A múzeumok célja hagyományosan a szellemi és nemzeti örökségünk megőrzése, valamint a történelem és civilizációnk örökségének bemutatása a következő generációk számára. De jogosan tehetjük fel azt a kérdést: a XXI. században lehet a múzeum politikamentes övezet? Az Index még L. Simon László menesztése előtt kérdezte meg a múzeumigazgatókat, egybehangzó válaszuk azóta tehát még aktuálisabbá vált.
Az International Council of Museums (ICOM) 2022-ben fogalmazta újra a múzeumok küldetését. Az ICOM Magyarország elnöksége több fordulóban, számos értelmezési javaslatot figyelembe véve fogadta el az új definíció hivatalos magyar nyelvű változatát:
A múzeum a társadalom szolgálatában álló nem profitorientált, állandó intézmény, amely kutatja, gyűjti, megőrzi, értelmezi és kiállítja a tárgyi és szellemi örökséget. A múzeum a nyilvánosság számára nyitott, hozzáférhető és befogadó, elősegíti a sokszínűséget és a fenntarthatóságot. Etikusan, szakszerűen és a közösségek részvételével működik és kommunikál, változatos tapasztalatot nyújtva az oktatás, a szórakozás, a reflektív gondolkodás és a tudásmegosztás terén.
Vajon a múzeumok feladata napjainkban még mindig a szellemi kulturális örökségünk megőrzése? Frank Furedi magyar származású brit szociológus szerint a közönség átnevelése zajlik ezekben az intézményekben – írtuk korábbi cikkünkben. Úgy véli, Nagy-Britannia például háborút indított saját történelme ellen: a fő csatatér tehát múzeumokban található, ahol a látogató folyamatosan a múlt negatív következményeivel szembesül.
A szociológus szerint a múzeumok egyre kevésbé segítik megőrizni és jobban megérteni a múltat, sokkal inkább a jelen problémáival foglalkoznak. Idehaza is beszűrődik a politika a legtöbb múzeum falai közé: vegyük példának a Magyar Nemzeti Múzeumot (MNM), ahol a World Press sajtófotó-kiállításról nemrég – Dúró Dóra a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére – kitiltották a 18 éven aluliakat, mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt. (Ezt – mint kiderült – az MNM nem tudta jogszerűen végrehajtani – emiatt azóta menesztették L. Simon Lászlót, az MNM főigazgatóját.)
A fő kérdés az, hogy a múzeumaink nem válnak-e a jelenkor politikai harcterévé a múltunk megértése helyett. Lehet egyáltalán a múzeum politikamentes övezet a XXI. században?
A múzeum egy kulturális tér, és Békés Márton történész-politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója szerint a kultúra igenis történelmi feladat. A Látószög oldalán megjelent értekezésében azt írta: „A progresszív értelmiség által időről időre megvívott szezonális kultúrharcok állításával szemben valójában a politikánál, sőt magánál a kultúránál is többről van szó, mégpedig a történelemről.”
Szerinte a mai magyar belpolitikában kizárólag a kormánypártoknak és a mögöttük tornyosuló szellemi fölépítménynek van történeti tudata és képzete a történelemről. Azt írta, a hosszú távú politikai kormányzás ugyanis nem lehetséges a szellem kormányzása nélkül.
Ehhez kormányképes emberek, művelődési infrastruktúra és olyan kultúrközeg szükséges, amely nem passzív »kultúrafogyasztó«, hanem közösségileg megszerveződött, aktív kultúrahordozó.
Történelmünket a magyar nemzet történetét, kultúránkat pedig a magyar nép kultúrájának nevezte. Szerinte történeti tudat és társadalmat integráló ethosz nélkül semmire nem megyünk. Demeter Szilárdot, a PIM főigazgatóját idézte: „a világpolgár a jelenben él, a honpolgár a történelemben”.
Utánajártunk, mit gondolnak a politikai szerepvállalásról egyes magyarországi és határon túli múzeumok. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) az Indexnek eljuttatott levelében azt írta, Demeter Szilárd főigazgató már ciklusa kezdetén egyértelművé tette, hogy a PIM politizálni fog – „értékelkötelezetten”, az Alaptörvény értékhorizontján belül szervezi a munkát.
Továbbá Demeter Szilárd többször, több helyen is kifejtette, hogy szerinte a Petőfi Irodalmi Múzeum, illetve a magyar múzeumok puszta léte már egy politikai állítás: a mindenkori fenntartó kormányzat rajtuk keresztül azt állítja, hogy létezik magyar nemzeti kultúra, ami annyira értékes, hogy adóforintok milliárdjait szánja a gyűjtésére, őrzésére, feldolgozására és megmutatására.
A határon túli, Sepsiszentgyörgyön található megújult Székely Nemzeti Múzeum részéről Vargha Mihály múzeumigazgató hasonlóan fogalmazott lapunknak:
Egy Székely Nemzeti Múzeum nagyságú intézmény esetében a puszta létünk is politika.
Szerinte ugyanis egy magát nemzetállamnak definiáló országban, Romániában a „másságukat” értékként kell felmutatniuk. Mint írta: „Amikor a magyar állam feje ellátogat Romániába, és a magyar többség által lakott régióban a székelyek legrégebbi múzeumát akarja meglátogatni, mi ez, ha nem politika? Mondhatnánk erre a nemes szándékra, hogy ne tessék hozzánk jönni, mert mi nem politizálunk?”
A Székely Nemzeti Múzeum igazgatója Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúcsövét hozta fel példának, ugyanis a román kollégáik anno nem értették, miért olyan fontos a magyaroknak ez a tárgy. „Mert 175 éve megmutattuk a világnak, hogy hova tartozunk, és hogy velünk számolni kell. Ennek jelképe ez a bronzdarab. Ez is politika.”
Vargha Mihály azonban hangsúlyozta,
egy múzeumnak a napi politikába nem szabad belefolynia, és a pártok közötti harcokból ki kell maradnia.
És bár kisebbségi sorba vetette őket a történelem, a Székely Nemzeti Múzeum nem egy szélsőséges, giccses hazafiságot támogat: „Nem fogadunk olyan kiállítást, könyvbemutatót, ami elfogult, tudománytalan, hagymázas.”
Ugyanakkor nem zárnak ki senkit, hiszen szerveztek már kiállítást a tömeges kitelepítés sorsára jutott erdélyi szászokról, a zabolai román juhászokról, a téglavető cigányokról is, hiszen ők is velük együtt élnek, és küzdenek a megmaradásukért. A budapesti és a bukaresti múzeumokkal is egyaránt igyekszenek jó kapcsolatot ápolni.
Elmondta azt is, hogy Székelyföld múzeumait egyre több román turista látogatja, akik arra kíváncsiak, hogy kik is azok a székelyek. Úgy véli, nekik hídnak kell lenniük a nemzetek között, és sokszor helyre kell hozniuk „a nagypolitika okozta bosszantó rövidlátást és elfogultságot”.
»Vers eredj, légy osztályharcos!« – mondja József Attila. Múzeum eredj, és légy egy száz éve utóvédharcát vívó nép érdekeinek védője! Akárhogy forgatjuk, mi politizálásra vagyunk ítélve
– zárta sorait Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.
A Székely Nemzeti Múzeumot nemrég újították fel. A megnyitón L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) azóta menesztett főigazgatója is felszólalt. Felidézte, hogy a nemzet jelentős intézményei a tehetős és áldozatképes magyarok adományainak köszönhetően jöttek létre, a „nagylelkű magánakaratnak” köszönhetők. De mint mondta, az épület és a benne őrzött műtárgyak többről szólnak, mint elsőre gondolnánk:
A Székely Nemzeti Múzeum megléte, megújulása, anyagi és szellemi gyarapodása egyfajta indikátora annak, hogy mi lesz a sorsunk a Kárpát-medencében. […] Nem véletlenül mondom el odahaza is gyakran azt, hogy amíg van magyar nemzet és állam, addig állnia kell a Nemzeti Múzeumnak, de fordítva még inkább igaz: amíg áll és működik a Magyar Nemzeti Múzeum, addig van magyar állam.
L. Simon László a beszédében azt is hangsúlyozta, hogy a gyermekvédelem, az egészségügy vagy éppen a szociális rendszer támogatása igazán szép dolog, a sportklubok fenntartása is sokaknak megélhetést és örömet okoz, de
a nemzettudatunk megőrzése szempontjából éppen a kultúránk fenntartása a legfontosabb feladat.
Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a politikai szerepvállalásról a többnyire képzőművészettel foglalkozó múzeumok. A Ludwig Múzeum lapunknak nem nyilatkozott, a Szépművészeti Múzeumtól pedig még várjuk a választ.
Szeptember elején az MCC Brussels szezonnyitó eseménye is ezt a kérdést járta körbe hétfőn, amit a YouTube-on élőben lehetett követni. A rendezvény alapját a múzeumok politikai szerepvállalásáról szóló tanulmány képezte – amely a budapesti Terror Háza Múzeumot ellenpéldaként említi.