Általában ha megtudjuk, hogy a kedvenc zenészünknek vagy színészünknek beszélgetős estje lesz, akkor rohanunk megvenni a jegyet, és alig várjuk, hogy elérkezzen az a bizonyos nap. Ha viszont pont ők beszélgetnek egymással, akkor hirtelen nem is tudjuk, hogy melyiküknek örüljünk jobban. Így történt ez 2023. december 16-án, amikor ifj. Vidnyánszky Attila színművész és Beton.Hofi – azaz Schwarcz Ádám rapper – beszélgetett egymással a Teatro di Fragolában. A Világok ha találkoznak című esemény moderátora Kolozsi László író, egyetemi tanár volt.
Ezen a decemberi estén nem Beton.Hofi-koncertre megyünk, és nem is az Amadeust nézzük meg a Pesti Színházban: olyan programot találunk, amely ötvözi a színházat és koncertet. A Jászai Mari tértől nem messzi Teatro di Fragola felé vesszük az irányt, ahol találkozik a két világ: ifj. Vidnyászky Attila és Schwarcz Ádám hozza össze a rajongótáborokat egy beszélgetős est erejéig. A bárba belépve már látjuk, hogy gyülekezik a tömeg, ki vizet, ki bort fogyaszt. A hely nem túl nagy, így már minden jelenlévő sejtheti, hogy egészen testközeli élményben lehet majd részük.
Nem tudjuk, vannak-e elvakult rajongók a nézőtéren, de ha vannak is, ennek nincs jele, hiszen mindenki nyugodtan, de látható izgalommal ül a helyén, és várja, hogy megjelenjen a két művész. Mikor belépnek, síri csend uralkodik a teremben, amit még a fényképezőgép kattanása sem tör meg, mindenki feszülten figyel. Valószínűleg akad, aki csak az egyikük vagy a másikuk miatt jött el, de egy biztos: a legtöbb jelenlévő mindkét fél munkásságát követi.
És hogy mi minden kerülhet szóba egy ilyen estén? Ahogy az esemény leírásában is olvasható, személyesebb hangvételben, személyes kérdések hangzanak el, igazi formabontó beszélgetés a terv. Barátság, múlt, család, gyerekkor, munka, munkán kívüli élet, közösségi média.
Még el se kezdődött az esemény, Beton.Hofi rögtön át is adja a szót Attilának, és így az első kapcsolódási pont szóba is kerül, bár azt eddig is tudtuk, hogy mindketten határon túli kötődésűek. Ádám szülei ugyanis kolozsváriak, bár a zenész már a budapesti VIII. kerületben nőtt fel, ami számára – mint mondja – emberileg méltatlan volt. Attila pedig a kárpátaljai Nagymuzsalyról származik, ahova a háború miatt egy ideje már nem tud hazamenni, pedig barátságos helyként írja le.
Hasonlóan Ádámhoz, Attilának is van focistamúltja, s bár a színészben megfogalmazódott akkoriban, hogy hivatásszerűen kellene űznie, az edzője nem repesett az ötlettől – amit így utólag is köszönünk neki, hiszen talán miatta áll Attila a színpadon, és nem a focipályán... Egyébként jó emlékek kötik a gyerekkorához, és hálás, hogy Kárpátalján nőhetett fel.
Az ukrajnai háborút illetően a színésznek három behívója is van,
ráadásul – mivel édesanyja orosz – a családja egyik része Oroszországban él, így mindkét oldalon vannak barátai. Beton.Hofi pedig mániákus, megszállott futballista volt – mindent megtett azért, csak ne kelljen otthon lennie. Aztán 17-18 éves korában elment a Tintahalak csapat edzésére, és ottragadt tíz évet. A csapat közben NB3-as szintig jutott, ő pedig nyolc műtéten is átesett: keresztszalag-szakadása és térdcisztája is volt. Manapság már csak havi egyszer megy ki a pályára játszani.
De nemcsak a foci lehet fizikai megterhelés, hanem a színészet is. S bár ifj. Vidnyánszky Attila eddig megúszta sérülés nélkül, szereti a fizikai kihívásokat, a Vígszínház színpada pedig igazi játszótér. Volt, hogy falat mászni vagy vívni tanult, most pedig éppen zongoraórákat vesz, hiszen ilyen a színészet: mindig valami újat kell tanulni. Próbálja játékként megélni a munkát, bár néha kétségbeesik, ha „a munka tényleg munka”. Hiszen ő pont azért lett színész, hogy soha ne kelljen dolgoznia.
Ami még közös pont: a leterheltség. Beton.Hofi rengeteget stúdiózott mostanában, és Kolozsváron is forgatott. Megtudjuk azt is, hogy nemrég disszociációja volt: ez akkor van, amikor valaki annyira fáradt, hogy éberen is úgy érzi, mintha álmodna, így folyamatos „valóság-ellenőrzésben van”. Tehát az év végére a kimerültségszintje elérte a maximumot, és
amikor elmeséli, hogyan érzi most magát, olyan magyarázatot ad, hogy a nézőtéren minden szem kikerekedik,
és csak annyit értünk belőle: a szinesztézia nevű dologban szenved. Aztán közli: a sorokat geometriai terekben látja, amiben szabályok vannak. A dalszövegírásnál pedig nem is szokta a szöveget leírni, hanem asszociatív módon rakja össze a sorokat fejben – majd rögtön mikrofonba énekli és rögzíti. A visszajelzések alapján ez nem normális vagy szokványos, viszont közben rájött, hogy neurológiailag valami máshogy zajlik benne, mint a többi emberben. Amikor az est moderátora, Kolozsi László felveti, hogy ez az Asperger-szindrómának egy bizonyos tünete lehet, Ádám csak annyit válaszol: „Mondhatjuk így is.”
Kolozsi László ezt követően Attilához fordul, akitől azt kérdezi, hogy ő színésznek vagy inkább rendezőnek tartja-e magát, és a választ meg is kapjuk: elsősorban színészként tekint önmagára. Szerinte ezek más típusú munkák, és sokkal jobban szeret színészként dolgozni, hiszen a rendezés nagy teher tud lenni. Közben megtudjuk azt is, hogy volt már olyan jelenete, amelyben Beton.Hofi zenéje szólt.
A filmezésről is szó esik: kiderül, hogy mindketten imádják A Nagy szépség című filmet. Mikor a moderátor megkérdezi Ádámtól, hogy volt-e már olyan buliban, mint amilyet az említett filmben is láthatunk, a zenész csak annyit felel: egész széles spektrumán volt már a buliknak – persze mondani sem kell, hogy az egész nézőtér gurul a nevetéstől. Arra a kérdésre, hogy melyik volt élete legdurvább bulija, persze nem hajlandó válaszolni.
Kolozsi László aztán megkérdezi azt, amire talán mindannyian kíváncsiak vagyunk: mit utálnak magukban. Beton.Hofi azt mondja, van egynéhány dolog, ami komolyan megnehezíti a hétköznapi életét, de nem utál semmit magában. Viszont megtudjuk, hogy utálja mások akaratát nem szeretetből teljesíteni. Attila pedig azt utálja, hogy amikor nem köti le magát valamivel – mondjuk munkával –, akkor iszonyatos ellenérzése van mindennel, ami körülveszi, és ez önmarcangoló, szorongó állapotot eredményez. De dolgozik magán, mára megtanulta, hogy ezzel együtt kell élnie.
Napjaink divatos kérdései közé tartozik az is, ki hogyan viszonyul a közösségi médiához. Attila próbálja kerülni a Facebook–Insta-világot, hiszen nincs rá kapacitása: ez a típusú kommunikáció szerinte nem neki való, és tudja, hogy rossz hatással lenne rá. Sőt úgy véli, pokoli pusztító és egészségtelen ez az egész, és ha tehetné, kiirtaná. Ugyanakkor tudja, hogy vannak, akik ezt jól kezelik, ilyen például Ádám is, aki szerint ő mostanában „Twitteren (X-en) megy a legnagyobbat”.
Beton.Hofi ugyanakkor egyetért Attilával, bár őt a közösségi média szórakoztatja. Kérdésre válaszolva mosolyogva meséli, hogy az Insta-követői gyakran ráírnak, és egy fontos, de szomorú mondat is elhangzik:
rengeteg a zaklatója, mondhatni „folyamatos zaklatottságban” van.
Emiatt néha az az érzése, hogy „magára gyújtotta az istállót”. A Reddit is szóba kerül: rendkívül megviselte az az időszak, amikor ő (pontosabban a péniszmérete) volt a téma, ám azt mondja, „jó érzés volt néha dumálgatni rólam”. A rapper bevallja: azóta sejti csak, milyen lehet nőként a társadalom nevű játékban részt venni, mióta ismert előadóvá vált.
S hogy minek köszönhető, hogy egyre jobb és jobb rapelőadókkal találkozunk idehaza? A zenész szerint ez részben a magyar nyelv miatt van. Úgy véli, az angol szuper és jópofa, de a magyarban sokkal több lehetőség van. És nem igaz, hogy magyarul nem lehet rappelni: mintha azt mondanánk, hogy ha a tányér nincs csúcsosra pakolva, akkor az nem is étel – érvel Beton.Hofi, aki az első budapest parkos fellépését katartikus élményként jellemzi. Élete legjobb – nem saját – koncertje pedig az volt, amikor a Parkban fellépett Manu Chao – még sírt is rajta. Attila pedig a zenéket illetően mindenevő, a Covid alatt még a táncházak, a népzene világát is megszerette.
A kétórás beszélgetés alatt rengeteg téma szóba került, és az est végére világossá vált: két olyan emberről van szó, akinek a szenvedélye a munkája, szívvel-lélekkel csinálják. Mások, mégis sok a hasonlóság: visszafogottak, de közvetlenek, humorosak és jólelkűek. Beton.Hofi pedig méltán viseli a Hofi nevet, tekintve, hogy az egész beszélgetés alatt ontotta magából a poénokat. Hogy fognak-e valaha közöset alkotni, az a jövő zenéje, de az biztos, hogy sok rajongó örülne neki.
(Borítókép: ifj. Vidnyánszky Attila és Beton.Hofi. Fotó: Kovács Anikó / MTI, Papajcsik Péter / Index)