Nagy energiával és gyorsasággal látott neki Donald Trump amerikai elnök a második ciklusának, ráadásul igen változatos témákkal szolgáltat újabb és újabb rendkívüli híreket az elnök nap mint nap. E gyorsaság miatt gyakran kerül homokszem a gépezetbe, és sokszor nehéz követni, mi is történik a Fehér Házban. Ez ugyanakkor nem véletlen, hiszen ez lehet eleve a terv. De mit ért el Trump egy hónap alatt és ez hogyan ágyazhat meg jövőbeni terveinek? Elemzés.

Egy hónappal ezelőtt, január 20-án iktatták be Donald Trumpot az Egyesült Államok 47. elnökeként. Beiktatási beszédében Amerika régi-új elnöke többek között azt ígérte, visszatérésével ismét beköszönt az ország aranykorszaka.

Hogy valóban ez történt, még korai kijelenteni, egy viszont biztos:

Ez azonban nem a véletlen műve, ahogy nem is Trump sokszor improvizációra épülő politikája miatt van így, hanem valószínűleg tervezett: Steve Bannon, az elnöki egykori stratégája is arról beszélt Trump első ciklusa alatt, hogy a valódi ellenzéke Trumpnak a média, azzal pedig úgy lehet harcolni, ha egyszerűen túlterhelik információkkal, hiszen a feldolgozóképessége és a figyelme véges; emellett Trump is azt ígérte kampánya során, hogy sok mindennel fog foglalkozni igen rövid idő alatt.

Az események és a történések gyorsasága miatt sokan nem is képesek nyomon követni – és nem is igazán lehet teljesen –, mi is történik Amerikában. Például már igen távoli eseménynek tűnik, hogy Trump akár a katonai erő bevetését is felvetette Grönland megszerzése kapcsán, amiért Dániában válságülést tartott a kormány a parlamenti pártokkal. Ez mindössze pár héttel ezelőtt történt.

Ezért érdemes a napi friss hírek helyett egyet hátralépni és kellő távolságból megnézni, hogyan formálja át Donald Trump az Egyesült Államokat és a jelenlegi világrendet – kinek örömére, kinek bánatára.

Kultúrharccal elnyomni az állam átvételét

Donald Trump első elnöksége során gyakran okolta a bürokráciát amiatt, amiért egy terve vagy nem valósult meg, vagy pedig nem olyan gyorsan. A 2024-es elnökválasztási kampány során is sokat beszélt a szerinte liberális elfogultságú bürokratákról és az általuk megtestesített liberális mélyállamról, aminek megszüntetését ígérte.

Mint ahogy erről már korábban több ízben is írtunk, Trump számára mindenki ezen liberális deep state tagja volt, aki elnöki parancsát nem volt hajlandó végrehajtani, miközben azok olykor egyértelműen törvény- vagy alkotmányellenesek voltak, így azt az alkotmány védelmére felesküdött bürokraták értelemszerűen nem hajthatták végre.

Trump első hónapban megtett lépései egyértelműen ezen vélt vagy valós mélyállam elleni fellépést szolgálják: egyrészt Elon Muskkal társulva a kormányzati hatékonyságra hivatkozva próbál megszüntetni, kivéreztetni, vagy pedig jelentéktelenné tenni ügynökségeket, amelyek nem kompatibilisek Trump programjával, vagy hosszú távú terveit akadályoztathatnák.

Azonban Trump nem csak költségmegvonással és az élükre kinevezett vezetőkkel próbálja megváltoztatni az ügynökségek működését. Az elnök már a második munkanapján, január 21-én életbe léptette az ún. Schedule F-re keresztelt rendeletét, amivel több tízezer, alapvetően bürokratikus köztisztviselői pozíciót – amiket a törvény véd a kirúgástól – minősített át politikaivá,

Ezzel lényegében egy olyan konzervatív mélyállam létrehozását célozta meg Trump, ahol nem a jog – legyen az törvény, vagy akár az alkotmány –, hanem az elnöki akarat a felsőbbrendű: mivel az elnök a szuverén, ezért az ő akaratának kell teljesülnie.

Emellett az ügynökségeken belüli kirúgásoknak másik célja az (olvasata szerint) ellene koholt vádak alapján boszorkányüldözést vezetők elleni fellépés. A legfőbb ügyészségként is működő igazságügyi minisztériumban, valamint az FBI-on belül is el akarja távolítani azokat, akiknek köze volt az ellene indított eljárásokhoz.

Ez egyébként megmutatja, hogy mennyivel másabb Trump első és második ciklusa: míg az első során Trump a politikai normákat szegte meg és próbálta újraírni, addig a második folyamán már a végrehajtói hatalom, de leginkább az elnök jogköreit próbálja szélesíteni, azaz az íratlan normák helyett immáron az írott jog és az alkotmány jelentette korlátokat feszegeti.

Trump egy sor rendeletben szűkítette a transzjogokat, törölt el etnikai és egyéb kisebbségek elhelyezkedését segítő DEI-politikákat (sokszínűség, egyenlőség és befogadás) – több tüntetést is kiváltva ezzel a nagyvárosokban –, valamint elkezdte megvalósítani kampányának nagy ígéretét, az illegális migránsok deportálását. Ennek az amerikai politika baloldalán nem örülnek, míg a jobboldalon elégedettséggel fogadják.

Az pedig már szinte feledésbe is merült egy hónap alatt, hogy egyik első elnöki rendeletével minden, a Capitolium ostroma miatt elítéltnek megkegyelmezett, még azoknak is, akik magukat bűnösnek vallották, vagy pedig súlyos, rendőr ellen elkövetett testi sértés miatt ítéltek el – így lettek szabad emberek többek között a szélsőjobboldali Oath Keepers szervezet vezetői is.

Mindez egy fontos, a közbeszédben sokszor elfeledett eseményekkel jár:

Ilyen például, amikor a Kongresszus által létrehozott ügynökségek bezárásáról próbál dönteni egy elnöki rendeletben, miközben erre kizárólag a Kongresszusnak van joga, vagy amikor például rendeletben próbálta eltörölni a 14. alkotmánykiegészítésben meghatározott jus soli alapú állampolgárságot, azaz hogy az Amerikában született gyermekek automatikusan megkapják az amerikai állampolgárságot.

Így hiába jelennek meg olykor hangzatos címek a sajtóban, hogy ezeket Trump végrehajtotta, a gyakorlatban többnyire még nem történtek meg: a végső szót ugyanis majd a bíróságok mondják ki. Most azt vizsgálják, hogy az elnöknek van-e joga megkerülni ilyen kérdésekben a Kongresszust, és – mint egy király – lényegében törvényerejű rendeletekkel irányíthatja-e az országot. A jelenlegi, a törvényhozás mindkét házában szűk republikánus többséggel rendelkező Kongresszus ezt eddig nem kifogásolta, sőt, még támogatta is.

A kiszámítható amerikai külpolitika korszakának vége

Trump ugyanakkor nemcsak belföldi ügyekkel foglalkozik, hanem aktív a külpolitikában is. Kampánya során azt állította, hogy amennyiben ő lett volna az elnök, sem Oroszország nem támadta volna meg Ukrajnát, sem a Hamász terrorszervezet Izraelt.

Ugyanakkor elnökségét nem ezekkel kezdte, hanem egyrészt ismét kiléptette a Párizsi Klímaegyezményből az országát, és megindította a WHO-ból való kilépést is, másrészt pedig leginkább a két szomszédos országa, Kanada és Mexikó elleni büntetővámok bevezetését helyezte kilátásba elnökségének első napjaiban, megfűszerezve a Panama-csatorna és Grönland amerikai kézre kerítésének igényeivel.

A két szomszédos országa kapcsán a kivetett vámtarifákat felfüggesztette 30 napra, míg az EU-val szemben valószínűleg nem fog kivetni újabb vámokat, hiszen nemrég egy elnöki memorandumban azt a parancsot adta ki, hogy a vámtarifák kapcsán a reciprocitás elvét követve kölcsönös tarifákat vet ki – ez ugyanakkor továbbra is okozhat gondot az Európai Unióban.

Eddig egy ország ellen vetett ki valóban tarifákat, ez pedig Kína, amely persze viszonozta is. Ez egyébként várható fejlemény volt, hiszen Trump már az első elnöksége alatt is több ízben vetett ki vagy emelte a Kínából érkező import vámtarifáit (ezt a gyakorlatot Joe Biden is követte).

Szintén nagy lendülettel kezdett el foglalkozni a Közel-Kelettel és elsősorban az Izrael és Hamász terrorszervezet közötti háborúval. Elődjétől, Joe Bidentől egy tűzszüneti megállapodást örökölt, amit jelenleg úgy tűnik, annyira nem tart fontosnak Trump. Annak ellenére sem, hogy első vendége a Fehér Házban épp Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök volt.

Az elnök több ízben is arról beszélt, nem az ő hibája, ha azt nem fogják betartani a felek, és elképzelhető, hogy Bidenhez hasonlóan ő sem tudja majd önmérsékletre inteni az izraeli kormányfőt. Ezenkívül előállt egy olyan tervvel a Gázai övezet rendezése kapcsán, amit kizárólag az izraeli szélsőjobboldali pártok és a telepesmozgalom tagjai tartanak jó ötletnek, és egyébként végrehajtása valószerűtlen, mint azt kielemeztük.

A telefonhívást követően egy hét alatt igen hamar felgyorsultak és eszkalálódtak az események: ezalatt a mindössze hét nap alatt J. D. Vance amerikai alelnök harcias beszéddel szállt bele páros lábbal Európába, Pete Hegseth védelmi miniszter és Keith Kellogg Trump ukrajnai háborúval foglalkozó különmegbízottja pedig már az amerikai csapatok európai kivonását is felvetette, valamint kijelentette, hogy Európának jelenleg nem jár hely az ukrajnai békéről szóló tárgyalóasztalnál.

Európában és Kijevben azért is aggódnak, hogy vajon Trump tényleg magára hagyja-e az öreg kontinenst, és akár őket megkerülve, a fejük fölött dönt-e majd Ukrajna sorsáról Putyinnal – emiatt már válságtalálkozót is tartottak az EU-ban –, befolyásolva az egész európai biztonsági architektúra, valamint a világpolitika elkövetkezendő 5–10 évét.

miközben a Trump-adminisztráció lényegében jobban megsarcolná a háborút elszenvedő Ukrajnát, mint az első világháború során a szövetséges erők tették a háborút kirobbantó Németországgal. Emellett Marco Rubio külügyminiszter is már a jövőbeni lehetséges amerikai és orosz kereskedelmi kapcsolatokról beszélt a február 18-i hivatalos találkozó után, ami az első volt Oroszország ukrajnai inváziója óta.

Eddig az amerikaiaknak tetszik Trump 2.0, de ez könnyen változhat

A CBS megbízásából még múlt héten készített a YouGov egy közvélemény-kutatást, ami Trump eddigi munkájának támogatottságát, valamint azzal való elégedettséget mérte.

Ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ez a jövőben is így marad: az amerikaiak túlnyomó többsége (66 százaléka) szerint ugyanis Trump nem foglalkozik eleget azzal, hogy az árakat csökkentse, miközben legnagyobb kampányígérete ez volt. Az amerikaiak relatív többsége ellenzi (33 százalék) Elon Musk befolyását, ahogy a vámtarifák kapcsán is mindössze Kína kapcsán akarnak új vámtarifát az amerikaiak.

Amennyiben Trump nem tudja csökkenteni az árakat, az infláció pedig nő, az később negatívan hat majd támogatottságára. Emlékezetes, elődjének, Joe Bidennek is ez okozta leginkább a vesztét.