Pokol volt bejárni. Tudom, mi az, ami egy színházban belefér, és mi nem. De itt rendszeres volt, hogy a folyosókon sírtak kolléganők; az ügyvezető igazgató minden nővel úgy beszélt, mintha tárgyak lennének, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan volt. Olyan volt ott dolgozni, mint egy idegőrlő érzelmi sakkjátszma, ahol, ha egyáltalán szóba állnak velem, minden szavamra vigyáznom kell.
Így írja le a légkört a Budapesti Operettszínház egyik munkatársa, és ezek még csak a dolgos hétköznapok: a hatalommal való visszaélésről és a szexuális zaklatásról szóló beszámolók csak ez után következnek. Az Operettszínházban egyszer már kirobbant hangos botrány a korábbi vezető, Kerényi Miklós Gábor személye körül, és az új vezetés, úgy tűnik, megismétli a történelmet.
A Budapesti Operettszínház élére 2019 elején érkezett új főigazgató. Az intézményt 2001-től 2014-ig igazgatta Kerényi Miklós Gábor (Kero), aki – az igazgatói széket tőle később meg is öröklő Lőrinczy Györggyel együtt – megújította a színházat, nagy hangsúlyt helyezett a népszerű musicalekre, tudatosan építette a házi sztárokat. A módszer sikeres volt, a jegyeket gyakran azonnal szétkapkodták az előadások előtt. Ezt még akkor is el kell ismerni, ha Kerényi vezetési stílusa és botrányai később napvilágot láttak; a zaklatási ügy miatt Kerót 2017-ben nyugdíjazták. Lőrinczy tovább folytatta a színház arculatának alakítását: egy új helyszín megnyitásával és a színházi szakma elismert, újító, fiatal alkotóinak meghívásával elérte, hogy a zenés műfajokra kevésbé nyitott szakemberek is komolyan vegyék az Operettet.
A legutóbbi igazgatói pályázaton aztán újra aspirált Lőrinczy, rajta kívül az elismert musicalszínházi alkotó, Szente Vajk is pályázott és beadta, majd visszavonta pályázatát Kero. Rajtuk kívül bejelentkezett Kiss-B. Atilla operaénekes is. Kiss-B. csak a folyamat lezárulta után hozta nyilvánosságra pályázatát, amelyben a színház feladatai között olyasmiket sorolt fel, mint „nemzetmegtartás” vagy a „nemzet-lélek egyesítés”, egy Trianonnal foglalkozó zenés darab létrehozása, és a szakítás a munkatársak számára jelentős bevételnövekedést okozó, de szerinte csak a sikerhajhászás miatt fontos operett-turnékkal, és nagyobbrészt a musical műfajával is.
A társulat a pályázatot egyértelműen elutasította, a belső szavazáson azt a színház munkatársainak mindössze 9,2 százaléka támogatta, ennek ellenére Kiss-B.-t nevezték ki főigazgatónak,
aki ügyvezető igazgatóként a volt miniszteri biztost, a korábban cirkuszi területen, majd a Millenárisnál dolgozó Kriza Zsigmondot alkalmazta. (A színház vezetőségének tagjairól lásd keretes írásunkat.)
A Budapesti Operettszínház vezetésére kiírt pályázaton Kiss-B. Atilla és csapata nyerte el a jogot a dalszínház igazgatására. A bánffyhunyadi születésű, Kossuth-díjas operaénekes, Kiss-B. Atilla a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, jó munkakapcsolatot ápol a kultúrpolitika több, önmagát jobboldaliként definiáló aktorával, ő volt a Káel Csaba-féle Bánk bán kurzusfilm főszereplője. Színházvezetői tapasztalata korábban nem volt.
Dr. Kriza Zsigmond jogász minisztériumi tisztviselő volt a Horn-kormányban, majd az MTV jogi főosztályvezetője lett. Később a Fidesz-kormány miniszteri biztosa volt, azóta vezetői pozícióból vezetői pozícióba lép. Dolgozott a Magyar Cirkusz és Varieté Nkft. igazgatójaként, de innen nyilvános indoklás nélkül, közös megegyezéssel távozott. Később a Millenáris vezetője lett, de innen furcsa indoklással menesztették kilenc hónap után: a Miniszterelnökség hirtelen úgy találta, nem alkalmas arra a pozícióra, amire néhány hónappal azelőtt még őt tartották a legalkalmasabbnak.
Kiss-B. balettigazgatója Apáti Bence, aki a pályázás idején épp a Fidesz üzenőfüzeteként működő Magyar Idők (ma már Magyar Nemzet) című propagandalap publicistája volt, és aki a kormánypropaganda több fórumának rendszeres és lelkes megszólalója, és mint ilyen, balett-táncosként tényleg egyedülálló az országban.
A színház főzeneigazgatója Pfeiffer Gyula zongoraművész, orgonaművész, karmester, akinek azóta felesége is a színházhoz került, énektanárként. Forrásaink szerint a társulat egy része nehezményezte, hogy átadás-átvétel után röviddel Liszt Ferenc-díjat kapott, noha a társulat egyik vezető művésznője már harmadszor volt felterjesztve a díjra, amelyet így újra nem kapott meg.
Idén február közepén azonban dicshimnusznak is felérő közleményben tudatta a Budapesti Operettszínház, hogy a színház „teljes arculatváltását és intézményi működési megújítását sikeresen levezénylő Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató, feladatai eredményes lezárására és más irányú szakmai feladataira tekintettel, közös megegyezéssel távozik”. Pedig korábban Kiss-B. pályázatában még az szerepelt: a duális vezetést modellértékűnek tartja.
Az Operettszínház Indexnek nyilatkozó munkatársai azonban arról számoltak be, a kettős vezetés valójában katasztrofális eredménnyel járt. „Kiss-B. csak a művészeti kérdésekkel hajlandó foglalkozni, én csakis Kriza Zsigmonddal egyeztethettem volna, de az átadás-átvétel után ő a legtöbb itt dolgozóhoz nem szólt hozzá, sőt, egy hamar felmondott kolléga azt mondta, őt azért vették fel, hogy minket ellehetetlenítsen. Kiss-B. viszont azt sem értette, mi a munkám. Két hónap után végül összejött egy beszélgetés Krizával, de akkor már láttuk a neten meghirdetve a saját állásainkat” – mondja az Indexnek egy volt munkatárs, aki neve elhallgatását kérte; nevezzük mondjuk Lilinek. (A cikkben megszólalók nemcsak a szégyentől félnek, amit Magyarországon még mindig sokak szerint az áldozatoknak, és nem az elkövetőknek kellene érezniük, hanem volt vagy jelenlegi főnökeik bosszújától is, ezért szeretnének névtelenek maradni.)
Kriza már ezen az első megbeszélésen elmondta, hogy ne aggódjunk, neki már volt dolga több nővel, csak ennél kellemesebb szituációban, tehát nem okoz problémát neki elbánni velünk.
Az egyik kolléganőmet ez a beszélgetés erősítette meg felmondási szándékában. Az ügyvezető kommunikációs stílusa a kezdetektől arrogáns és véleményes volt.” Hozzáteszi: egy idő után a stábot két csoportra – Kriza és Kiss-B. „embereire” – osztották, és neki másokkal együtt megtiltották, hogy bármiről is egyeztessen Kiss-B.-vel.
Az igazgatóváltás óta eltelt bő egy évről a színház egyik vezető színésze az Indexnek tömören annyit mondott: „Eddig is volt már nem egy olyan igazgatónk, akivel emberileg borzasztó volt együtt dolgozni, de ők legalább értettek a színházhoz”, míg a mostani vezetés a társulat szerint a működőképesség szélére sodorta a milliárdos költségvetésű, minisztériumi fenntartású intézményt.
A HVG korábban azt írta az új vezetés első hónapjairól: olyan rosszul sikerült például a részben a Kárpátia gitárosa, Szijártó Zsolt által szerzett Mohács 1526 – Európa kapuja című rockmusical, hogy nem tudták bemutatni az évadban, és bebukott a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára kiírt pályázat is. A színház fénykorában a jegypénztár előtt kígyózó sorok eltűntek, a szóbeszéd szerint az új előadások némelyike jelentős veszteséget termel, ugyanakkor az erről szóló konkrét kérdésre a főigazgató csak talányosan válaszolt a HVG-nek, mondván, az Operettszínház „működésével szemben nem nyereségességi vagy profitelvárások állnak fenn, hanem minőségi feladat-ellátási és egyensúlyi gazdálkodási szempontok érvényesülnek”.
A színház elégedetlen munkatársai által alapított – azóta törölt – Facebook-csoportban arra panaszkodtak, hogy az új igazgatás által szerződtetett stábban sokan – rendezőktől és koreográfusoktól kezdve fotósig vagy háttérmunkásig – felkészületlenek, Kiss-B. szerintük nem érti az Operettszínház praktikus, napi működését, legyen szó tervelfogadásról, próbarendről vagy akár a beosztottjai munkaköréről, nem ismeri eléggé a társulatot. Ráadásul, mint írták, a főigazgató nemcsak a turnék nagy részét fújta le, de sokszor alapos indoklás nélkül tiltja meg, hogy egyes színészek plusz keresetért vagy a túl kevés operettszínházi munka miatt külső felkéréseknek tegyenek eleget. Mindezt a nekünk nyilatkozó vezető színész is megerősíti.
Az mindenesetre tény, hogy
egy év alatt csak az adminisztrációs területről több mint harminc munkatárs mondott fel,
és nagy részük már az új vezetéssel érkezett: eleve csak nagyjából negyvenen dolgoznak ezen a területen, ráadásul a nekünk nyilatkozók elmondása szerint sok új munkatárs csak egészen rövid időt bírt ki a színházban. Kriza Zsigmond erről az Index kérdésére azt mondja:
Az intézményi fluktuáció véleményem szerint egy teljes vezetőváltás idején szokásos mértékű volt, figyelemmel arra is, hogy az intézmény működését hatékonyabbá kellett tennünk. Az elmúlt évi változások az intézmény személyi állományának nagyságához képest nem kirívó mértékűek.
Az Index által megkérdezett munkatársak szerint ugyanakkor korántsem volt szokványos a helyzet a színházban, a távozások oka pedig nem a hatékonyságnövelés volt. „A harmincnégy emberből, aki felmondott, kettő volt férfi. Nagyrészt már Kriza Zsigmond vette fel azokat, akik hamar el is mentek. Kiss-B. a korábban felvetteknek a nevét sem tudta, az elmúlt fél évben ott jártakkal volt némi kapcsolata” – mondja Lili, aki szerint Kriza alatt elviselhetetlenek voltak a munkakörülmények. (Erre finoman utalt egyébként már a HVG korábbi cikke is.)
Erről számol be egy korábban szintén a színházban dolgozó kolléganő is, aki szintén neve elhallgatását kérte – nevezzük Mayának. „Minden Krizával való találkozás gyomorgörccsel járt. Rendszeresen tanúja voltam, hogy megalázott másokat, míg végül a saját bőrömön is megtapasztaltam ugyanezt. Kriza behívott egy megbeszélésre, és elmondta, hogy nem megfelelő a munka, amit elvégeztem. Ezzel semmi problémám nem is volt, akár tízszer is újra megcsinálom, hiszen ez a munkám. Ez a megbeszélés viszont nem a konkrét munkáról szólt, hanem a szakmai tudatlanságomról, az alkalmatlanságomról és a hozzá nem értésemről. Mindezt egy kolléganőm előtt tudatta velem.
Az ügyvezető igazgató a fotelben hátradőlve és mosolyogva kezdte meg porig alázásomat. Ez lelkileg sokkal rosszabb volt, mint a kiabálás. Végig úgy éreztem, hogy élvezi a szituációt, a domináns fél szerepét és a fenyegető stílust.
Kriza ez után azt mondta neki, mások bezzeg mennyivel jobban csinálnak meg hasonló feladatokat, pedig „ők sem a szakma csúcsai”. „Ezt többször is kihangsúlyozta, ezután sírva fakadtam. Elmondta, hogy még a jegyszedőknek is több esze van nálam, és hogy én semmire nem fogom vinni az életben. Később az alázás átment személyeskedésbe, és arról kezdett beszélni, hogy hímes tojás vagyok, akihez nem lehet hozzáérni. Megkért, hogy a későbbiekben ne járjak értekezletekre, hiszen én úgyis csak sírnék. Végig mosolygott, mintha csak az időjárásra tenne ártatlan megjegyzést. Nem titkolta, hogy élvezi a szituációt.” Maya azért sem értette az eljárást, mert ekkor még próbaidőn volt, ha annyira rosszul végezte a munkáját, bármikor felmondhattak volna neki.
Hozzáteszi: amikor megsemmisülten kijött az irodából, kolléganői a saját tapasztalataikkal próbálták megnyugtatni – hiszen olyan sokukkal történt már hasonló.
Volt, akinek azt mondta, hogy a munkája annyit ér, mint egy gyári munkásé, más arról számolt be, hogy mindig gombóc van a torkában és a sírás szélén áll már attól is, ha csak be kell hozzá mennie. Azzal próbáltak vigasztalni, hogy idővel hozzászokom majd a viselkedéséhez, és már nem fogok minden alkalommal sírni, csak hetente vagy kéthetente.
Az eset nagyon megrázta Mayát, a megalázás hatása később sem enyhült. Beszámol egy estéről, amikor egyedül ő és Kriza tartózkodtak az emeleten. „Annyira féltem, miket és hogyan mondana, ha csak ketten lennénk egy szobában, hogy inkább magamra zártam az iroda ajtaját. Ekkor döntöttem el, hogy felmondok, mert nem akarok olyan helyen dolgozni, ahol félek a főnökömtől.”
Maya viszont úgy érezte, felmondása előtt kötelessége Kriza viselkedésére figyelmeztetnie a munkaadóját, így bement Kiss-B. Atillához, és mindent elmondott neki. „Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam vele, bár már két hónapja mellette dolgoztam, így a bemutatkozással kezdtem. A főigazgató megköszönte, hogy megosztottam vele a történteket. Telefonszámot cseréltünk, és azt mondta, utánajár a dolognak. De négy nappal később sem történt semmi, úgyhogy ekkor felmondtam.”
Maya hozzáteszi: ezek után ő is csak a médiából értesült arról, hogy Kriza hónapokkal az eset után távozott, de a közlemény nem ejtett szót semmiféle vétségről – sőt. Azt állítja, egykori kolléganői arról is beszámoltak neki, Kriza lehordta őket, amiért ő nem tudott Maya felmondásáról – hiszen azt nem vette észre, mivel már kitiltotta őt az értekezletekről. „Porig alázta a hírvivőt is, ő is egész nap zokogott miatta.”
Maya azzal zárja beszámolóját: „Mindez örökre megpecsételte a jövőbeli főnökeimbe vetett bizalmamat. Hiába nem kellett már vele találkoznom többé, hónapokra volt szükségem ahhoz, hogy feldolgozzam, ami velem történt, és amihez akaratomon kívül asszisztáltam a színházban.”
Hasonló történetről számol be Lili is: a megalázások, a kiszámíthatatlanság és az is stimmel, hogy elmondása szerint ő is részletesen beszámolt a vele történtekről Kiss-B. Atilla főigazgatónak, mégsem történt semmi.
„Néhány alkalom után elkezdtek egyre furcsábbak és indokolatlanabbak lenni a megbeszéléseink Krizával: órákig tartottak, munkaidő lejárta utánra nyúltak, és egyre több magánéletet vitt bele, sok kérdése volt a kollégáim magánéletéről is, például
tízes skálán pontoztatta velem a kolléganőim kapcsolatát a férjükkel, és arról kérdezgetett, szerintem mennyire lennének nyitottak másvalakire, vagy hogy ki kivel van vagy volt együtt.
De mindig szóba került az én magánéletem is, és hogy korábbi kollégáim közül volt-e viszonyom valakivel. Folyamatosan lavíroznom kellett: hosszú idő után végre szóba álltak velem, de ilyenekről kellett beszélnem, ráadásul folyamatosan arra kellett vigyáznom, nehogy megsértsem Krizát, mert akkor ellehetetlenít a munkában.” Lili ugyanakkor szerette az Operettszínházat, nagyon fontos volt neki, hogy továbbra is itt dolgozhasson.
Elmondása szerint valamivel később aztán elkezdtek becsúszni a testére tett megjegyzések is. „Ha lehajoltam egy leesett tollért, megjegyzéseket tett arra, hogy be lehet látni a blúzom alá, de volt olyan esemény is, ahol azt hittem, csak én látom úgy, hogy mustrál és közben nyalogatja a száját, de másnap több kolléganőm viccelődve utánozta, amit csinált. Volt olyan parti, amelyen, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam, megkértem egy férfi kollégát, hogy legyen szíves egész este mellettem maradni, de Kriza így is folyamatosan körülöttem somfordált, ha pedig elmentem italért, volt, hogy megfogta a karom, és azt kérdezte, őt miért nem ölelem meg, miért nem megyek közelebb hozzá.”
Ez után következett egy nyári bemutató próbafolyamata, ahol Lili elmondása szerint már távolságtartóan viselkedett, de érezte, hogy ez nagyon zavarja Krizát.
Mellém ült, és ismét megjegyzést tett a dekoltázsomra, és azt mondta, nem tud dolgozni, ha ezt látja. Mivel soha nem hordok kivágott ruhákat, visszakérdeztem, hogy mégis mi az, amit látnia kell. Mire elkezdett zavartan nevetni, hogy legalább van öniróniám, mert valóban nem sok mindent. Utalva ezzel arra, amit én is tudok, hogy egyébként nincsenek nagy melleim. Közöltem vele, hogy ezzel most átlépett egy határt, és a továbbiakban faarccal magam elé meredve igyekeztem halottnak tettetni magam.
De hiába. „Így sem ült el mellőlem, inkább tizenkilencre lapot húzott, és közölte, szeretné feltenni a kérdést, hogy a színház szakmai partnerei közül kihez fűzött gyengéd érzelmi vagy szexuális szál. Teljesen lefagytam attól, hogy egy ilyen kérdést fel mer tenni, úgyhogy sokáig kérdezgettem, mégis milyen választ vár erre, mégis mire kíváncsi?” Lili végül rákérdezett, Kriza tényleg olyasmikre kíváncsi-e, hogy ő lefeküdt-e például a színház egyik neves, nőnemű partnerével, akit meg is nevezett. „Mire azt felelte, nem pont rá gondolt, de ha már itt tartunk,
ő ugyan nem gondol engem leszbikusnak, de az nagyon érdekelné, volt-e már részem ilyesmiben, vagy nyitott vagyok-e rá.
Nem feleltem, mire újra megkérdezte, volt-e valakivel szexuális kapcsolatom a partnerek közül. Azt mondtam, nem volt, mire azt felelte, nagyon helyes, nem is akarja megtudni, hogy ez bárkivel megtörténik, ha mégis, annak következménye lesz.”
Lili beszámolója szerint ekkor melléjük lépett Kiss-B. Atilla, és megkérdezte, miről beszélnek. „Azt mondtam, jobb, ha ezt nem tudja, majd felálltam, odamentem az egyik férfi munkatárshoz, és megkértem, ha lehetséges, a próbafolyamat végéig ne mozduljon el mellőlem. Ez így is történt. Hetekre el tudtam kerülni a Krizával való egyeztetést, majd nyár lévén kérvényeztem három hét szabadságot.”
Az ilyen beszélgetések korántsem munkahelyi kellemetlenségek: hogy a szexuális zaklatás akár verbálisan is megvalósítható, és hogy ide tartozik minden nem kívánt, szexualitással összefüggő, akár szóbeli magatartás is, arról egyértelműen fogalmaznak a jogvédő civil szervezetek, valamint az egyenlő bánásmódról szóló törvény és az európai jog is.
A fent már idézett másik munkatárs, Maya ugyan nem számolt be hasonló szexuális témájú beszélgetésekről, de azt ő is elmondta az Indexnek, furcsának tartotta, hogy Kriza már az állásinterjún rákérdezett, van-e párkapcsolata.
Lilit a szabadsága után aztán elmondása szerint azzal fogadta az ügyvezető, hogy „kiesett Kiss-B. pixiséből”, de hogy miért, az nem volt egyértelmű számára, hiszen csak olyan problémákat közvetítettek neki a főigazgatótól vele kapcsolatban, amik nem voltak a munkakörének részei. Később aztán Kriza azt mondta neki, Kiss-B. azonnali hatállyal ki akarta rúgni, és azt állította, ő intézte el, hogy ez mégse történjen meg.
„Ezért kvázi cserébe azt kérte, hogy szilárdítsam meg az addigra megromlott renoméját, segítsek visszatornázni a tekintélyét Kiss-B.-vel szemben. Mindeközben mindenkiről rendszeresen beszámoltatott, egyre kellemetlenebb jelentéseket kért tőlem, amikből igyekeztem kiúszni, majd egy idő után megtagadtam. Volt olyan, hogy naponta kellett beszámolnom arról, mit deríttetem ki arról, mi lesz egy már felmondását töltő kolléganő új munkahelye. Nem fogadta el, hogy neki ehhez semmi köze, és ha még tudnám, akkor sem mondanám el. Végül megtudta mástól, amit tudni akart, kiborult és azt mondta, hogy az ellenállásomnak meglesz a következménye. Ideiglenes kedvessége hirtelen megint elmúlt, az értekezleteken borzasztó stílusban kommunikált, és folyamatosan addig személyeskedett, míg már jegyzőkönyvben kértem ki magamnak a bánásmódot, és kértem, hogy tartsa távol magát ettől a stílustól. Ennek eredményeképp kitiltott az értekezletekről, megszakította velem a kommunikációt, amivel teljesen elvágott mindentől és mindenkitől, mivel Kiss-B. eddigre már nem szólt hozzám.”
Lili ezután két hónapig küzdött azért, hogy elmondhassa a benne már nem bízó Kiss-B.-nek mindezt, „de mivel a főigazgató zárt ajtók mögül vezeti az intézményt, végül csak egy kolléganőm közbenjárására sikerült elérni, hogy lehetőséget kapjak egy négyszemközti beszélgetésre.” Eközben több helyről visszahallotta, hogy az ügyvezető már bekérte a papírjait, és jó ideje azon gondolkodott, hogyan tudná kirúgni őt.
A találkozóval a főigazgatóról így számol be:
Miközben beszámoltam neki a szexuális zaklatásról és az elviselhetetlen munkakörülményekről, többször is megkérdezte, hogy miért mondom el ezeket neki, mert neki se ideje, se kedve ilyen ügyekkel foglalkozni, és nem is az ő hatásköre. Többször is elmondtam neki, hogy azért, mert ön a munkáltatóm, és kötelességem tájékoztatni. Tanácsért és segítségért fordultam hozzá.
Ráadásul valójában többről van szó, mint tanácsadás és segítségnyújtás kérdéséről. A Munka Törvénykönyve 51. § (4) bekezdése szerint „a munkáltató biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit”, az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2008. áprilisi állásfoglalása a zaklatás és a szexuális zaklatás fogalmáról pedig kimondta: „A zaklatás és a szexuális zaklatás nem feltétlenül szándékos magatartás, ezért arra irányuló szándék hiányában is megállapítható. A zaklatás és a szexuális zaklatás egyaránt megvalósítható aktív és passzív magatartással. Mulasztás mint passzív magatartás különösen abban a tekintetben merül fel, amikor a munkáltató tudomást szerez ugyan arról, hogy egy alkalmazottja »zaklatja« munkatársát, de nem tesz intézkedést ennek megakadályozása érdekében. Mivel nem tevéssel is megvalósítható a zaklatás, ezért a munkáltató felelősségre vonható.”
Lili azt mondja, Kiss-B. azt felelte a zaklatásról és a hatalommal való visszaélésről szóló beszámolóra:
Ő ugyan nem érzi ezt akkora problémának, de ha én igen, akkor forduljak nyugodtan a bírósághoz. Majd megkérdezte, ha ekkora teher együtt dolgoznom az ügyvezető igazgatóval, akkor mégis hogyan képzelem a jövőmet az intézményben.
Megkérdezte, milyen megjegyzéseket tett rám; elkezdtem elmondani a nyári beszélgetést, mire néhány mondat után a szavamba vágott egy oda nem illő, a színház aulájával kapcsolatos kérdéssel. Jeleztem, hogy de hát épp egész másról beszélek, mire közölte, neki inkább az a fontos, hogy ő hogyan dolgozzon együtt egy olyan emberrel, mint én, aki nem gratulál neki a bemutatók után. Nem is értettem, mi történik.”
Kiss-B. végül Lili elmondása szerint nem tett ígéretet semmilyen vizsgálatra, hanem azzal kívánta megoldani az ügyet, hogy visszairányította őt Krizához.
Amikor azt mondta, zárt ajtók mögött, négyszemközt beszéljem meg a problémámat azzal, akinek a zaklatásáról beszéltem, az annyira sokkolt, hogy megszólalni se tudtam. De átküldött hozzá, és jött másfél órányi tömény pokol. Kriza másfél órán keresztül fenyegetett, túráztatott, hogy azonnal mondjak el mindent, miket mondtam róla, különben egyetlen tollvonással kirúg, és ez a beszélgetés dönti el, hogy maradhatok-e.
A két beszélgetés után végül Kriza négy nap múlva behívatta, és közölte vele: az a döntés született, hogy ha akar, maradhat, de akkor státuszt módosíttatnak vele, olyan munkát kap, amihez nincs képesítése, és mindehhez egy mindenkitől elszeparált kis irodába költöztetik.
Lili története itt ért véget, de mint mondja, az esetnek súlyos következményei lettek az egészségére nézve. Hozzáteszi: tudomása szerint rajta kívül még három másik kolléganője jelzett négyszemközti beszélgetésen az övéhez hasonló problémákat Kiss-B. Atillának. (A többi érintett az Index megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.)
Lili a főigazgatóval való beszélgetése után rögtön bejelentést tett a színházi és nem színházi közegben zaklatást elszenvedők megsegítésére létrejött, Biztonságos Terek nevű projekt koordinátoránál a fent leírtakról; ezt kérdésünkre Rihay-Kovács Zita is megerősítette. Rihay-Kovács ugyanakkor rendelkezésünkre bocsátott egy levelet, amelyet Fekete Péter kulturális államtitkárnak mint a színház fenntartójának küldött el márciusban, és amelyben jelezte neki, hogy tudomása szerint az Operettszínházban zaklatás történt. Az államtitkártól választ sem kapott, máskor pedig a téma említése után csak a decemberi tüntetések politikai motivációját firtató levél érkezett érdemi reakció helyett.
Mind Kiss-B. Atillát, mind Kriza Zsigmondot megkerestük a fentiekkel kapcsolatban. Kiss-B. arra a kérdésünkre, hogy érkezett-e hozzá szexuális zaklatással vagy hatalmi visszaéléssel kapcsolatos panasz, különös választ adott: „A munkájukat megfelelően végző színházi dolgozóktól semmiféle érdemi panasz soha nem érkezett, az ügyvezető igazgató munkáját elismerték” – közölte az Indexszel.
Kiss-B. mindenesetre úgy fogalmaz: Kriza Zsigmond „feladatai ellátása során számos szükségszerűen konfliktusos, gazdasági-pénzügyi és munkaügyi érdekegyeztetési, szabályossági helyzetet kezelt sikeresen, feladatát professzionálisan, körültekintően látta el. Előfordult, hogy olyan dolgozó, aki a munkája, magatartása vagy mulasztása miatti probléma érintettje volt, a várható munkáltatói intézkedés előtt szóban panaszkodott az ügyvezető igazgatóra. Ezen esetek közös jellemzője volt, hogy a munkáltatói intézkedéseket közvetlenül megelőzően történtek, az állítólagos sérelmek viszont több hónappal korábbiak, ködösek és általánosak voltak. Az ilyen eseteket – bár a panaszok motivációja nyilvánvaló volt – kötelességemnek éreztem megvizsgálni, és egyértelműen arra jutottam, hogy azok ténybelileg teljességgel alaptalanok. Írásbeli panaszról, jogi eljárásról nincs tudomásom.” Hogy az említett kivizsgálás hogyan zajlott, arról Kiss-B. nem beszélt, ugyanakkor sem Lili, sem Maya nem kapott sem tájékoztatást arról, hogy történt volna vizsgálat, megkeresést nem kaptak az ügyben.
Kiss-B. válaszában azt is leszögezi, ő maga Kriza „magatartásával, munkájával kapcsolatban soha, semmilyen szabálytalanságot vagy kifogasolható momentumot nem tapasztalt”, és tagadja azt az értesülést is, hogy az ügyvezető eltávolítását minisztériumi szinten sürgették volna: „Távozási szándékát sajnálattal vettem tudomásul.”
Kriza Zsigmond mind telefonon, mind később írásban azzal érvelt, fontos lenne felfednünk forrásaink személyazonosságát, mert anélkül nem tud pontos válaszokat adni a kérdésekre, mert nem tudja, korábban általa már megismert vádakról van-e szó, vagy „azok újabb, még általam nem is hallott alaptalan vádaskodások”. Mindenesetre közölte: „A már hallott valótlanságokat olyan személyek fogalmazták meg korábban ellencsapásként, akik ellen munkahelyi magatartásuk, szabálysértéseik, jogsértéseik miatt eljárások indultak, munkáltatói intézkedések váltak szükségessé. Ezeket a személyeket ez köti össze, és az, hogy rágalmaikat soha nem mondták az érintett vezető szemébe, azokat lejárató céllal terjesztették. Nem csak rólam, vezetőtársaimról és kollégáikról is terjesztettek rosszindulatú, valótlan pletykákat. Közös bennük az is, hogy soha nem indítottak jogilag értelmezhető eljárást, nem tettek írásbeli panaszt, sem feljelentést, az igazság feltárásában nem működnek együtt. Távozásom után hónapokkal is, ismételten a sajtó felhasználásával igyekeznek befeketíteni.”
Kiss-B.-hez hasonlóan ő is sértett munkatársak bosszújára gyanakszik. „Munkám során rendszeresen szabálytalanságokat kellett megszüntetnem, mulasztásokat, alacsony színvonalú munkavégzést kellett korrigálnom, ezek a szükséges vezetői tevékenységek a haszonélvezőknél, illetve a rosszul dolgozóknál nyilván érdeksérelmet okoztak.”
A konkrét esetekre vonatkozó kérdésekre azt feleli: „Munkám során kötelességem volt a hibák szóvá tétele, korrigálása. Erre minden esetben a konkrét hiba és a helyes lépés megjelölésével került sor. Soha senki nem kapott általános, konkrétumok nélküli, személyesen bántó, a munkatárs személyére, és nem pedig az esetleges hibára vonatkozó kritikát.
Természetesen soha, egyetlen beosztott sem kapott tőlem a munkavégzése szempontjából érdektelen – különösen a párkapcsolataira, testi adottságaira, szexuális életére vonatkozó – kérdést, megjegyzést, utasítást.
A munkavégzésük miatt elmarasztalt, vagy kötelességszegések miatt eljárás alatt álló, alaptalanul rágalmazó munkatársakéin kívül más kritikáról a vezetői tevékenységemmel kapcsolatban nem tudok.”
A két válasz lezárása is hasonló. Kiss-B. arról tájékoztatta az Indexet: „A rágalmazó állítások, feltételezések súlyosan sértik az intézmény jó hírnevét és az érintett személyiségi jogait.” Kriza pedig azt közölte: „Nem tettem semmi jogelleneset, ha valaki ilyennel rágalmaz, rendelkezésemre állnak majd azok a jogi eszközök, amik Magyarországon mindenkit megilletnek.”
És ebben végre minden fél ugyanazt mondja: mind Lili, mind Maya megerősítette, hogy amennyiben arra kerül sor, a bíróságon is készek tanúsítani a fent elmondottakat, és bemutatni bizonyítékaikat. Akkor már saját nevükön.
(Borítókép: Kiss B. Atilla, a Budapesti Operettszínház új főigazgatója a színház társulati ülésén 2019. február 1-jén. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)