Nemes Jeles László hétfő hajnalban a Saul fiával megnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Hatalmas siker ez a magyar filmezésnek, ahogy a fiatal rendezőnek is, akit már hónapokkal korábban leszerződtetett a United Talent Agency nevű  amerikai ügynökség. Ez a lépés is jelzi, hogy Nemes Jelesre és munkájára számítanak a tengerentúlon is, de érdemes megnézni, hogy milyen pályát futottak be Amerikában azok a rendezők, akik szintén megnyerték a legjobb külföldi filmnek járó díjat. A legtöbben meg se próbálkoztak Amerikával, akik viszont igen, azok se jártak mindig sikerrel.

Ingmar Bergman, Federico Fellini, Kuroszava Akira, Jiří Menzel, Luis Buñuel. Csak pár név a legjobb külföldi filmet megnyerő rendezők közül, akik köszönték szépen az amerikai elismerést, de nem csináltak angol nyelvű filmeket. Az ezredforduló óta azonban ez a trend megváltozni látszik, és a folyamatosan valami újat kereső Hollywood igyekszik beépíteni a saját piacára a nemzetközi arcokat. Először is nézzük meg kik nyerték a legjobb külföldi filmnek járó Oscart 2000 és 2015 között

• Nemes Jeles László: Saul fia (2015)
• Paweł Pawlikowski: Ida (2014)
• Paolo Sorrentino: A nagy szépség (2013)
• Michael Haneke: Szerelem (2012)
• Asghar Farhadi: Nader és Simin - Egy elválás története (2011)
• Susanne Bier: Egy jobb világ (2010)
• Juan José Campanella: Szemekbe zárt titkok (2009)
• Takita Jódzsiró: Távozások (2008)
• Stefan Ruzowitzky: Pénzhamisítók (2007)
• Florian Henckel von Donnersmarck: A mások élete (2006)
• Gavin Hood: Tsotsi (2005)
• Alejandro Amenábar: A belső tenger (2004)
• Denys Arcand: Barbárok a kapuk előtt (2003)
• Caroline Link: Hontalanul Afrikában (2002)
• Danis Tanović: Senkiföldje (2001)
• Ang Lee: Tigris és sárkány (2000)

Az itt felsorolt nevek közül Ang Lee nevét ismerhetik a legtöbben, de talán Susanne Bier, Paolo Sorrentino, Michael Haneke és Gavin Hood sem totál homály mindenkinek. Ez is jól jelzi, hogy hiába az Oscar-díj, egyáltalán nem biztos, hogy utána az ember képes megkapaszkodni Hollywoodban.

Akinek sikerült

Ang Lee már az Értelem és érzelemmel, majd a Tigris és sárkánnyal dobott akkorát, hogy három évvel később már hollywoodi blockbuster forgathatott a szuperhősmánia előtti Hulkból. Persze Lee esetében meg kell említeni, hogy az amerikai piac mindig is könnyen felszívta az ázsiai akciófilmeseket. Sokak szerint a piac egyszerűen nem volt felkészülve a Hulkra, nem tudták hova tenni, hogy Lee inkább a karaktereket, mint az akciót preferálja, és hiába hozott 100 milliónál is többet a gyártási költséghez képest, a legtöbben igyekeznek elfelejteni Eric Banát Bruce Bannerként. Ang Lee is inkább a  meleg cowboyok története felé fordult a Túl a barátságonnal (három Oscar), majd egy rövid tajvani és woodstocki kitérő után a Pí életével tarolt nagyot (4 Oscar). 

Akinek csak majdnem sikerült

Hasonló utat járhatott volna be Gavin Hood is, de a dél-afrikai rendező pályája majdnem akkora mélyrepülést mutat, mint honfitársa, Neill Blomkamp karrierje. A Tsotsi után rögtön amerikai filmet rendezhetett, ráadásul a nem is rossz Kiadatásban már olyan sztárok dolgoztak a keze alá, mint Jake Gyllenhaal, J.K. Simmons, Peter Sarsgaard és Meryl Streep. A film végül a gyártási költséget sem tudta visszahozni, de ennek ellenére Hoodnak is felajánlottak egy olyan munkát, ami majdnem a karrierjébe került. Ő kapta az első Farkas (Rozsomák)-szólófilmet, amivel hatalmas tervei voltak az X-Mennel éppen nagyokat kaszáló, de a katasztrofális harmadik résszel kissé kellemetlen helyzetben kerülő Foxnak. A tervek szerint több eredetfilm is jött volna, Farkas mellett például Magneto hátterét is megismerhettük volna. Igen ám, de Hoodnak sikerült totálisan félreérteni a feladatot, az X-Men kezdetek: Farkas alig ütötte meg a borzalmas harmadik X-Men szintjét és hét évvel a bemutató után már ott tartunk, hogy a világszerte körberajongott Deadpool-filmben is azon röhögnek, hogy Hood és a stábja annak képes volt bevarrni a karaktert remekül hozó Ryan Reynolds száját.

Hood aztán kicsit el is tűnt, forgatott egy borzalmas tévéfilmet, ami úgy is gyenge lett, hogy az a Jenji Kohen írta, aki utána sikert sikerre halmozott a Weeds és az Orange Is The New Black sorozatokkal. Mindezek ellenére megkapta a Végjátékot,  Orson Scott Card népszerű sci-fi regényének adaptációját, amivel nyilvánvalóan az volt a cél, hogy egyszerre két trendet lovagoljon meg, a Young Adult műfaj eszetlen népszerűségét és az ezredforduló óta új lendületre kapó sci-fit. Hiába dolgozott alá Harrison Ford, Ben Kingsley és prémium gyerekszínészek új generációja (Asa Butterfield, Aramis Knight), sikerült neki egy annyira jellegtelen, szürke, végtelenül unalmas adaptációt készíteni, hogy a lehetséges spinoffokat és folytatásokat már fel sem hozta a stúdió, mert épp elvoltak azzal foglalva, hogy globálisan sem tudta visszahozni a film legalább a 110 milliós gyártási költséget. Hood új dobása az Eye in the Sky lehet, amit márciusban mutatnak be Helen Mirren, Aaron Paul és az azóta elhunyt Alan Rickman szereplésével.

Aki épp azon van, hogy sikerüljön

A 2007-es Pénzhamisítókat rendező Stefan Ruzowitzky esete annyiban speciális, hogy még mindig nincs semmi veszve, ha az amerikai áttörésről van szó. Az Oscar után Ausztria helyett Németországban kezdett el dolgozni a népszerű Hexe Lilli mesekönyv adaptációján és óriási szerencséje, hogy ennek a filmnek a híre nem igazán jutott el angolszász nyelvterületre. Bezzeg a 2012-es Kelepce, ami már amerikai gyártásban készült főszerepben Eric Banával és Olivia Wilde-dal. A körülbelül 12 milliós büdzsé arra volt elég, hogy silány 66 ezer dollárt hozzon az amerikai piacon és ismét bebizonyosodhasson, hogy szegény Eric Bana nem biztos, hogy jó ómen az Amerikába frissen érkezett rendezőknek. De még nincs minden veszve, Zéró páciens néven idén szeptemberben jön Ruzowitzky fantasy-horrorja, amiben többek között Natalie Dormer (Trónok harca) próbálja megtalálni a zéró pácienst, akinek köszönhetően megtalálhatják a zombiszerű vírus ellenszerét. 

Akiknek sikerült is, meg nem is

Susanne Bier és Juan José Campanella egymást követő évben nyerték el a díjat, de a jelenlegi állás szerint a karrierjük nagyjából ugyanott tart. Campanella a Szemekbe zárt titkok előtt is dolgozott amerikai tévésorozatokon, például a Különleges ügyosztálynak és Dr. House-nak rendezett epizódokat. Érdekes módon az Oscar-díj nem több, hanem kevesebb munkát jelentett neki Amerikában, és inkább Argentínában vállalt tévés felkéréseket. Egészen megdöbbentő, de Campanella a Szemekbe zárt titkok óta egyetlen egy nagyjátékfilmet rendezett, egy animációs gyerekfilmet a csocsózásról. Szerencsére a tévésorozatok felfutásának köszönhetően ismét előkapták, és olyan kritikailag is elismert sorozatoknak forgatott epizódokat, mint a Colony vagy a Halt and the Catch Fire.

A dán rendezőnő esete azért más egy kicsit, mert az Oscar után még rendezett két egész jó filmet otthon (Csak a szerelem számít, Második esély) és csak utána kezdett bele a Serenába, amiben Bradley Cooper és Jennifer Lawrence játszanak együtt. A film már a tesztvetítéseken megbukott, két és fél évvel a forgatás után sem akarták bemutatni, végül Amerikában nem is vetítették a mozikban a borzalmas vágással és Lawrence gyenge teljesítményével nehezített Serenát. A tévésorozatok felfutásának köszönhetően viszont Bier megkapta a Night Manager című Le Carré-miniszéria rendezését, ahol Tom Hiddlestonnal és Hugh Laurie-val dolgozhat együtt.

Az olasz Paolo Sorrentinót is ide lehetne sorolni, bár az ő helyzete elég speciális, nem annyira fogllakozik a nemzetközi karrierjével, ő egy új Fellini szeretne lenni. A 2013-as győztes A nagy szépség előtt már forgatott angol nyelvű filmet (Helyben vagyunk / This must be the place) Sean Pennel, majd az Oscar-díj után is megpróbálkozott hasonlóval, az Ifjúságban ismét angol nyelven forgathatott Michael Caine-nel, Havey Keitellel és Rachel Weisszel. Az Ifjúságot nagy ünnepléssel fogadták Cannes-ban, és a legjobb betétdal kategóriában még jelölték is az idei az Oscaron, úgyhogy Sorrentino pályája látszólag stabilan fölfelé ível. Ennek ellenére Il giovane papa címen nyolc részes olasz tévésorozatot készít Jude Law-val és Diane Keatonnel egy következő életértelmező nagyjátékfilm helyett.

Akik csúnyán a földbe álltak

A csodálatos nevű Florian Henckel von Donnersmarck A mások életével az elmúlt 10-15 év egyik legerősebb külföldi filmjével nyert az Oscar-díjat. Ezután négy évvel rendezte meg Az utazót, egy olyan filmet, amiben Johnny Depp és Angelina Jolie mellett feltűnik Paul Bettany és Timothy Dalton is. Ilyen szereplőgárdával csúnyán meg lehet égni, de a borzasztó film keltette lángok konkrétan hamuvá változtatták Henckel von Donnersmarck karrierjét olyannyira, hogy csak hét évvel Az utazó után, 2017-ben érkezik a következő filmje.

Alejandro Amenabár A belső tenger után ugyan nem kapott A-listás sztárokat, de legalább angolul forgathatott Spanyolországban Rachel Weisz és Oscar Isaac társaságában. Az Agorát elég jól fogadta a szaksajtó, de a 70 millió dolláros költségvetéshez képest mindössze 44 ezer dollárt hozott a nyitóhétvége és világszerte sem tudta legalább a büdzsé felét visszahozni a film. Nem is kapott ennyi a 2015-ös Regressionre, ami cserébe borzalmasan rossz lett, pedig szerepel benne Ethan Hawke és Emma Watson is.

Hasonlóan járt a bosnyák Danis Tanovic is. A 2001-es Senkiföldje után még rendezett egy francia filmet (Pokol), majd megkapta Scott Anderson haditudósító regényét, ami egy fotóriporterről szól az 1988-as kurd népirtás után, ez lett az Igazság nyomában. Colin Farrell alakítása annyira nem izgatott fel senkit és végül Tanovic is inkább hazatért valamivel jobb filmeket csinálni: az Epizód egy vasgyűjtő életéből a Berlini Filmfesztiválon a zsűri nagydíját nyerte, majd idei filmjével, a Halál Szarajevóban című Gavrilo Princip-filmjével ismét ők kapta a Berlinale második legnagyobb elismerését. 

Akik inkább meg sem próbálták

Nem mindenki próbált meg azonnal betörni az amerikai piacra. Takita Jódzsiró, Asghar Farhadi és Caroline Link például azóta is csak a saját országában dolgozik. Egyedül Michael Haneke és Paweł Pawlikowski esetében nehéz még megjósolni, hogy mit kezdenek az Oscar nyújtotta karrierlehetőséggel.

Haneke esete annyival egyszerűbb, hogy elismert, veterán európai filmesként már nem biztos, hogy az ő képességeire vágyik az amerikai filmipar, és erről árulkodik a következő filmje, a Happy End is, ami Calais-ben lakó családot mutat be a menekültválság közepette. Paweł Pawlikowski esete még kevésbé tiszta, mivel a 2013-ban Oscart nyerő Ida óta nem forgatott nagyjátékfilmet és jelek szerint egy ideig nem is tervezi.

Nemes Jeles László esetében még korai találgatni, de az már egy biztató jel lehet, hogy leszerződtette a United Talent Agency, akiknek olyan képviseltjeik vannak, mint Johnny Depp, Harrison Ford, Benedict Cumberbatch vagy Wes Anderson. Az Oscar után garantáltan feltárcsázzák páran az ügynökség számát Nemes Jeles miatt, de persze az is kérdés, hogy a fiatal rendező merre akar indulni a harmadik filmjével. Azt ugyanis már tudjuk, hogy a második filmjét még Magyarországon, magyarul  forgatja, de minden jel arra utal, hogy harmadik alkalommal akár már Amerikában dolgozna. A magyar rendező még mindig csak 39 éves, tehát hollywoodi mércével kifejezetten fiatalnak számít és valószínűleg a következő hetekben már válogathat is a munkaajánlatok közül.

Ha ránk hallgat, akkor nem dolgozik Eric Banával.