Index Vakbarát Hírportál

Csupa független lapot olvas a kormánypárti médiaalapítvány elnöke

2019. február 4., hétfő 17:37

Ellentmondásokban gazdag interjút adott a békéscsabai Behir.hu-nak dr. Varga István, a decemberben létrehozott államközeli médiaóriás, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának elnöke. A negyedórás beszélgetés leginkább meglepő részei azok, ahol az egykori fideszes országgyűlési képviselő, a 476 darab kormánypárti orgánumot magába szívó, nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánított médiaalapítvány vezetője saját olvasási szokásairól mesél, Varga ugyanis jórészt független vagy ellenzéki irányultságú sajtótermékekből tájékozódik.

Keresztény, konzervatív, kormánypárti ember létemre én Élet és Irodalmat járatok, én Magyar Narancsot olvasok, Népszavával kezdek - mert most még nincs Magyar Nemzet -, ha jó tollú cikket, glosszát akarok elolvasni.

Később kiderül az is, hogy Varga az interneten is inkább a független sajtótermékeket preferálja:

"Az újságíróinkon múlik, hogy ennek a tartalmi része is pozitív legyen, és azt mondhassuk pár év múlva, hogy kialakult egy keresztény, nemzeti, konzervatív újságírás, és hogy a másik oldalon is elolvassák a mi újságjainkat, megnézik az internetes portáljainkat, és nem következik az be, hogy - gondolom ön is, meg én is - először az Indexet szoktuk elolvasni, nem pedig az Origót."

A legellenzékibb körökben is kifogásolhatatlan médiafogyasztási lista magyarázata, hogy Varga - annyi más olvasóhoz hasonlóan - a minőséget keresi, és azt sajnos nem azokban a lapokban találja meg, amelyeket saját alapítványa befalt.

A keresztény, nemzeti, konzervatív újságírásnak, annak ellenére, hogy eltelt 30 év a rendszerváltozásból, nem sok követőjét látom, illetve igényes, jó tollú újságírókat - és nem kell megsértődni, de nyugodtan mondhatom - inkább a másik oldalon látok.

Varga a korábbiakhoz hasonlóan ebben az interjúban is elmondja, hogy az alapítvány célja a médiaegyensúly megteremtése, mivel szerinte balliberális médiafölény uralkodik, továbbá a nyomtatott sajtó megmentése, mivel a papíron megjelenő sajtótermékeket általában hitelesebbnek és megbízhatóbbnak tartja a szerinte szenzációhajhász online médiumoknál. Az alapítvány céljai között említi még "Arany János nyelvének védelmét" az idegen szavaktól, panaszkodik az elképesztően primitív közbeszéd miatt, és azt mondja,

"be kéne fejezni ezeket a gegeket."

Kitér a Magyar Nemzet február 6-án várható újjászületésére is, amiről kijelenti, az egykori alapító által teremtett hagyomány zsinórmértékül szolgál a konzervatív újságírás számára. Varga itt Pethő Tibor nevét említi, de valószínűleg inkább Pethő Sándorra gondolhatott, és nem a fiára, aki a Kádár-kor második felében és a rendszerváltást követően vezette a sok korszakot megélt újságot. Még kevésbé valószínű, hogy az unoka, ifj. Pethő Tibor járt a fejében, aki a tavalyi erőszakos megszüntetés után könyvben dolgozta fel a Magyar Nemzet 80 éves történetét, és aki jelenleg a kormányzati sajtótájékoztatókról kitiltott utódlap, a Magyar Hang munkatársa

Varga az interjúban nem fejti ki, miért reménykedik abban, hogy az új Magyar Nemzet sokkal színvonalasabb lesz, mint az ezek szerint általa sem olvasott Magyar Idők, ha csak a fejlécet cserélik le, miközben a beharangozó közlemény szerint "a Magyar Nemzet a Magyar Idők alatt megszokott irányt és szerkesztőségi elveket fogja képviselni a későbbiekben is." E szembeszökő ellentmondásra a Behir.hu riportere sem kérdez rá beszélgetés során.

Rovatok