Index Vakbarát Hírportál

Amerikában botrány lett belőle, de Magyarországon is megjelenik Woody Allen önéletrajza

2020. június 14., vasárnap 10:07

A Jaffa Kiadó gondozásában, várhatóan 2020. szeptember 20-án magyar fordításban is megjelenik Woody Allen memoárja, Apropó nélkül címmel, derül ki a kiadó honlapjáról.

Ahogy azt korábban megírtuk, a könyv kiadása nagy port kavart Amerikában. Miután Allen ügynöke gyakorlatilag minden könyvkiadót felkeresett, és mindenhol visszautasították, mondván, "mérgező" lenne Allennel dolgozni, idén év elején a neves Hachette könyvkiadó mégis bejelentette, hogy néhány hónap múlva kiadnák a memoárt.

Csakhogy ugyanez a könyvkiadó adta ki Woody Allen és exbarátnője, Mia Farrow gyerekének, Ronan Farrow-nak a szexuális ragadozók leleplezéséről szóló könyvét is, ráadásul Ronan Farrow meggyőződése, hogy Mia Farrow nem hazudott, amikor az Allennel való szakításakor, a gyerekelhelyezési perben többszöri fenyegetőzés után megvádolta a férfit azzal, hogy molesztálta akkor hétéves lányát, Dylant. (A vádakról és az általuk felvetett kérdésekről ebben a cikkben írtunk részletesen.)

Ezért aztán előbb Ronan Farrow fejezte ki felháborodását, majd szinte példátlan módon a könyvkiadó dolgozói is utcára vonultak saját munkahelyük és a memoár kiadása ellen tiltakozva. Így a cég végül elállt a könyv kiadásától, amely ezután végül minden hírverés nélkül, a vártnál jóval korábban, szinte titokban jelent meg egy kis kiadónál.

A memoárt mi is elolvastuk, és azt írtuk róla, talán maga Woody Allen járt volna a legjobban, ha mégsem jelenik meg a könyv, olyan kínos, ahogyan elemi gyűlölettel próbálja benne lejáratni és őrültnek beállítani Mia Farrow-t, ahogy kínosak Allen rosszul sikerült poénjai is.

A könyv magyar kiadásának fülszövege ugyanakkor visszafogott, nem ejt szót arról, hogy a memoár jelentős része Mia Farrow vádjainak visszautasításáról szól, legfeljebb utal rá, mondván:

Woody Allen régóta várt memoárját tartja kezében az olvasó, amelyben korunk egyik legmeghatározóbb filmes személyisége páratlan részletességgel, leplezetlen őszinteséggel és természetesen a tőle megszokott humorral idézi fel viharos életét.

Rovatok