Egészen pazar, amit a dél-koreai filmművészet az utóbbi évtizedekben alkot, termel, gyárt. Azt már megszoktuk, hogy a világnak azon a felén, ahol a nap kel, egészen újszerű filmek forognak, már ami az emberi lélek rezdüléseinek ábrázolását illeti. Ebbe a sorba tartozik A sötétség teremtménye című dél-koreai sci-fi/fantasy/romantikus sorozat is.

A magyar cím becsapós. A sorozatot nyilván el kell adni valahogy, és az eredeti cím, a Gyeongseong Creature (vagyis Szöuli lény / Szöuli teremtény) sem hangzik izmosnak, ám ha valaki azt várja, hogy horrorfilmet kap, az csalódni fog. 

Még akkor is, ha ebben a sorozatban a szörny tényleg félelmetes. Nem valami túlvilági, nem is idegen civilizációs, hanem emberi. Mélységesen mélyen emberi. Ettől még inkább rémisztő. Különösen azért, mert emberek alkották.

A történet visszavisz minket egy olyan korba, amit a nyugati világban csak kevesen ismernek, pedig nem is volt olyan régen. A huszadik század első felében Koreát gyarmati sorban tartotta Japán. A sötétség teremtménye című sorozat a második világháború végén játszódik, Japán egy vesztes háború végnapjait éli, a koreai felkelők pedig erőre kapnak.  

A háború árnyékában

A sorozat a történelem és a fikció szintézise. Az események középpontjában egy kiszolgáltatott nemzet és egy elnyomó hatalom áll – e kettő konfliktusában bontakozik ki egy rémálom és egy szerelem. 

Párhuzamos események szemtanúi vagyunk, hiszen míg a kórházban titkos emberkísérletek folynak, a városban mindenki próbál élni és túlélni. Ebben a sorozatban mindenki keres valamit vagy valakit. Pénzt, hatalmat, igazságot, szerelmet. S mindeközben el is veszít valamit vagy valakit:

Jang Tae-sang (Park Seo-joon játssza, aki szerepelt a négy Oscar-díjat kapott Élősködők című filmben is) olyan kereskedő, bizományos, akiről azt hisszük, hogy a pénzt és a vagyont fontosabbnak tartja mindennél, és bárkivel üzletet köt, ellenséggel, baráttal. A film valójában az ő karakterfeljődéséről szól, ahogyan egy emberből szépen, lassan kibontakozik lényének lényege. 

Ebben segít neki egy fejvadász lány szerelme. Yoon Chae-ok (megformálója Han So-hee, aki A bosszú nevében című sorozatban már bizonyította, hogy törékeny alkata ellenére remekül bunyózik) a film szerint alihanem a legtisztább és legőszintébb ember, aki e bolygóra született.

A dél-koreai filmek amúgy éppen ebben a legerősebbek: lélekábrázolásuk egyszerűen lenyűgöző. Olyan filmes formanyelvvel dolgoznak, amely szavak nélkül képes megmutatni minden érzelmet. Ebben a sorozatban is a végtelenségig képesek elnyújtani egy-egy pillantást, egy-egy lélegzetet, egy-egy gondolatot. Már csak az ennek nyomában születő atmoszféra élménye miatt is muszáj nézni ezt a sorozatot.

Szerelem a díszletek között

A történet amúgy csavaros. A szereplők egytől egyig szerethetők, érthetők, még a gonoszok is. Persze őket nem kell szeretni. Itt a forgatókönyvet úgy írták meg, hogy az epizódok végén automatikusan nyomjuk a „következő” gombot.

A szereplők a bűn és árulás olyan aspektusaival szembesítenek bennünket, amelyekben eleve benne van a megbocsátás és a feloldozás esélye. Attól sem félnek, hogy az emberi esendőséget a lehető legtermészetesebb módon ábrázolják, hiszen így a bűn, a gazemberség sem lesz embertől távoli.

Ami talán zavaró lehet, az a stúdióvilág élménye. Ezt a sorozatot ugyanis az elejétől a végéig stúdióban forgatták. Filmes trükkök százait tették hozzá. Itt minden ruha most jött ki a vasalószobából, minden díszlet annyira steril, hogy az szinte fáj – mégsem bántó.

Ez pedig annak köszönhető, hogy Jeong Dong-yun rendező mindent pontosan adagol. Emberi gonoszságot, szerelmet, ármányt és akciójelenetet. Vagyis egy idő után mindegy is, hogy filmes színházat látunk, mert nézni akarjuk.

A filmsorozat vége pedig... Nos, ha már az ígértük, hogy romantika... Végre egy olyan sorozat, amelyik megmarad a valóság talaján. S ha folytatódik is, nagyon emberi lesz.

7/10