Index Vakbarát Hírportál

Teljesen eltüntették J. K. Rowlingot egy Harry Potter-kiállításról

2023. augusztus 6., vasárnap 18:13

Egy amerikai múzeum minden nyomát eltávolította a Harry Potter megalkotójának, J. K. Rowlingnak a Harry Potter-sorozatot, valamint annak szereplőit ünneplő kiállításról.

A seattle-i Popkultúra Múzeum korábban egy blogban azzal indokolta döntését, hogy az írót „rendkívül gyűlöletkeltő és megosztó” nézetei miatt törlik ki a kiállításról.

Van egy bizonyos hideg, szívtelen, örömszívó lény a Harry Potter világában, és ezúttal valójában nem egy Dementor. A kurátorok egyelőre úgy döntöttek, hogy a művésznő minden műtárgyát eltávolítják ebből a galériából, hogy csökkentsék a hatását. Ez nem tökéletes megoldás, de rövid távon ezt tudtuk tenni, miközben a hosszú távú gyakorlatot is meghatároztuk

– mondta az egyébként transznemű Chris Moore, aki a kiállítás vezetője.

Daily Mail című brit napilap beszámolója szerint a múzeum megtartotta a Harry Potter-emléktárgyakat, de most már úgy, hogy a rekordokat döntögető franchise szerzőjét nem említik.

Rowlingot korábban beiktatták a múzeum Science Fiction és Fantasy Hírességek Csarnokába, de az utóbbi években ellentmondásos figurává vált, amióta nyilvánosan támogatta egy brit nő ügyét, aki beperelte munkaadóját, amiért az kirúgta őt a nézetei miatt.

A nő azt állította, hogy a nemet a biológiai nem alapján kell meghatározni. Rowling kifejezte, hogy támogatja a transzközösséget, de aggódik a biológiai nők biztonságáért is. A közösségi médiában közzétett hosszú bejegyzésében azt is elárulta, hogy családon belüli erőszak áldozata volt.

Az írónő nem jelent meg az első Harry Potter-könyv 25. évfordulóját ünneplő tavalyi rendezvényeken, miközben a filmjei által híressé vált három fiatal sztár mindegyike megszólalt, hogy kifejezze szolidaritását a transzközösséggel. Daniel Radcliffe, aki a filmekben Harryt alakította, tavaly azt mondta, hogy a fiatalokat bántották Rowling nézetei.

Rovatok