Félnótás tévébemondókról és újságírókról, borzalmas tekintetű színigazgatóról, nehezen érthető közönségről, művészi túltengésről és énekes növendékek „felhalmozódásáról” beszélt Ókovács Szilveszter újra kinevezett főigazgató az Operaházban megtartott 2023. június 26-i társulati ülésen. A pályázatával ellentétben, amelyben sikertörténetről ír, az Index birtokába jutott hangfelvétel szerint beismerte, hogy a válságot nem tudta jól kezelni. Csák János kulturális és innovációs miniszter viszont többek között éppen a válságkezelésben való jártassága miatta találta a legalkalmasabbnak a Magyar Állami Operaház élére.
Miután a főigazgatói pályázatokat elbíráló 9 fős szakmai bizottság – a maximális 9, illetve 6 szavazattal – Kesselyák Gergelyt és Miklósa Erikát tartotta a legalkalmasabbnak a Magyar Állami Operaház élére, Csák János kulturális és innovációs miniszter a javaslatot fölülbírálva mégis a mindössze 2 szavazatot szerző Ókovács Szilvesztert nevezte ki. A döntés indoklása szerint az egyik szempont az volt, hogy a jelölt mennyire jártas a válságkezelésben. Ezzel szemben az évadzáró operaházi társulati ülésen – az Index birtokába került hangfelvétel szerint – Ókovács Szilveszter beismerte, hogy nem tudta jól kezelni a válságot.
A régi-új főigazgató a pályázatában, amelynek betekintésébe hivatalos engedélyt kapott az Index, még azt írta, hogy „az OPERA elmúlt 12 éve folyamatos válságmenedzselés, mégis igazi sikertörténet”. A társulati üléssel egybekötött, Csillagóra elnevezésű díjátadó gálán azonban – amelyen az Operaház dolgozói voltak jelen a művészektől az adminisztráción át a műszakig, valamint az ő vendégeik, hozzátartozóik – Ókovács Szilveszter elismerte, hogy olyan darabokat tartottak műsoron, amelyekre nem volt kíváncsi a közönség.
„Ha tudom előre 2021 őszén, hogy '22 tavaszán mi történik – nemcsak az Operaházat nyitjuk meg, hanem kitör egy háború, és ennek nyomán mindenféle energiaköltségeink, inflációnk, pénzünk vásárlóértéke elszáll –, akkor egy kicsit biztos behúzom a kéziféket. De nem tudtam, később pedig nem volt merszem? Kedvem? Erőm hozzányúlni, hogy ezeket lehúzzam?” – mondta az évadzárón azokról az előadásokról, amelyek nem érdekelték a nézőket.
Most azonban már 2023 nyara van, és a 2021 őszén véglegesített Mítosz és történelem című évadnak még mindig fut olyan darabja, amelyre nem tudják eladni a jegyeket. Az Operaház honlapján jelenleg az látható, hogy a június 30-i Ariadné Naxoszban elmarad, a június 28-i pedig zárt körű előadás, ami azt jelenti, hogy üres nézőtér előtt tartják meg, felveszik és archiválják – tudta meg az Index operaházi forrásból.
Ókovács Szilveszter a társulat előtt arról is beszélt, hogy a közönség – amelyet szerinte nem mindig lehet érteni – nem vevő az általuk adott különleges és különlegesen értékes darabokra.
A főigazgató a társulati ülésen elhangzott beszédében foglalkozott azokkal a kritikákkal is, amelyek ezekben az „emberpróbáló” hónapokban érték. „Morális, művészi és szervezeti válság. Ez is elhangzott” – mondta, de szerinte „ebben az intézményben se pénzügyi csőd, se sztrájk, se elbocsájtások, se abúzus, se üres házak, se bevételnélküliség, se elszigetelődés nem volt”. Beszéde korábban említett részében azonban saját magát cáfolta, amikor az elmaradt előadásokról, vagyis üres házakról ejtett szót.
„Mit lehet ilyenkor csinálni, hogy ha pontosan érzékelem például azt a keresetcsökkenést reálértékben, ami titeket, valamennyiőnket sújt, mit lehet ilyenkor tenni? Mi a kitörési pont? Mert az államot nem lehet jobban megfejni, ezt több interjúban elmondtam, de nem kötelességetek ilyesmiket olvasni, ezért is hozom most szóba” – mondta.
A kitörési pontot pedig a még több és még jobb előadásban látja.
A jobb előadás pedig hozhat több bevételt, előbb-utóbb annak híre van, és az egyébként is gyakran alkalmazott jegyáremeléseink megtölthetők lesznek tartalommal, hogyha az előadás maga is önálló életre kell a híre által. És ebből a jobb és több előadásból, a magasabb színvonalból és a magasabb bevételből képződik magasabb fizetés. Ide akartam eljutni. Tehát a helyzet az, hogy magunk vagyunk ilyen tekintetben.
Az Opera szerinte magára számíthat és a közönségre, ezért vannak nyári előadások, 12 hónapos lett az évad. „Megpróbáljuk beosztani úgy, hogy törvényileg senki se sérüljön, de dolgoznunk kell, mert nyáron tele van a város turistával.” Éreztette, hogy ebből tudják kitermelni azt a 10 százalékos béremelést, pontosabban keresetnövekedést, amit augusztus 1-től ígért a beszédében: 6 százalék emelés mindenkinek jár, 4 százalékot pedig teljesítményalapon adnának.
„Mindannyian tudjuk, hogy ez a helyzet ellentételezés nélkül nem maradhat – mondta –, de ehhez kellenek a nyári előadások, ehhez kell a fegyelmezett, odaadó, és a minőségre még inkább vagy ezután is törekvő magatartásotok.” (Magyarországon egyébként minden más zenekar és színház tart nyári szünetet.)
A főigazgató beszélt az énekesképzésről is: Magyarországon 6 egyetemen tanulnak operaénekesnek, a több 100 végzőssel szemben azonban az Operaháznak 50 énekesre van szüksége, és akkor még sokat mondott. „Nincs több szerep, meg nem is alkalmas mindenki mindenre” – jelentette ki Ókovács, aki szerint nagyon jól teszi mindenki, ha tanári szakot is bevállal az énekesi szak mellett. Társulatot pedig azért nem lehet létrehozni, mert akkor megint az lenne, mint régen, hogy volt egy operaházi gárda, ahova nem lehetett bekerülni.
Társulatiságnak tehát ilyen körülmények közepette „és a szocializmus még mindig érezhető leheletével súlyosbítva nincs létjogosultsága”, főleg „ahol ilyen művészi túltengés is lehet, amit a növedékek felhalmozódásával jellemeztem”. Szerinte aki mást mond, az hazudik.
A pályázatában is írt egyébként arról, hogy esténként csak egy Tosca állhat a színpadon, „és négy másik művésznő ettől úgy érzi, hogy őt megfosztották valamitől – az az egy pedig könnyen úgy gondolhatja, hogy neki ez jár, sőt régóta járt volna. Így a kívül maradottak csalódott leveleket írnak…”
A főigazgató a leghevesebb érzelmi reakciókat akkor mutatta, amikor a nemzetközi kapcsolatokra tért rá. „Amikor Gyimesközéplokon játszottunk egy országút mellett, és közben kolbászt sütöttek a helyiek, és falusiaknak adtuk elő egyszer az életben a Szerelmi bájital falusi történetét, akkor úgy éreztétek, hogy ti senkik vagytok, akik sehol vannak?” – tette föl a költői kérdést. Szerinte nem ciki és nem lenézendő ilyen helyeken fellépni.
Mint mondta, amikor New Yorkban turnéztak, akkor sem érezte „azt a kielégülést, hogy na, most tényleg, na, most itt vagyunk, most lát minket a világ, most mindenki szeret. Egyáltalán nem. Gyimesközéplokon jobban szeretnek minket, mint New Yorkban, ahol még a levegővételért is fizetni kellett a Koch Színház borzalmas tekintetű igazgatójának, aki mindenért pénzt kért, de a kollégáknak nem volt szabad a lámpákhoz nyúlni, mert különben leáll a műszak, amely aranyárban dolgozott.”
A beszéd közben egészen fölhúzta magát:
Ki érti ezt rajtunk kívül? Ki merészeli ezt megítélni, félnótás tévébemondók vagy újságírók, akik azt se tudják, hogy miről beszélnek? Ki ítél meg minket? Magunk vagyunk a magunk ítészei szerintem.
Megemlítette a bukaresti vendégszereplést is, ahol nagy sikerük volt. „Ezek a nagy dolgok lesajnált helyeken, és erről most én hol nyissak beszélgetést, melyik tévétársaságnál, ki érti meg, amit mondok, rajtatok kívül, úgy értem.”
A balettel kapcsolatos kérdéseket is a sajtóban való szereplésen keresztül közelítette meg. Szerinte az egyik kritika úgy szól, hogy túl sok a nemzetközi balett, a másik meg úgy, hogy minek 170 magyar balettnövendék. „Ezt értitek? Amikor az ember ezt így megkapja, és van rá 30 másodperce, hogy válaszoljon, mert utána már a mondatát elvágják, hát erre most mit mondjak? Azért kell sok magyar balettnövendék, mert a felnőtt balett elnemzetköziesedett. (...) De azért, mert magyarok játszanak, ne legyen rosszabb. És ha össze tudunk fogni az erre a célra dedikált egyetemmel, akkor még jobb lesz. Szerintem menni fog.”
Ókovács Szilveszter a társulati ülésen a végére hagyta az egyik legforróbb témát. Mint az Index elsőként megírta, miután a mindössze 2 szavazatot kapó Ókovács Szilvesztert nevezte ki a fenntartó nevében Csák János, a régi-új főigazgató azonnali hatállyal kirúgta vetélytársát, Kesselyák Gergelyt, aki a bizottság összes tagjának szavazatát elnyerte.
Most a társulati ülésen Ókovács azt mondta, hogy Kocsár Balázs fő-zeneigazgató és Kesselyák Gergely első karmester a vezetői pozícióban eltöltött 7 és fél évükkel az elmúlt 50 év leghosszabb periódusát vitték végig.
„Ezt mindig elmondom, mert nem tudom, hogy mikor tapad meg az agyakban”
– mondta a főigazgató, aki egyébként 12 éve áll az Operaház élén.
„A helyzet a következő – folytatta Ókovács –: Kocsár Balázsnak lejár a megbízása néhány napon belül, 30-án, és ezek után jó esély van arra, hogy Balázzsal, akinek a munkáját ezúton is szeretném megköszönni, ha megtapsoljátok, azt is megköszönöm (a közönség tapsolt – a szerk.), a következő 5 évet vendégkarmesterként folytassuk.” Kocsár Balázs amúgy szerepelt Ókovács pályázatában fő-zeneigazgatóként,
a posztról való távozásával pedig úgy tűnik, fő-zeneigazgató, vagyis szakmai vezető nélkül marad a Magyar Állami Operaház.
Ókovács így folytatta: „Ami Kesselyák Gergőt illeti: a pályázatomban világosan megjelöltem, és a bizottság előtt elmondtam, hogy új első karmesterben gondolkozom, tehát ez nem mai hír, ez több hónapos hír, csak nem volt nyilvános”. Ez olyannyira nem volt nyilvános, tesszük hozzá, hogy operaházi forrásaink szerint a kollégákat és magát Kesselyák Gergelyt is hideg zuhanyként érte, hogy leváltották. A társulat Kesselyák nevének említésekor spontán, tüntetően hosszú tapsban tört ki, ami vastapsba csapott át.
Ókovács elmondta, hogy szeretne sok fiatal karmesternek helyet adni, generációváltást készítenek elő, ezért is hívta meg az első karmesteri pozícióra – a 28 éves – Rajna Martint. Úgy sejtjük, az operaházi történeteknek ezzel még nincs vége.
(Borítókép: Ókovács Szilveszter 2023. március 21-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)