Számos olyan filmet láttunk már, amikor meg kell menteni egy helyszínt, amit üzletemberek kinéztek maguknak, de ez most a valóság. Veszélybe került ugyanis az az épületegyüttes, ahol a bristoli művészek már évtizedek óta alkotnak. Ha nem sikerül összeszedniük ötvenhat millió forintot, elveszítik a műtermeiket.
Három évtizede művészek egész csoportja dolgozik a Stokes Croft-i Jamaica Street Studiosban, a bohém bristoli helyszínen, amelyet Banksy szellemi otthonának tekintenek. A festők, filmkészítők, szobrászok és illusztrátorok most azért küzdenek, hogy megmentsék a stúdiókat – amelyek Banksy egyik leghíresebb művével, a Mild Mild Westtel szemben állnak –, és segítsenek megőrizni Bristol egyik legkarakteresebb környékének szellemiségét.
A stúdiókban alkotóknak felajánlották a lehetőséget, hogy megvásárolják az épületet, de a művészek aggódnak, hogy ha nem gyűjtik össze időben a pénzt, az épületet a nyílt piacra dobhatják, és egy fejlesztő felvásárolhatja.
Tökéletes hely az alkotáshoz
– mondta az egyik művész, Richard Twose portréfestő. „Tíz évig festettem egy pajtában, egy dombon Somersetben, teljesen egyedül. Hatalmas térben dolgozhattam, de nem volt meg a bajtársiasság, ami mozgásban tart, amikor mélyen vagy, és a kritika sem, amikor arra lenne szükséged. Úgy gondolom, ebben a közegben mindannyian jobban teljesítünk, mert itt vagyunk egymásnak. Ez egy igazán megfelelő, élénk hely, ami teljes mértékben támogató is.”
A The Guardian megírta, hogy a stúdiók 500 000 fontot (224 millió Ft) kaptak az Egyesült Királyság kormányának közösségi tulajdoni alapjából, de
további 125 000 fontot (56 millió forint) kell összegyűjteniük,
hogy megvásárolhassák az épületet, amely egy 20. század eleji kocsigyár volt.
Egy másik művész, Yuko Edwards, fotós és filmkészítő a legfelső emeleten dolgozik. Amellett, hogy élvezi a kilátást Stokes Croft nyüzsgésére, átnézhet a hegyekre is, amelyek alatt Bristol látható.
Kár lenne ezt elveszíteni. Lassan az olyan helyek, mint Stokes Croft valami mássá válnak, és a lényegük is megváltozik
– mondta.
A stúdió menedzsere, Rosie Bowery így nyilatkozott: „Van itt egyfajta önszervező szellemiség, ami igazán csodálatos. Több mint harmincöt művész dolgozik együtt, néhányan már több mint húsz éve. Ez nagyon bájos és meglehetősen szokatlan.”
Stokes Croft még mindig rendelkezik a független kreativitás eszméivel, ám mindez most veszélybe került. Más épületeket már átalakítottak lakásokká, és ez az elüzletiesedés állandó fenyegetést jelent.
A művészek célja, hogy a stúdiók megfizethetők maradjanak. Nagyon fontos, hogy az alacsonyabb társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező emberek képesek legyenek bérelni egy helyet. Stokes Croftnak különleges szellemisége van, és érdekes, kreatív emberek vezetik, akik azt akarják, hogy ez így is maradjon.
Bowery elmondta, hogy
a stúdióegyüttes közösségi finanszírozást indít
annak érdekében, hogy megpróbálja előteremteni a pénzt. Azok, akik adományukkal hozzájárulnak a gyűjtéshez, olyan jutalmakra számíthatnak, mint bögrék, pólók, nyomatok és művészeti oktatóanyagok.
A kampányt támogatja a snookervilágbajnok és zenerajongó Steve Davis is, aki Bristolban él és DJ-zett a termekben. Ő így nyilatkozott: „Ez egy létfontosságú, jól ismert tehetségközpont. Bristolnak minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy megtartsa ezt a teret a művészek számára, hogy továbbra is dolgozhassanak, és hozzájárulhassanak ennek a nyüzsgő városnak a hangulatához.”