A Mötley Crüe és a Def Leppard 2023. május 29-én Budapesten lépett fel, az MVM Dome-ban. A két sztárzenekar közös turnéja során hosszú idő után látogatott el ismét Magyarországra, vendégzenekaruk az Abaházi.RT volt.
Ha a nagy klasszikusokról van szó, akkor minden generáció másért jár koncertre. Tudós módjára próbálhatjuk megfejteni mindnek a saját indíttatását, de annyi bizonyos, hogy a fiatal generáció azért látogat el ezekre az eseményekre, mert olyan előadókat láthat, akik meghatározták az életét, noha sosem találkozhatott velük. Ilyen számukra a Mötley Crüe és a Def Leppard is. Most alkalmunk nyílt mindkettőt élőben látni,
de az élmény annyira szerteágazó volt, mint a sziámi polip.
Ahogy megérkeztünk 2023. május 29-én a budapesti MVM Dome-ba, már távolról látszódott, hogy nem egy ‘N SYNC-koncertre jöttünk. A zenekari pólók, szegecses kabátok, bőrnadrágok és dekoltázst kiemelő, vörös haspólók óceánja fogadott minket. Bár számtalan sor nyitott utat a betérni vágyóknak, mindössze két-három volt, amit favorizáltak, így mi beslisszantunk egy magányos bejáraton, ahol a biztonsági őr szinte elfeledte, hogy bármi dolga is lenne.
Helyünket megtalálva azon nyomban belaktuk a teret, várva az este − vagy inkább késő délután − első fellépőjét. A két sztárzenekart felvezetni nem külföldi edzőpartner érkezett, hanem hazai cégcsoport. Az Abaházi-banda, pontosabban az Abaházi.RT indította el az estét, és tulajdonképpen keresve sem lehetett volna jobb nyitózenekart találni erre a feladatra. Abaházi Csaba fénykorában a Sing Singgel is épp azt az ívet valósította meg hazánkban, ami kimaradt a 80-as és 90-es évek amerikai forgatagából. Ez a stílus kellően illett mindkét főfellépő profiljához. Az A.RT nem csupán új, saját nótákkal bombázta az akkor még rezignált tömeget, hanem visszanyúlt a hőskorig.
Egy előzenekar élete − mondjuk ki − elég lehangoló. Rengeteg ember előtt léphet fel, de túl kell jutnia azon, hogy nem miatta van ott a tömeg, ő csupán az előétel, a „szükséges rossz” a finomabb falatokhoz. Van, aki ebből jól jön ki, van, aki nem. Abaháziék jelen esetben a legínyencebb felvágottként szolgáltak. Megteremtetett a hangulat, a varázslat, a régi és új korszak találkozott. Voltak friss nóták, de beakadt a Halál a májra, a Nehéz lehet hősnek lenni meg az Életfogytig rock & roll is.
Őszinte leszek hozzátok, mindig is őszinte voltam, be vagyunk sz*rva rendesen
− fogalmazott a frontember, aki kimondottan hálás volt a lehetőségért, hiszen nem mindennap játszik az ember ekkora nevek előtt. 48 órával korábban még az ő dalaikat pörgette a rádióban, ma meg már egy backstage-ben sétálgathatott velük. Minden félsz ellenére a banda szépen helytállt, minden tisztelet megilleti őket. Zeneileg hibátlan kivitelezés, amihez az extra Abaházi hangja, amely megtartotta különleges színét közel három évtized távlatában is.
Miután elhagyták a pódiumot, felcsendült a Nagy-Britanniából disszidáló Def Leppard. Az addig erősen szellős tér kétharmad házig hízott, amely a következő egy órában háromnegyedre nőtt. Kétség sem fér hozzá, hogy az est technikai csúcspontja az angol származású zenekar volt. Profizmusuk magját a kemény munka adja, ahogy azt Joe Elliott mesélte is nekünk anno. Ez most hibátlanul be is bizonyosodott. Joe Elliott arról beszélt a színpadon, hogy régóta nem jártak itt, bár korábban még azt nyilatkozta nekünk, hogy nem is emlékszik, járt-e valaha Magyarországon, mivel számukra nem a városnézés, hanem a hibátlan előadás a fontos.
Öt nótát sem kellett várnunk, és a legendás Pyromania album dalaiban úszkálhattunk. A koncert közepén telefontenger lepte el a Dome-ot a Love Bites alatt, a záróakkordban pedig olyan dalok sorjáztak, mint a Pour Some Sugar on Me, a Hysteria vagy a Rock Of Ages. Nem volt hiba. Bár nem szakadt le az arcunk, és nem szögezett minket a székbe a meglepődés, minden hang a helyén volt, minden megmozdulás tökéletesen valósult meg, akár egy igényes klasszikus vagy jazzkoncerten.
Hakni vagy nem hakni, van, amibe nem lehet belekötni, ez a koncert pedig ilyen volt.
Ha életünk koncertjének nem is nevezhetjük, biztos, hogy a legjobbak között lesz a megvalósításban. Mindkét gitáros remek szólókat tekert, a basszeres szemtelen lazasággal stabilizálta a bandát, Rick Allen pedig a miami balhéja ellenére is olyan szólót nyomott le, hogy sok ütőhangszeres megirigyelhetné.
Annyira magasra tette a Def Leppard a lécet, hogy ami ezután következett, olyan volt, mint mikor váratlanul pofán verik az embert az aluljáróban egy bottal. Bár korábban nem tértünk ki rá, az MVM Dome hangosítása elég furcsa volt. Ilyenkor fontos tisztázni, hogy csak annak a szektornak a helyzetét tudjuk elmesélni, ahonnan hallottuk a koncertet, ez pedig a 206-os, közvetlenül a színpaddal szemben.
Már a bemelegítő daloknál érezhető volt, hogy bajok lesznek, mivel a középtartomány mélyebb frekvenciái túlságosan erősek voltak. Még csak szólt a bekészített lejátszási lista, de már remegett a padló, a szék, az ének és a dallam mégis koszos és érthetetlen volt. Ha egy felvételnél így szól, sejteni lehetett, hogy élőben sem lesz jobb, de adtunk neki egy esélyt. Ez zenekaronként mégis tovább romlott.
Az Abaházi.RT-nél még úgy-ahogy érteni lehetett a szöveget, a zene pedig hallható volt, de a Def Leppardnál már rosszabb lett a helyzet. Többször kellet fognunk a fülünket, hogy a szólókat rendesen halljuk, de azért valahogy talpon maradt a buli. A mélypont a Mötley Crüe volt.
Annyira túlvezérelt volt az egész rendszer, annyira hangosan szólt, hogy egy zajos kása keletkezett belőle, amelyben szinte semmilyen dallam sem volt hallható, pláne a szöveg. Volt, hogy 20-30 másodpercig tartott, mire egy dalt sikerült felismerni, mert pont a vezető riff folyt össze a dobbal és a basszussal. Eközben a magasakat érthetetlenül felnyomták, éles, vágó hatása volt az egésznek, mégsem volt tisztán kivehető. Volt, aki fogta a fülét, más szidta a rendszert, megint más elhagyta a nézőteret.
Hogy ez azért volt-e, hogy elnyomják a hibákat, vagy szimplán jó ötletnek találták, örök rejtély.
Felvetődött a gondolat, hogy talán Vince Neil bajait igyekeztek ezzel leplezni − valamint a rengeteg visszhangeffektussal, amit a hangjára tettek −, mivel a koncert első felében az énekes nem volt a helyzet magaslatán. Erősen elmaradt Joe Elliott teljesítményétől, de még Abaházi Csaba is mérföldekkel jobb színvonalat hozott, igaz, az ő énektémái egyszerűbbek is voltak.
Bár a második etapra már elkapta a fonalat, és a Home Sweet Home, valamint a Girls, Girls, Girls úgy-ahogy megmozgatta a teret, Vince küzdött végig, sajnos kevesebb sikerrel. John 5, aki Mick Mars helyett játssza végig a turnét, és akit most a budapesti közönség is láthatott, igyekezett megfelelni a feladatnak, ami makulátlanul működött is. Nikki Sixx szintén jó formát nyújtott.
Rokonszenves megmozdulás volt, amikor magyar zászlóval sétált be a kifutóra, illetve felhívott egy lányt a színpadra, plusz Tommy Lee is poénkodott egy kört a zongorás bulija előtt a női mellekre fókuszálva, hogy hergelje a tömeget, mégis, a sok fiaskó − amely nem csak Vince-en múlott, mivel zenei gondok is akadtak −,
inkább kellemetlenné tette az utóbbit, és beárnyékolta a próbálkozást.
A heavy metal, glam metal és hard rock stílusban is remek dalokat alkotó banda néhány punkfeldolgozással − Anarchy in the U.K., Blitzkrieg Bop − autentikusabbnak hatott, mint a saját dalaikkal, amelyek eredetiben jóval magasabb technikai megvalósítási igénnyel bírnak. Szóba került a koncerten az életrajzi filmjük, a Dirt is, de inkább csak elvétve, átkötésként.
A két táncos vokalista – akik hiányos öltözetben izgatták a férfitekintetet – sem tudta teljesen pótolni azt a hiányt, amit a koncert végére éreztünk. Több évtizednyi kihagyás után ütős, velőtrázó koncertre vágyva masírozott egy hatalmas tömeg a Dome-ba, de
amit kaptak, az jóval kevesebb volt.
Lehet azt mondani, hogy a Mötley Crüe tagjai sem mai csikók, de a társzenekar Def Leppard jelenléte − amelynek a koncertje talán kevésbé volt változatos, de jóval stabilabb − pont azt bizonyítja, hogy hatvan felett is lehet igazi, fékezhetetlen rock and rollt csinálni. Erre a világban számos példa akad Alice Coopertől az Aerosmithen át egészen az AC/DC-ig.
Egy koncert alapján természetesen nem lehet teljes következtetést levonni, pláne nem egy fix hangállásból megfigyelt este folyamán, így reméljük, az aktuális problémák inkább csak aktuálisak, semmint rendszeresek.
Mindenesetre aki 2023. május 29-én délután elment Budapesten az MVM Dome-ba, az semmiképp sem pazarolt el céltalanul egy estét, mert mind a Def Leppard, mind az Abaházi.RT fergeteges koncertet adott. Gyengébb pontjain túl a Mötley Crüe is tudott néhány erős pillanatot hozni, akár a Home Sweet Home, akár a Kickstart My Heart alatt, így azért akadt glamélmény, még ha korlátozottan is.
(Borítókép: Mötley Crüe az MVM Dome-ban 2023. május 29-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)