Tihany Óvárból nézve mesés képeslapként csillan a tó, rajta tucatnyi távolba vesző vitorla. Közelebbre igazítva a fókuszt katonás sorba rendezett szőlőtőkék, és egy rózsákból növesztett diadalkapu, majd attól jobbra egy ún. infinity medence, víztükre bizonyos perspektívából a messze látható balatoni víztükörrel optikailag összefolyik. Bármennyire vonzó is a látvány, egy idő után hátrálni kezdek, kijövök a medencéből, megszárítkozom, helyre rendeződnek a perspektívák, a balatoni látkép kiélesedik, felszáll a pára, a szél is felébred, peckesebben feszülnek a vitorlák. Itt az idő, hogy valami harapnivaló után nézzünk.

A neten keresgélek, mi az aktuálisan legvonzóbbnak tartott kulináris célpont. Ismerem a tihanyi kínálatot, van is célpont, történetesen egy új, a látókörömbe kerül, nevezetesen a SHO, amely fine csárda néven határozza meg magát. De most ebédről lenne szó, úgy döntök, hogy valami távolabbi, egzotikusabb célpontot választanék:

Nézem a honlapot, olvasom, hogy a helynek van filozófiája, megnyugszom. Keresem az étlapot: az nincs, pedig a filozófia mellé az sem ártana, aztán tovább szörfölve látom, van déli menü, háromfogásos, kábé 14 ezer, és van esti menü, hatfogásos, 29 ezer körül. Szeretném megtudni, mit tartalmaz ezért a pénzért.

Az időpontfoglalás misztériuma

Keresem, kutatom az oldalon, de erről egyetlen szó sem esik, arról viszont igen, hogy ez egy Michelin-ajánlott hely. Búslakodom kicsit: menjek, ne menjek. Tihanyból órányi autóút. Látom, hogy a Villa Kabala panzióként is működik, viszont az étterem csütörtök estétől üzemel. Augusztusban, a Balatonon, főszezonban. Nem akarom megérteni, abszurd, akkor is, ha van rá magyarázat, gondolom első indulatból.

Pénteken 12:17-kor felhívom a Kabalát, kérdem a hívásomra barátságosan válaszoló női hangtól, hogy 14:00-re kapnék-e asztalt két főre. Kis gondolkodás után azt válaszolja, hogy nincs akadálya. Kérdem, hogy kaphatnék-e tájékoztatást a déli menüről, mert az árát már tudom, de a tartalmával is szeretnék megismerkedni. A kedves női hang azt feleli, hogy sajnos nem tud tájékoztatást adni, mert a konyha még nem közölte vele. Nagyot nyelek, milyen ebéd lehet az, amiről még a konyha sem tudja negyedórával a nyitás előtt, hogy mi is az. Mondom: ezek szerint ez egy zsákbamacskaebéd, fejenként 14-ért, a Michelin ajánlásával. A nő nem jön zavarba, de én nem várom meg a válaszát, megszakítom a beszélgetést.

Közben olvasom a bőséges információt arról, hogy asztalfoglaláskor tanácsos beszámolni az esetleges allergiákról – stb. –, hogy a konyha felkészülhessen. Bár azt is közlik, hogy a vaj használattól nem tudnak eltekinteni, de van kéznél laktózérzékenységre használatos tabletta, kérésre adnak.

Telefonos segítség 

Érzem, hogy nem hívhatom őket vissza, mert a búcsúzás kissé indulatosra sikeredett, ezért a feleségemet kérem meg arra, hívja őket, próbálkozzon ő, hátha nagyobb szerencsével jár: 12:24-kor a feleségem hívja őket, ugyanaz a kedves női hang válaszol. Arra a kérdésre, hogy mit tartalmaz a menü, a hölgy azt feleli, hogy 12:30 után kapja meg a konyhától. Feleségem megemlíti ételérzékenységeit, majd egy ponton túl a beszélgetés túllép az egyszerű éttermi foglalási kísérleten, és inkább egy jól felkészült egészségügyi intézmény személyzetétől elvárható vallatássá válik. Annyiban maradnak, hogy 12:30-kor próbálja újra hívni, akkorra meglesz a menü is.

12:40-kor feleségem megismétli a hívást, de ekkor kiderül, hogy 14:00-re nem biztos, hogy helyet tudnak biztosítani két fő részére, mert a konyhának valójában 13:30-ig tudnia kell az összes rendelést. Aztán a női hang mégis megkegyelmez, rövid alkudozás után tudomásul veszi, hogy 13:30-ig nem érünk oda, majd közli a menüt:

• leves egyféle: gazpacho, egy tésztaétel: tagliatelle gombával, sajttal, és kétféle, választható főétel: tokhal és magyar tarka.

Ennél bővebb, részletekbe menőbb információkat az ételekre vonatkozóan nem áll módjában közölni. Intek a feleségemnek, hogy ne folytassuk ezt a beszélgetést, nem megyünk. Arrafelé nem számít, hogy egy-két vendéggel több vagy kevesebb, lelkük rajta.

Semmilyen ajánlást erre a filozófiára nem adnék. Lehet, hogy csodákat művelnek a konyhán, de hogy ilyen korlátozott nyitvatartás mellett a kötelező kommunikációra sem képesek, az semmivel nem magyarázható.

Széltől dagadó

Micsoda kulináris hübrisz uralja azt a konyhát, amely nem képes szakszerű ételleírást adni az elkészült ételeiről... Nem a receptet kértük, csak a megszokott információkat az ételekről. Értem, hogy tokhal, tipikus balatoni kreáció, bruhaha, de ha megtudhatnám a készítés módját, esetleg a garnírungról is közölnének néhány szót, bár értem, hogy hadititok, de mégis.

Aztán a magyar tarka például egy laikus fogyasztónak lehet, hogy falusi szőttest jelent, vagy virágcsokrot. Persze, tudjuk, hogy marha, de talán mégsem mindegy, hogy főtt, sült, konfitált, melyik része, vágata, honnan származik, még ez utóbbi kívánság sem volna ördögtől való. Mindez a Michelin ajánlásával.

Felkorbácsolt indulataimat lehűtendő visszacsobbanok az infinity medencébe, államat az elfolyó vízbe, a medence széli kőre helyezem, tekintetemet a távoli, tarka színű, szőttestként sikló vitorlákra vetem. Ha már tarka, legyen széltől dagadó. Itt csak a halkan csörgedező víz beszélhet vissza.

 (Az Index Könyvek gondozásában megjelent Vajda Pierre Pierre kóstolgat – és hiszed vagy sem, elégedett című könyve itt megvásárolható.)

Pierre gasztroesztéta. A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Ha lemaradt volna az előző heti Pierre-cikkről, itt elolvashatja.