Mindenki arra vágyik, hogy olyan közösség tagja legyen, mint Máté Gábor első osztálya, amelynek tagjai fejükbe vették, hogy nyaranta mindegyikük életét színre viszik. Ez pedig veszekedésekkel, kiborulásokkal és végleges kivonulásokkal is járt, de végig tudták, hogy amit csinálnak, az jó. Színházi értelemben mindenképp, ezt a közönség azonnal visszajelezte, de nem lett volna ekkora hatása, ha nincsenek mögötte az érzelmek. Minderről pedig most könyv is született.
Kulturális nagyhéten vagyunk túl, könyves és filmes ünnep zajlott párhuzamosan írókkal, színészekkel, találkozásokkal. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron vasárnap este például Tóth Krisztina a vele való beszélgetést követően dedikált, miközben a színpadon már Terézia Morát kérdezte Tompa Andrea, és szép számban kezdtek gyülekezni azok is, akik Gyárfás Dorka és Somos Ákos AlkalMáté TRUPP – Élveboncolás közönséggel című könyvének bemutatójára érkeztek. A legnagyobb rajongók rögtön le is ültek előre, onnan viszont kicsit hátrébb kellett húzódniuk, az első sort ugyanis a főszereplők foglalták el: a színészek és a könyv alkotói.
Az AlkaMáté Trupp egy olyan különleges előadás-sorozat címe (az elnevezés Parti Nagy Lajostól származik), amilyen nem volt még a magyar színháztörténetben, és valószínűleg nem is lesz. Kellett hozzá egy színészosztály, amelynek a tagjait valamilyen különleges kapcsolat kötötte össze, és egy osztályfőnök, Máté Gábor, aki ezt a kapcsolatot észrevette és talán alakította is. Ez nem azt jelenti, hogy mindez a szeretet, az egymás iránti kölcsönös tisztelet és kíváncsiság szavakkal – valamint egyéb, tetszőlegesen bővíthető pozitív értelmű kifejezésekkel – leírható volna.
Természetesen volt az is, de hogy mi a titka ezeknek az előadásoknak, amelyek 2007-ben a Járó Zsuzsa nevét viselő produkcióval kezdődtek és tavaly Jordán Adéllal értek véget, azt az sem tudja megfogalmazni, aki mindet látta. Mert persze volt élveboncolás is, kitárulkozás, szakmai és magánéleti gyötrelmek felfedése, az egyes emberek életének jeleneteit pedig olyan profin és különleges színházi formanyelven dolgozták ki, ahogy két hét alatt talán nem is lehet, de ez sem visz minket közelebb a megfejtéshez.
A titok talán a bizalomban és a hitelességben keresendő, az egymásra való mély ráhangolódásban, a megértésben és abban, hogy minden jelenetnek volt tétje.
Nem a levegőbe beszéltek, és nyugodtan rábízhatták magukat a másikra, mert biztosak lehettek benne, hogy a többiek nemhogy nem élnek vissza a tudomásukra jutott szakmai és magánéleti krízisekkel, örömökkel, de magasabb szinten szublimálják, és úgy adják elő, hogy nem lesz benne egyetlen hamis pillanat sem. Nem véletlenül nyilatkoztak úgy a résztvevők, hogy olyan ez számukra, mint egy terápia, miközben minden produkció nagyon-nagyon vicces volt, annyira jót nevetni sehol nem lehetett, mint az AlkalMáté Trupp egyes epizódjain. Hogy mindezt hogyan lehetett összehozni, azt talán csak Máté Gábor tudja, aki az egészet egyáltalán kitalálta, és aki a sok ötletelésből, a külön-külön próbálgatott jelenetekből egyszer csak összerakta az előadást – vagy még ő sem.
Azt, hogy ki lesz a soron következő „áldozat”, mindig sorsolással döntötték el, ezért vasárnap este a Városmajori Szabadtéri Színpadon is ezt a metódust követték. A nézőtér első sorából párosával szólították ki a színészeket, az osztályfőnöküket, illetve a könyv alkotóit. A szerencse volt a legjobb rendező, mert a műsorvezető, Valuska László elsőként Járó Zsuzsa nevét húzta ki, aki 2007-ben a sort nyitotta, mellé pedig Máté Gábort sorsolta az élet, akit így rögtön az elején lehetett faggatni. Valuska felvetését, hogy egy osztályfőnök tulajdonképpen szülővé is válik, azonnal visszautasította.
Nem akartam szülőpótlék lenni, egyáltalán nem érdekelt, mi van velük, ki hol és kivel alszik, nem fogtam a kezüket. Nem voltak a gyerekeim, mert abból már volt kettő, és egészen mást éreztem irántuk
– mondta nem kis derültséget keltve, és ez a pár szó talán közelebb visz minket ahhoz is, hogyan dolgoztak, mi van közöttük. Mindig megmondják egyenesen, bántó szándék nélkül, amit gondolnak, és ebből lehetnek és lettek is sértődések és idegállapotok, de a legtöbb mondat – ennél akár keményebb is – a színpadon feldolgozva már egyáltalán nem tűnt annak. Máté azt mondta, érdekes volt figyelni őket, ahogy az évek során megöregszenek, megrogynak, kudarcok érik őket, és a teher is egyre nőtt, hogy ne mondhassák rájuk: „Á, megöregedtek, már nem olyan jók.”
És ahogy az a valóságban is történt, utolsóként lépett a színpadra Jordán Adél, aki sietett leszögezni:
Lehet, hogy Máté Gábor nem az apánk, de ők mind a testvéreim.
A színpadon zajló könyvbemutatón a résztvevők véleménye megoszlott arról, hogy az évekkel egyre jobban megnyíltak, vagy inkább egyre zárkózottabbak lettek-e. Mészáros Máté szerint ezek a találkozások olyanok voltak nyaranta, mint egy éves kontrollvizsgálat, egy terheléses EKG. Péter Kata azért sajnálja, hogy nincs több előadás, mert annyi szarság van ma a világban, amit jó lenne velük megbeszélni, színpadon látni. Abban mindannyian egyetértettek, hogy talán a Gál Kristófról szóló előadás lett a legdrámaibb – nem azért, mert arról szólt, hogy egy színészből hogyan is lett rendőr (rendőrségi szóvivő), hanem a házassági válság feldolgozása miatt.
A könyvbemutatóra eljött Fenyő Iván is, aki bár a sorozat felénél kiszállt – mint mondta, „bajom lett vele” –, de imádta az előadásokat, és Valuskának válaszolva laza természetességgel jelentette ki: „Aztán most, látod, itt vagyok megint.”
A könyvben pedig ennél részletesebben is mesél a krízisről és a balhéról, mindarról, ami a sorozat elkészítése közben érte, ahogyan Száraz Dénes is elmondja, miért szállt ki, és mindezt ugyanolyan őszintén, ahogy az egyes előadásokat csinálták. A Park Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet tizennyolc interjút tartalmaz (Máté Gábor, Járó Zsuzsa, Szandtner Anna, Kovács Patrícia, Máthé Zsolt, Mészáros Máté, Péter Kata, Száraz Dénes, Gál Kristóf, Dömötör András, Mészáros Béla, Vajda Milán, Fenyő Iván, Czukor Balázs és Jordán Adél mellett megszólal Izsák Lili és Kálmán Eszter, az előadások díszlet- és jelmeztervezői, Dargay Marcell zenei vezető, illetve Orlai Tibor, aki a szárnyai alá vette a sorozatot), és bízvást állíthatjuk, hogy
ezeket az interjúkat hasonlóan élvezetes olvasni, mint az előadásokat látni.
Akik részesei voltak az elmúlt tizenöt év történéseinek, azok is fognak új és érdekes információkat találni, akik pedig nem, azok belepillanthatnak egy izgalmas munkafolyamatba és gondolkodásmódba.
És míg a lassan leszálló nyári estén az elhangzottakon gondolkodtunk – mert ahogy egy jó előadás, úgy egy jó beszélgetés sem csak azokról szól, akik részt vesznek benne, hanem mindannyiunkról –, a nagyszínpad mellett már gyülekeztek azok a nézők, akik a Bereményi kalapja című új magyar film vetítésére vártak, az egyik asztalnál pedig maga Bereményi Géza ült, kalapban.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)