A Fővárosi Közgyűlés nevében eljárva, a közgyűlés valamennyi frakciójával és minden érintettel egyeztetve 2021. december 31-ig Rudolf Pétert bízom meg a Vígszínház vezetésével
– közölte Karácsony Gergely a Facebookon.
A kinevezés néhány órával az után született, hogy a kormány megszavazta: kiveszi a főváros kezéből több színház fenntartását, és azokban a színházakban, amelyek teljes támogatását az állam fizeti, a miniszter gyakorolja a munkáltatói jogokat az összes vezető beosztású ember fölött. Azonban a törvény még nem lépett hatályba, sőt hivatalosan még arról sem született meg a főváros és a kormány között a megegyezés, hogy mely színházak esetében lesz ez a helyzet. Információink szerint egyébként hét ilyen színház lesz: a Vígszínház mellett a Budapest Bábszínház, a József Attila Színház, a Kolibri Színház, a Madách Színház, a Thália Színház és az Újszínház, míg öt színház, a Katona József Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a TRAFÓ és a Szabad Tér fenntartásából teljesen kivonul az állam, és az eddigi állami támogatást is a fővárosnak kell előteremtenie. A törvényről ebben a cikkben írtunk részletesen:
Rudolf Péter kinevezésének másik előzménye, hogy az elmúlt hetekben több mint hatvan színész és más színházi ember vádolta meg verbális erőszakkal és hatalmi visszaéléssel a Vígszínház eddigi igazgatóját, a posztért újra pályázó Eszenyi Enikőt, megalázó kommunikációról, elviselhetetlen munkakörülményekről, agresszív vezetői módszerekről beszámolva. Eszenyi ezért lemondott a színház vezetéséről, és a pályázatát is visszavonta.
Korábban az egy jobboldali és egy ellenzéki politikusból, a kormánnyal jó viszonyt ápoló színházi emberekből és a Vígszínház két képviselőjéből álló szakmai bizottság egyedül Eszenyi pályázatát engedte tovább, azaz csak Eszenyi kapta meg a bizottság szavazatainak legalább ötven százalékát, de a bizottság Rudolf pályázatát is támogatta, ha a többség nem is volt meg.
Karácsony közleményében azt írja az Eszenyi-ügyről:
A Vígszínház ügye igazi szomorújátékká vált az elmúlt hetekben. Egy végtelenül fájdalmas megtisztulási folyamat zajlik a művészeti életben, világszerte. Amit korábban hallgatásba burkolt eltűrés övezett, az mára tűrhetetlenné vált. Hogy így alakult – és jó, hogy így alakult –, az a jövőre nézve is kijelöli, milyen normák tiszteletben tartása lett elemi kötelessége minden színházi vezetőnek. Miként mostantól bármely társulat minden tagja számára lehetőségnél több, hogy azonnal felemelje hangját, ha bárki ezeket megsérti. Ezzel együtt is Eszenyi Enikőnek a Vígszínház vezetésébe fektetett energiáját, munkáját meg kell köszönnünk. A közönségnek és a társulatnak pedig tartozunk azzal, hogy a város legnagyobb színházát nem hagyjuk bizonytalanságban ezekben a nehéz hetekben. A hosszú hónapokra elnyúló újabb pályázat helyett ezért tartom a legjobb döntésnek Rudolf Péter másfél évig tartó megbízását, aki első körben a szakmai bizottság többségének a bizalmát ugyan nem kapta meg, de a társulatét igen. És most az a legfontosabb, hogy béke legyen a Vígszínházban. Elismerést érdemel, hogy Rudolf Péter vállalta a botrányok és a járványveszély által duplán sújtott színház vezetését!
Hogy egy színházvezetőt nem öt, hanem mindössze másfél évre neveznek ki a posztra, szinte példátlan, de pont a Vígszínház esetében egyszer már megtörtént. 2013-ban ugyanis bejelentkezett a színház vezetésére Eszenyi mellett a vállaltan kormánypárti Balázs Péter is, és minden jel arra utalt, hogy a fideszes városvezetés szeretné nekiadni a színházat. Amikor ugyanis a közfelháborodás után az is felmerült, hogy Balázs Péter pályázata érvénytelen lenne, a főváros zárt ülésen inkább eredménytelenné nyilvánította a pályázatot. Balázs Péter a botrány miatt bejelentette, nem pályázik újra a főváros által szinte példátlan módon csak másfél éves időtartamra kiírt pályázaton, amelyet az egyedüli induló, Eszenyi nyert meg (majd másfél év múlva újra).
A fővárosnál kérdésünkre azzal indokolták a mostani döntést, hogy így lehetett tisztességesen áthidalni azt a problémát, amit az vetett fel, hogy a szakmai bizottság döntését nem lehetett végrehajtani, a társulatnak és a több játszóhelyes, hatalmas intézménynek viszont mindenképpen szüksége volt egy igazgatóra, és az is látszott a színház dolgozóinak részvételével lezajlott belső szavazáson, hogy Rudolf élvezi a társulat támogatását. (Ezen a leadott szavazatok 96%-a Rudolf pályázatát támogatta, és 118-ból csak öten támogatták Eszenyit.)
Karácsony közleményében reagált a színházi törvény módosítására is. Újra közölte, hogy „rossz és káros jogszabálynak” tartja a törvényt, „olyannak, ami utat nyithat a művészi szabadság és autonómia állami-politikai befolyásolásának, pedig az úgy lenne normális, ha nem a politika mondana véleményt a színházak művészetéről, hanem a színházak, a maguk művészi eszközeivel a politikáról.” Hozzáteszi ugyanakkor:
A kormánnyal való megállapodás ettől még elkerülhetetlen kényszer. Kényszer, mert a várostól az itt megtermelt bevételek 97 százalékát elvonja az állam, és még erősebb kényszer most, amikor a koronavírus elleni védekezésre, például védőfelszerelések beszerzésére erőn felül kell költenünk, hiszen az emberéletek védelme nem lehet pénzkérdés. Ilyen helyzetben Budapest egész egyszerűen nem tudja saját forrásból finanszírozni mind a 12 színházát. Megállapodás, vagy egyes színházak bezárása – ebbe a dilemmába kényszerített bennünket a törvény. Márpedig én színházat bezárni nem fogok, a politikailag és kulturálisan is sokszínű Budapestnek a sokszínű színházi élet megőrzendő értéke.
Ezzel indokolja Karácsony, hogy bár a fenntartói jogokat megtartják, hét színház esetében a gyakorlati üzemeltetést átengedik a kormánynak. „Tisztán önkormányzati forrásból azokat a színházainkat tudjuk finanszírozni, amelyek művészi szabadságát, autonómiáját különösen fenyegeti a politikai befolyás lehetősége” – írja az öt, tisztán önkormányzati színházról. „Továbbá biztosítanunk kell a független színházi társulatok működési és művészi autonómiáját is. Ezért olyan megállapodásra törekszünk, amely biztosítja a függetlenek támogatására szánt eddigi összeget úgy, hogy az azt elosztó kuratóriumot a főváros jelöli. Ez a kuratórium pedig nem lehet politikai, csakis tisztán szakmai grémium.”
Rudolf Péter neve nem először merült fel a Vígszínház környékén mint színházigazgató-aspiráns. 2015-ben úgy hírlett, hogy meg fogja pályázni a Radnóti Színház direktori posztját, akkor a felvetésre reagálva türelmet kért, majd nem pályázott. 2017-ben újabb hírek jelentek meg, akkor arról, hogy Rudolfot nézték ki a meneszteni kívánt Eszenyi Enikő helyére a Vígszínház élére. Akkor ezt cáfolták, idén februárban viszont kiderült, most pályázik a Víg igazgatói posztjára.
Rudolf Péter korábban nyilvánossá tette a pályázata nagy részét. A szövegben azt írta, célja a modern, 21. századi, művészszínházi jelleg megőrzése és erősítése, illetve a jó értelemben vett népszínházi hagyomány folytatása, vagyis a magaskultúra, a klasszikus és kortárs dráma értékeinek közvetítése széles tömegek számára. Kitért arra is, hogy bár egy Vígszínház méretű intézmény nem kockáztathat folyamatosan, de véleménye szerint arról nem is mondhat le. Az érzékeny egyensúlyt úgy lehet megvalósítani, ha a sikerdarabok biztosítják a gazdasági alapját annak, hogy beleférjenek olyan kockázatosabb művészi vállalkozások is egy-egy évadba, amik nem maradnak sokáig repertoáron, de művészileg fontos produktumok. Ugyanakkor szerinte bármilyen műfajú lehet egy előadás, a lényeg, hogy különböző regiszterekben szólaljon meg: egy operettet is meg lehet csinálni úgy, hogy az fontos kérdésekre mutasson rá, és egy bohóctréfában is lehet az élet nagy dolgaival foglalkozni.
A rendezők politikai nézetei kevésbé érdekelnek, alkotói módszereik annál inkább. A Vígben dolgozó rendezőktől – de úgy egyébként mindenkitől a színházban – elvárnám, hogy munkamódszerükben, kommunikációs stílusukban is igazodjanak egy polgári színház értékrendjéhez. A polgári jelző nemcsak a műsorpolitikára vonatkozik, hanem a működésre is, és ezzel tisztában kell lennie minden rendezőnek, aki a színházba érkezik
– írta a pályázatban, amelyet korábban részletesen ismertettünk ebben a cikkben:
Rudolf Péterrel 2017-ben készítettünk interjút. Ebben többek között azt mondta: „Én dadogni kezdek, ha nem azt mondom, amit gondolok. (...) Hogy az én gondolataim alapján ki hova sorol, azért már nem vagyok felelős. Az a besorolók ügye.” Arra a kérdésre, mit gondol arról, hogy sokan jobboldali művésznek tartják, azt mondta:
Milyen kutatás dobta ki ezt a végeredményt? És mit jelent, hogy jobboldali színész? Másképp hangsúlyoz? Nem megy a színpad bal oldalára? Ha el is fogadnám ezt a kategorizálást, akkor sem fogadom el az állítást. Annak az embernek, aki nemcsak a címlapokat nézi, hanem el is olvassa, amiket mondok, nem lehet ez a véleménye rólam.
A 2017-es interjú itt olvasható:
(Borítókép: Rudolf Péter rendező Molière Az úrhatnám polgár című zenés vígjátékának próbáján a Pécsi Nemzeti Színházban 2019. december 4-én. Fotó: Sóki Tamás /MTI)