Le kellett zárni a turisták elől az izlandi Fjadrargljufur kanyont, amit Justin Bieber I'll Show You című számának klipje tett ismertté, írja az MTI.
A videó 2015 novemberében került fel a YouTube-ra, azóta mintegy 445 milliós nézettséget ért el; ennyiszer nézték meg, ahogy a tinikedvenc popsztár a jellegzetesen izlandi tájon bóklászik, rohangál és hempereg. A kanyon népszerűségét ráadásul az is fokozza, hogy a Trónok harca néhány jelenetét is ott vették fel.
A klip megjelenése óta több mint egymillióan keresték fel a videóból ismert kanyont, ami súlyos károkat okozott a vegetációban. A minisztérium ezért úgy döntött, hogy ebben az évben már csak öt hétre nyitják meg az időközben kerítéssel körbevett területet. A Fjadrargljufur jelenleg zárva van, várhatóan nyáron lesz látogatható ismét, de csak akkor, ha az időjárás száraz lesz.
Az izlandi környezetvédelmi miniszter, Gudmundur Ingi Gudbrandsson szerint leegyszerűsítés lenne a visszavonulását márciusban bejelentő Justin Biebert okolni a tájban keletkezett károk miatt, mégis arra figyelmeztette a celebstátuszú látogatókat, hogy alaposan fontolják meg idelátogatásuk következményeit.
A tájra vigyázó parkőröket a rámenős rajongók ráadásul gyakran kérlelik vagy próbálják lekenyerezni azért, hogy beléphessenek az elzárt területre. Egyikük az AP-nek elmondta: legtöbbször a hazájukból magukkal hozott élelmiszerrel akarják megvesztegetni őket, de előfordult olyan is, hogy egy ingyenes dubaji utazásra kellett nemet mondania, amiért cserébe csak annyit kértek volna tőle, hogy egy kicsit nézzen másfelé.
Tavaly 2,3 millió turista látogatott Izlandra, míg nyolc éve még csupán 600 ezer volt a látogatók száma. Az évente 20 százalékkal növekedő idegenforgalomra a helyi infrastruktúra sincs felkészülve. Izland mindent megtesz azért, hogy megóvja az egyedülálló vulkanikus tájképet, a geológiai formák ugyanis lassan alakultak ki, de gyorsan erodálódnak.
Korábban a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült, Part című filmből ismert Maya-öblöt özönlötték el annyira a turisták, hogy az állandó tömeg, a szemét és a csónakokról a vízbe kerülő üzemanyag kikezdte az öböl korallzátonyait. Miután a partszakaszt lezárták, szép lassan visszatértek az egyik legszebb cápafajnak tartott feketeúszójú szirticápák.