Index Vakbarát Hírportál

Eszenyi Enikő új társulattal dolgozik

2021. január 3., vasárnap 11:10

Hónapok után először adott hírt magáról a Vígszínház volt igazgatója.

Ahogy korábban az Index is beszámolt róla, a Vígszínház 2020 márciusában lemondott igazgatója, Eszenyi Enikő nyáron szülővárosában, a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei Csengeren tevékenykedett egy színházi workshopon.

Hivatalos Facebook-oldalán a színész-rendező május óta nem tett közzé semmit, majd több hónap hallgatás után karácsonykor, illetve a 2020-as év utolsó napján osztott meg két videót.

A legutóbb feltöltött videójában a csengeri csapattal kíván boldog új évet, amiből arra lehet következtetni, hogy a nyári workshop nem csak egy nyári kaland volt.

Az elmúlt évben elhivatott színészhallgatókkal nemzetközi alkotóközpontot hoztunk létre Csengerben. A csapattal együtt kívánunk egészséges, előremutató, inspiratív 2021-et!

– írta a videó fölé Eszenyi Enikő.

A december 24-én közzétett videóban pedig színészekkel kívánt boldog karácsonyt. 

Rovatok