Évtizedek koplalása után úgy tűnik, immár véglegesen megérkeztünk a társasjátékok kimeríthetetlen svédasztalához, a bőséges kínálatot látva viszont új keletű problémákkal találkozunk: ha azt is nehezen tudjuk megfogalmazni, hogy mi magunk milyen játékokat kedvelünk leginkább, nehéz olyan társast választani, ami biztosan elszórakoztatja az egész családot.

A nagymamát nem mindenki tudja leültetni egy órákon át tartó stratégiai játék elé, az egymást szívatós partijátékok lényege a konfliktus, ami versengő személyiségeknél tönkreteheti a meghitt karácsonyi összejövetelt. A családi játékok közül szemezgetve is sok kérdés üti fel a fejét, főleg, ha különböző korosztályú személyeket kell közös nevezőre hangolni.

Ám most érkezett egy újdonság, ami kreatív szempontból lehet remek választás a családi összejövetelekre, már ha két kajakóma között épp nem a Reszkessetek, betörők!-et vagy egy Bud Spencer-klasszikust szeretnénk századjára is megnézni.

Szabados Ági évek óta az olvasás népszerűsítésének egyik koronázatlan királynője. Nincs időm olvasni címen kihívást indított, hogy kivégezze a kifogásokat, majd Lapozz a 99-re! című podcastműsorával bebizonyította, lelkesedését az olvasás iránt könnyedén át tudja ragasztani hallgatóira. Számtalan remek könyvajánlójával söpörte le a képzelt port klasszikusainkról, illetve abban is irányt mutatott, hogy mely kortárs regényeknek érdemes adni egy esélyt. De főleg arra ösztönözte követőit, hogy néha felejtsék a szomszéd szobában telefonjaikat, és fedezzék fel újra, mekkora flash az olvasás. 

Később átadta a stafétamikrofont Vecsei H. Miklósnak, a járvány kellős közepén könyvkiadót alapított és könyvesboltot nyitott, bebizonyítva, hogy a polcainkon felhalmozódott történetek nem csak azt a célt szolgálják, hogy a gyerekek ovis projektjeihez lehessen valamivel leveleket préselni.

Pörgős és nyughatatlan személyiségét egy nap az az ötlet kerítette hatalmában, hogy szeretne egy társasjátékot, ami népszerűsíti az olvasást. Az idea megvalósításához pedig a legtökéletesebb embert kereste fel.

Győri Zoli ugyanolyan szenvedéllyel és lelkesedéssel tud társasokról beszélni, ahogy Ági a könyvekről. Feleségével, Győri-Nádai Rékával évek óta a magyar YouTube legjobb társasjáték-ajánló csatornáját üzemeltetik. A Mit játsszunk? néven futó oldaluk a tökéletes iránymutató, ha szeretnénk eligazodni a társasok egyre bővülő világában. Zoli emellett már saját játékot is fejlesztett, mert nemcsak élvezi, de érti is, hogy mitől működőképesek a társasok.

Szóval a cukor, só és minden, mi jó mintájára Szabados Ági, Győri Zoli és az X vegyszernek megfelelő szenvedélyük összhatására megszületett az Egyszer volt… nevet viselő családi társasjáték.

Az Index is elment a játék bemutatójára, ahol meglepetten tapasztaltuk, hogy tényleg egy olyan társas született, ami korosztálytól függetlenül szegezi az embereket az asztalhoz, és ahogy egyre nagyobbra nyitja a képzelet kapuját, úgy feledteti el velünk a technikai eszközök létezését.

Miután kézhez kaptuk a könyvet imitáló dobozt, a szerkesztőségben is teszteltük, hogy hogyan tudunk bestsellert írni, merthogy a játéknak ez a tematikája. Egy dolgot azonban fontos kiemelni:

Nem egy irodalmi kvízt készítettek, hanem egy olyan társast, amit bárki élvezhet, még az is, aki a kötelező olvasmányok óta maximum a tusfürdős flakon hátulját olvasgatja unalmasabb fürdőszobai perceiben.

Pluszelőny, hogy a játék nem foglal sok helyet, és könnyen megtanulható. Nagyjából fél óra a játékidő, de társaságtól függően erre akár dupla ennyit is ráhúzhatunk.

A játék lényege, hogy kártyákból kirakva össze kell állítanunk a saját bestsellerünket. Minden körben két verzióból kell kiválasztanunk egy olyan szereplőt, drámát és végkifejletet, ami szerintünk a többiek körében is népszerű lehet. A választásainkat összevetve kapunk pontokat kilenc körön keresztül, minél inkább egyezik választásunk a többiekével, annál többet.

A kilenc kör három részre oszlik. Saját pontozólapunkon kell vezetnünk személyes választásainkat: az első három körben a választott szereplőnket, a második harmadban a cselekményt, harmadik harmadában a játéknak pedig a végkifejlet lapjainkat kell feljegyeznünk.

Ez azért fontos, mert a tizedik és egyben utolsó (ám rendhagyó) körben már nem rakunk ki új lapokat, mindenkinek saját, addig feljegyzett kártyáiból kell választania egy szereplőt, egy cselekményt és egy végkifejletet, amihez mindenki egy műfaj kártyát is húz.

Ez fogja meghatározni a végső regényünket, amit nekünk kell megírnunk. Itt mindenkinek egyéni választása, hogy mennyire merül el a részletekben egy történet kidolgozásánál, illetve az is, hogy mennyi ideig meséli el a fejében megszülető sztorit. De eddigi tapasztalataink szerint mind összerakni, mind meghallgatni mások agyszüleményeit kifejezetten szórakoztató és tanulságos.

Hogy a pontozásban is legyen egy csavar, a végső történetekre összesen hét pontot tudunk kiosztani az ellenfeleink között, ezt megtehetjük a lehető legdemokratikusabban, illetve úgy, hogy valakinek hét pontot adunk, míg a többieknek nullát.

Az Egyszer volt… egy könnyen megtanulható társas, ami bőven tartogat magában humoros perceket, akkor is beindítja a fantáziát, ha minden erőnkkel küzdünk ellene, a végeredmény pedig a pontoktól függetlenül remekül eltöltött fél/egy óra agyfitnesz, amivel jól átmozgathatjuk elmerevedett tudatunkat. 

Az újrajátszhatóság a kártyák variációi miatt korlátozott, bár el tudnánk képzelni, hogy idővel pár paklit pluszban adnak ki a játékhoz. Az egyetlen hiányérzet, ami felmerült a teszt alatt, pont a játék egyik pozitívuma, mégpedig az, hogy nincs túlbonyolítva. Ezt semmiképp sem változtatnánk meg, csupán eljátszottunk a gondolattal, hogy lehetne benne pár szabadon választható nehezítő tényező.

Szabados Ági és Győri Zoli egy remek játékot hoztak össze, ami kreatív, szórakoztató, könnyen megtanulható. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)