Megtartották a 11. Magyar Haikunapot a VI. kerületi Eötvös10-ben. A rendezvény 2014 óta aktív eseménysorozat, amely idén nagy kínálattal várta az érdeklődőket. Haikuversenyek, szavalás, költőtalálkozók, filmvetítés, kalligráfiai ismeretterjesztés és karutaoktatás is része volt a programnak.
Öt, hét, öt – a klasszikus japán haikuköltészetben 17 szótagból, egy sorba írva születik a vers, amely magyarra átírva három sorból áll. A műfaj, amely már a 17. század óta jelen van a szigetországban, olyan jelentős költők keze között formálódott, mint Macuo Basó vagy Masaoka Siki.
A szigorú, kötött, egyedi versformának három követelménynek kell megfelelnie:
Egy példa a japán haikura, Macuo Basó verse Fodor Ákos fordításában:
„Eső vakítja?
Nem-látva is tudja a
mályva a napfényt!”
A hossza miatt elsőre egyszerűnek tűnhet, kötöttségei miatt azonban komoly feladat olyan jó költeményeket alkotni, amelyek valóban képesek mindössze 17 szótag alatt igazi, magvas gondolatokat verses formában átadni. Ennek ellenére, ahogy a Magyar Haikunapon is tapasztaltuk, a hazai alkotóközösség számban és nívóban egyaránt erősödik.
Az esemény, amelyet 2014-ben Vihar Judit műfordító, irodalomtörténész és költő, illetve Czifra Adrienn japanológus, műfordító indított el, mostanra kinőtte magát. A rendezvényen részt vett Japán magyarországi nagykövete, Ono Hikariko is.
A VI. kerületi Eötvös10 Művelődési Házban tartották meg a 11. Haikunapot, amely párhuzamosan zajlott az épület kamaratermében és mellette egy kisteremben. Előbbiben rögtön díjkiosztóval indult a program, ugyanis a Magyar Haikunapot pályázattal kötötték össze a szervezők,
ahol több műfajban is lehetett nevezni költeményeket diák, felnőtt és profi kategóriákra lebontva.
Ezt egy szavalókórus előadása követte, Macuo Basó Észak ösvényén című útinaplójából adtak elő részleteket. Már itt is felfigyeltünk arra, hogy minden haikut kétszer mondanak el. Ugyanez történt a későbbi közönségtalálkozón is, ahol Sergey Pantsirev, orosz származású költő műveiből hallhattunk részletet:
a költő oroszul mondta el a verseket, míg Vihar Judit fordított a közönségnek magyarra.
A duplán mondott haikuk szokása még Macuo Basóig nyúlik vissza. A költő úgy vélte, először el kell mondani a művet, hogy az ember megértse, de az ismétlés az, ahol azt igazán át is lehet érezni.
A rendezvényen a versszavalásokon túl egyéb programokkal is várták az érdeklődőket, úgymint A Yamada család című film vetítése, könyvvásár, ahol magyar haikuköltők alkotásait, és régi, japán nagymesterek magyarra fordított válogatásait lehetett megvenni, emellett szusit, szakét, japán teákat és különlegességeket is kérhettek az érdeklődők.
A kisteremben bemutatták és tanították is a japán karuta kártya használatát. Emellett szintén itt kaphattak „továbbképzést” az érdeklődők kalligráfiából. Zopcsák Ferenc elkalauzolt minket a japán írástípusok szimbólumrendszerében,
elmagyarázva a különbségeket és a logikát az eltérő betűk és írásmódok között.
Az érdeklődők kipróbálhatták, milyen ecsettel megformálni a hiragana szótagírást, vagy a jövevényszavak, illetve a tudományos művekben állatok és növények neveire alkalmazott katakanát. Zopcsák Ferenc arról is beszélt, hogy míg a magyarban akadnak azonos alakú szavak, de nem ez a legjellemzőbb dolog, addig a japán nyelvben szinte minden szónak több értelmezése is létezik.
Egy rövid időre bepillantottunk abba az elsőre szokatlannak tűnő gondolkodásba, ami a japán írástípusok elsajátításához szükségeltetik. A nyelvszakértő elmagyarázta, hogy egyes kandzsik – teljes szavakat jelölő, összetett formák – milyen ősi mintákból jöttek létre, és a több mint kétezer jel
miként változott az idők során, milyen logika mentén épülnek fel MA.
Míg a kisteremben az ismeretterjesztésen túl zömében könyvvásár és haikuversenyek kaptak helyet, addig a nagyteremben filmvetítést és több költő előadását láthatták a nézők. Az egész napos rendezvényt Bornai Tibor és Karinthy Vera programja zárta a kamarateremben, akik saját haikualkotásaikat adták elő.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)