Végre mozikban a szegény ember James Bond-filmje, a szinte végig magyarországi helyszíneken forgatott A kém. Igen, ez az a hazai bérmunkában készített hollywoodi blockbuster, aminek az egyik forgatási szünetében egy esti stábbulin az ittas Jude Law rástartolt a produkcióban statisztáskodó Zimány Lindára, akit végül kivágtak a végleges verzióból. Ez a bulváresemény azonban semmit sem von le a film értékéből:

Többször is érdemes viszont megnéznie a filmet azoknak a lokálpatriótáknak, akiket büszke örömmel tölt el, ha a hollywoodi sztárok az Operaház mellett kergetőznek (lásd: Evita, München, Die Hard 5), a gonosz tanyája pedig ismét a Kelenföldi Hőerőmű (lásd még: ideglelés Csernobilban, Drakula).

Tehát nem Berlint, nem Rómát, nem Párizst, nem Moszkvát, sőt, még csak nem egy olyan kamu-Budapestet, ahol egy maffiózó lakik a Várban, láthatatlan vadászgépet rejtettek el a Lánchídon, és gigantikus óratorony áll a Keleti pályaudvar mellett!

De tényleg sikerült a bravúr, és tudtak egy értelmes kémszotirt kanyarítani Budapest köré? Igen, bár Paul Feig író-rendező valószínűleg nagy rajongója volt az Én, a kémnek és a Strike Back tévésorozatnak, mert szinte egy az egyben átemelte onnan a fő konfliktusforrást: a nemzetközi bűnözés gengszterfejedelmei pont a magyar fővárosba szerveznek találkozót, így a poénkényszeres főszereplő ott lesz kénytelen elkapni őket. 

A rosszfiúk elfogását azonban rögtön a film elején megbonyolítja, hogy a CIA két legprofibb ügynöke kiírja magát a kémjátszmából. Mivel a James Bond-klón Jude Law egy bevetésben elhalálozik, a saját korábbi akcióhős figuráit parodizáló Jason Statham pedig felmond a cégnél, a feladatot csak egyetlen CIA-ügynökre lehet rábízni: az addig csak adatgyűjtőként és diszpécserként dolgozó, terepmunkákban rutintalan elemzőre.

Természetesen ezt a szerencsétlenkedő ügynöknőt alakítja Melissa McCarthy. Akivel egyébként a rendező mára már ugyanolyan szakmai-baráti viszonyba került, mint Martin Scorsese Leonardo DiCaprióval vagy Ridley Scott Russell Crowe-val: a Koszorúslányok és a Női szervek után A kém már a harmadik közös Feig-McCarthy-film.

A kémben mindhárom sztár megbízhatóan jól hozza a karakterét:

• Jude Law pont olyan elegáns és idétlen, mint Roger Moore James Bondja (bár ez a sárm egyelőre elég kevés ahhoz, hogy ő legyen az új 007-es a Daniel Craig-korszak után),
• Jason Statham a szokásos, bunkó kopasz verőlegény arcát vette elő most is, ami a sokadik ugyanolyan akciófilmje után ugyan már nagyon fárasztó, de ezúttal saját magát parodizálja: folyton a korábbi hőstetteivel dicsekszik, és olyanokat nyög be minden szembejövőnek, hogy "Egyszer leszakadt a karom! De visszavarrtam!"
• Melissa McCarthy pedig már rutinosan alakítja a tőle megszokott karaktert, a nagydumás, de szerethető tramplit. Így ha lassan is, de végre elfelejthetjük, hogy ő volt az, aki a Koszorúslányokban belefosott a csapba.

De ha jók a színészek meg a poénok, akkor miért kell fanyalogni?

Azért, mert az egész film egy jellegtelen akciókomédia, tipikus hollywoodi vígjátéki fordulatokkal és csupa olyan akciójelenettel, amit már láttunk valahol. Pár órát jól elröhögcsélsz rajta, de már a moziból kifelé jövet sem tudod felidézni a teljes sztorit, és egyetlen olyan jelenetre sem emlékszel, amit még évek múlva is emlegetni fogsz. Olyan kultikus idézeteket meg aztán végképp ne várjunk, mint amilyenekkel a krimiket parodizáló Csupasz pisztoly vagy az akciófilmeket kiröhögő Nagy durranás volt tele.

hiszen a kultikus ipari műemlékként jegyzett, Kelenföldi Hőerőmű százéves kapcsolóháza sokkal látványosan helyszín a nagy filmvégi leszámolásjelenethez, mint a minden az akciófilmből kihagyhatatlan, lerobbant gyárcsarnokok. Az pedig, hogy Jason Statham a Balatonon száguldozik a motorcsónakjával, legalább olyan menő dolog, mint a Lánchíd tetején elrejteni az Én, a kém szuperrepülőjét.