Index Vakbarát Hírportál

Azahriah után a Carson Coma is nagyszabású Európa-turnéra indul

2024. április 24., szerda 18:46

A Carson Coma a brit ATC ügynökség segítségével idén ősszel 10 állomásos Európa-turnéra indul. Ez lesz a zenekar eddigi leghosszabb külföldi koncertkörútja, két hét alatt összesen nyolc országban és tíz városban játszanak majd, Bécstől Londonon át Münchenig. „Veszélyes kalandnak” ígérkezik.

A Carson Coma idén ünnepelte 5. születésnapját több mint 10 ezer emberrel együtt az MVM Dome-ban, legutóbbi lemezük, az IV sikere után pedig szemmel láthatóan egyre többen követelik őket külföldön is. Így a zenekar a fesztiválszezon és nyárzáró Budapest Parkos koncertje után készen áll arra, hogy bevegye az európai klubok színpadait is.

Azon túl, hogy mint minden évben, idén nyáron is megpróbálunk a lehető legtöbb magyarországi helyszínre eljutni, azt vettük észre, hogy óriási érdeklődés van a zenekar iránt a külföldre emigrált magyar közösségekben, így az angol ATC ügynökséggel karöltve (akik olyan előadókkal dolgoznak együtt, mint Nick Cave, Passenger, Big Thief) igyekszünk ennek az igénynek eleget tenni

– meséli Fekete Giorgio, a zenekar frontembere. 

A srácok eddigi leghosszabb külföldi turnéja

A turné október 30-án, Bécsben indul, majd fellépnek még Prágában, Varsóban, Berlinben, Kölnben, Amszterdamban, Londonban, Párizsban és Zürichben, a körutat pedig november 12-én zárják Münchenben. Ez lesz a srácok eddigi leghosszabb külföldi turnéja.

Életünkben először koncertezzük végig a legnagyobb európai városokat, életünkben először töltünk együtt ennyi időt egy huzamban – nagyon veszélyes kaland lesz. A legutóbbi nemzetközi koncertsorozatunk számomra az öt nap alatt 3 táska és egy pár cipő elhagyását jelentette, remélem, hogy a két hét alatt ez nem fog hasonló arányban növekedni, bízunk a legjobbakban. Tavaly elég emlékezetes felvételek készültek a turnéról, jó lenne, ha idén ősszel is jönne velünk valaki egy kamerával, mert valószínűleg lesz mit megörökíteni

– mondja Héra Barnabás, a csapat dobosa. 

Fekete Giorgio pedig azt is felelevenítette, hogy a tavalyi koncertkörút fantasztikus élmény volt, mind az együtt utazás, mind a koncertek szempontjából: „például Berlinben egy srác odajött a koncert után, hogy »jó volt egy este erejéig újra otthon éreznem magamat«. Nem meglepő módon a Feldobom a követ című dalunk ment a legnagyobbat ezeken az estéken.”

A zenekar mielőtt nekivág a külföldi kalandoknak, szeptember 20-án, a Budapest Parkban búcsúztatja majd a nyarat. A turné állomásaira a jegyértékesítés április 26-án 10 órakor indul a zenekar weboldalán.

Carson Coma EU turné 2024:

Rovatok