump családja, a Republikánus Nemzeti Bizottság, a régi vágású republikánusok és a Trump stratégájával, Steve Bannonnal szövetséges emberek között.
Az elmúlt hónapokban források szerint a korábban informálisan különálló, Wiles által vezetett tábor − akinek befolyása volt a Fehér Ház stábjának kiválasztására és néhány kabineti pozícióra − és a Vance által vezetett másik tábor összefogott, és dominálta a kiválasztási folyamatot.
Ez a hűség állandóan változó horizontja. Azok az emberek, akiket a barátaidnak gondolsz, 24 óra múlva már nem biztos, hogy azok is. Mindannyian barátok vagyunk, de egyikünk sem az valójában
− mondta egy, a Trump-csapathoz közel álló forrás.
Kulcspozíciókban az ügyvédek
Bár vannak olyan személyek Trump környezetében, akik nem értenek egyet Epshteynnel, általános elismerésnek örvend, hogy jelentős volt a befolyása az átmenet első heteiben, ami azt mutatja, hogy Trump nagyra értékeli a segítségét az ellene folyó büntetőügyek elleni védekezés koordinálásában.
Amikor Trump bejelentette azt, hogy Matt Gaetz kongresszusi képviselőt szeretné igazságügyi miniszternek, Epshteyn elkísérte őt a floridai Palm Beachről Washingtonba tartó oda-vissza repülőúton.
Miután a Gaetz jelöltségét végül a szenátus republikánus frakciója a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak miatt nem voltak hajlandóak megerősíteni őt a jelöltségben, Trump a korábbi floridai főügyészt, Pam Bondit jelölte helyette − aki az évek óta baráti kapcsolatot ápolt Epshteynnel.
Epshteyn kulcsszerepet játszott az igazságügyi minisztérium vezetőségének véglegesítésében is, és azt javasolta Trumpnak, hogy személyes ügyvédei maradjanak a kulcspozíciókban: Todd Blanche-t a főügyészhelyettesi posztra, Emil Bove-ot a főhelyettesi pozícióra és John Sauer-t a főügyészi posztra jelölni.
Ezekkel a jogászokkal kapcsolatban az egyik áthallásos vonal az volt, hogy sikerült a választások utánra halasztaniuk a Trump ellen indított szövetségi büntetőeljárásokat, amelyeket hétfőn elutasítottak. A másik viszont az volt, hogy mindannyian Epshteyn emberei.
Epshteyn a minisztériumtól távol is megmozgatta hatalmát, Bill McGinley-t ajánlotta a Fehér Ház következő tanácsadójának.
Epshteyn azt mondta a munkatársainak, hogy a döntéseket Trumpnak kell meghoznia. Az általa javasolt személyek közül néhányat más szövetségesei vagy olyanok támogattak, akik régóta barátja, Steve Bannon War Room című podcastjében szerepeltek.
Bannon McGinley-t szorgalmazta a Fehér Ház tanácsadói posztjára, és újabb győzelmet arathat, ha Trump a War Room rendszeres vendégét, Kash Patelt választja az FBI igazgatói vagy igazgatóhelyettesi posztjára, amelyre továbbra is versenyben van − számolt be a The Guardian.
Bannon lobbizott azért, hogy Vought vezesse a Költségvetési Hivatalt, és egy különösen merész húzással sikerült elérnie, hogy Gorka Sebestyén, az első Trump-kormányzat mélyen megosztó nemzetbiztonsági tanácsadója bekerüljön a leendő csapatba, mint a terrorizmus elleni küzdelem igazgatója.
A kormányzati személyek kiválasztásának fő erőközpontja széles körben J.D. Vance csapatának tekinthető, amely többek között Bessent pénzügyminiszterségét és Brendan Carr kinevezését szorgalmazta a Szövetségi Kommunikációs Bizottság élére.
A Vance-csapathoz tartozik informálisan állítólag Trump legidősebb fia, Don Jr. − aki azt szorgalmazta, hogy Vance legyen apja jelöltje −, valamint Don Jr. közeli tanácsadói, köztük Arthur Schwartz és Andrew Surabian, valamint a Fox News korábbi műsorvezetője, Tucker Carlson.
Elon Musk felidegesítette a régi gárdát
Ami az elnök közvetlen személyzetét illeti, a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke, Susie Wiles növelte személyes befolyását Trumpnál. Wiles többnyire anélkül tudta megszerezni az általa kiválasztott személyzetet, hogy konkurens érdekekkel kellett volna megküzdenie.
Wiles legközelebbi szövetségesei a kabinetfőnök-helyettesi posztokon landoltak, köztük James Blair a jogalkotási politikáért, Taylor Budowich az elnöki személyzetért felel és Steven Cheung a kommunikációs igazgató − bár a frakciók között nem egyértelműek a határvonalak, és Budowich és Cheung is közel áll a Vance-csoporthoz.
A fenti csoportokon kívül vannak olyan személyek − viszonylagos újoncok Trump köreiben −, akik saját jogon vettek jogon a Mar-a-Lagóban tartott megbeszéléseken. Elon Musk, a világ leggazdagabb embere és Howard Lutnick, a Cantor Fitzgerald vezérigazgatója, aki egyben az átvételt vezérlő csapat társvezetője is.
Az, hogy Musk beleszólt a fontosabb pozíciók kiosztásába, Trump régi gárdáját − köztük Epshteynt − kifejezetten idegesítették. Ők arra panaszkodtak, hogy a milliárdos keveset tud arról a Trump-programról, amelyet megpróbálnak megvalósítani, és kevés elképzelése van arról, hogy kik lennének a legalkalmasabbak annak végrehajtására.
Lutnick az átmenetet felügyelő csapat társvezetőjeként megőrizte tekintélyét, bár nemrégiben véletlenül önszabotázsba kezdett azzal, hogy túlságosan erőltette maga számára a pénzügyminiszteri posztot, és úgy tűnt, hogy a mezőgazdasági miniszterjelöltet érintő kiszivárogtatások közelében volt.
Trumpot irritálta, hogy Musk az X-en Lutnickot akarta a pénzügyminiszteri posztra, ami lehetőséget adott fő riválisának, Bessentnek, hogy megszerezze a pozíciót. Ennek ellenére Lutnick továbbra is közel állt Trumphoz, és a múlt héten kereskedelmi miniszterré nevezték ki.
Musk miután biztosította magának a saját szerepét az úgynevezett „kormányzati hatékonysági központ” vezetésére, megfontoltabbá vált a Trumppal való interakcióit illetően.