Az elmúlt két évadban több fővárosi, illetve vidéki színházban is lejárt a mandátuma az igazgatónak, és számos intézménynél már el is dőlt, hogy ki kapja meg a vezetői pozíciót. Persze van, ahol még kérdéses, ki állhat az intézmények élére. A Szabad Tér Színház újonnan kiírt pályázata miatt éppen áll a bál, előfordulhat, hogy emiatt bukják majd a fővárosi színházak az állami támogatást, és a Vígszínház vezetéséért folytatott küzdelem is egyre jobban kiéleződik. Ennek a budapesti színháznak a vezetői pozíciójára hárman pályáznak. Eszenyi Enikő, a jelenlegi igazgató, Csányi János, a Bárka Színház egykori ügyvezető igazgatója, illetve Rudolf Péter. 

Csányi János elérhetővé tette 118 oldalas pályázatát, és benne komoly kritikát fogalmaz meg az intézmény eddigi vezetésével szemben – vette észre a HVG. A pályázatnak A közösség művészete címet adta, és a keretes szerkezet jegyében saját magáról szóló idézetekkel indít, majd a dokumentumot a szakmai támogatói listájával zárja, illetve részletekkel a neki írt levelekből. 

Jelen sorok írója az elmúlt hetekben (hónapokban) végignézte a Vígszínház és a Pesti Színház repertoáron lévő előadásait. A műsoron tartott előadásokban, ahogy a társulat játékában is estéről estére változó teljesítmény került a közönség elé. Sem a produkciók formavilágában, sem a szakmai igényességben nem volt következetesség. A bemutatók (nagylelkűen fogalmazva is) vegyes minőségűek voltak. Mintha elveszett volna a Vígszínház arca

– írja néhány bekezdéssel azelőtt, hogy felsorolná, szerint milyen alapproblémákkal küzd a színház. Az egyik jelenség, amire felhívja a figyelmet, az a fluktuáció, hiszen "az elmúlt évtizedben 47 színész távozott a társulatból, ami a teljes színtársulattal megegyező létszám". 

Szerinte probléma van a hitelességgel is, bár állítása szerint nem kívánja ebben a formában értékelni a vezetést, csak megvizsgálja, milyen lehetőségek rejlenek az intézményben. 

A „MeToo” mozgalom korában azonban megkerülhetetlen a kérdés, hol a határa és pontosan mi számít a hatalommal való visszaélésnek? Beletartozik a mentális erőszak is?

A kérdéssel mintha azt sugallná, hogy a jelenlegi igazgató autokratikus, munkatársait megfélemlítő vezető. Ezt a szálat aztán nem bontja ki, de azt számokkal támasztja alá, hogy gazdaságilag sincs annyira jó helyzetben a színház. Ugyan Eszenyi igazgatása alatt korábban növekedett a bevétel és a nézőszám is, ez a tendencia megfordult.

Míg az értékesítés nettó árbevétele 2017-ben 1.539 millió Ft, 2018-ban 1.204 millió Ft volt, a 2019-es tervben (pályázati dokumentumok) már csak 971 millió Ft szerepelt. Ha a 2019-es terv bekövetkezik, a színház saját bevételei 3 év alatt 37%-ot esnek. 

Illetve: 

Míg 2017-ben 407.208 néző, 2018-ban 388.306 néző, 2019-ben 371.350 néző váltott bérletet vagy jegyet, azaz az intézmény 3 év alatt 35.858 nézőt – egy kisebb színház teljes közönségét – vesztette el.

Hozzátette, hogy a színház jelenleg a a jegybevételekre, valamint az állami és önkormányzati támogatásokra támaszkodik, bár tegyük hozzá, más intézményeknél is hasonló a helyzet. Igaz, a támogatási rendszer átalakítása miatt sokan nehéz helyzetbe kerültek. 

Problémaként említi még a társulat túlterheltségét, illetve azt is, hogy a műsorszervezésben nem megfelelőek az arányok. Szerinte a szinte naponta változó műsorrend nagyon erőforrás-igényes, és így nehéz tartani a színvonalat.

Összességében elmondható, hogy a Vígszínház közhasznú önkormányzati társaságként ma messze elmarad a tőle elvárható korszerű szakmai struktúra, hiteles irányítás, hatékony műsorterv és erősödő gazdálkodás, a kiegyensúlyozott szakmai működés követelményeitől. Vezetése igazán hálás lehet a hűséges közönségnek

– zárja ezt a fejezetet Csányi János, aki több hazai színháznak is volt már a vezetője, 2012-ben például a székesfehérvári Vörösmarty Színház stratégiai és fejlesztési igazgatója lett, de egy éven belül távozott a posztról. 

A HVG megkereste Eszenyi Enikőt is, aki egyelőre nem reagált riválisa kritikájára.