Index Vakbarát Hírportál

A világjárvány miatt már az ételrendelés sem lesz ugyanaz

2020. március 15., vasárnap 16:18

A kormány szerdán a koronavírus-járvány miatt elrendelte a rendkívüli veszélyhelyzetet, ami számos korlátozással jár együtt, de egyelőre nem olyan súlyos a helyzet, mint Olaszországban, ahol szinte minden bezárt az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak és néhány egyéb szolgáltató kivételével. Magyarországon sokan már több héttel ezelőtt elkezdtek készülni a legrosszabbra, vagyis a tartós élelmiszerek iránt megnőtt a kereslet. Amellett, hogy az ember főz magára, egy másik lehetőség is van arra, hogy kielégítse az egyik legfontosabb szükségletét, ez pedig az ételrendelés.

Számos városban, ahol az emberek kénytelenek voltak otthon maradni, vagy önként vállalták, hogy nem mennek közösségbe, jelentősen megugrott az ételszállítók forgalma, pontosabban főleg azoké a cégeké, amelyek érintésmentes szolgáltatást kínálnak. Tegyük hozzá, a kilincsre aggatott ebéd ismerős lehet azok számára, akik nemcsak alkalmanként rendelnek, hanem előreterveznek, és olyan ételszállítókat választanak, amiknél heti menü van, gyakran ugyanis a futárok csak olyan időpontban tudnak jönni, amikor még nincs kinek odaadni. De ez más helyzet, ennek a rendszernek most a járvány miatt jöhet el az aranykora. És reméljük nem lesz rá szükség, de hasznos tudni, hogy azok, akiket esetleg hatósági házi karanténra köteleznek, szintén fogadhatnak futárokat, áruszállítókat, mert ez nem számít szoros kontaktusnak.

Magyarországon két nagy házhozszállítással foglalkozó cég van, a Wolt és a Netpincér. Hogy a forgalomban érzékelhető-e már valamilyen változás, arról valamelyest egyformán nyilatkoztak, mindkettejük tapasztalt növekedést, a Woltnál például a múlt héten ez kétszámjegyű volt, de hogy a több rendelésnek köze van-e a járványhoz, azt a Netpincér szerint nehéz megmondani. Hogy bírni fogják-e kapacitással, ha egyre többen választják ezt a szolgáltatást, mindkét cég igennel válaszolt, és az éttermi partnerek egyelőre nem jelezték, hogy az alapanyagok beszerzésénél bármilyen akadályba ütköztek volna. 

Azt nem nehéz belátni, hogy az ételrendelés meglehetősen kényelmes módja annak, hogy otthon maradva ételhez jussunk, de mennyire biztonságos a jelenlegi helyzetben? Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legutóbbi állásfoglalása szerint a koronavírus – ahogyan a légúti betegséget okozó kórokozók többsége – cseppfertőzéssel és közvetlen emberi érintkezéssel terjed, főtt étellel nem, a személyes kapcsolat elmaradásával pedig a lehető legkisebbre csökkenthető a fertőzésveszély.

Az éttermekben alapesetben is rendkívül szigorúak a készítésre és a csomagolásra vonatkozó szabályok, amelyekre jelen körülmények között még inkább odafigyelnek

– írta nekünk Wolt.

A járvány megjelenésével mindkét cég megkérte a futárokat is, hogy tartsák be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait, és felhívták a figyelmüket arra, hogy kerüljék a fizikai kontaktust az emberekkel, rendszeresen fertőtlenítsék az eszközeiket, illetve a kezüket a megfelelő hatékonyságú szerekkel. A Netpincér futárainak arra is van iránymutatásuk, hogy hogyan fogják meg a csomagokat ahhoz, hogy a legkisebb eséllyel legyen indirekt kapcsolat az emberek között, illetve megkérték az éttermeket arra, hogy ahol csak lehet, biztosítsák számukra a kézmosási lehetőséget. 

Az érintésmentes szolgáltatás is elérhető, a Wolt lehetőséget biztosít arra, hogy a kiszállítás során az ügyfél ne is találkozzon a futárral.

Miután az applikációban kiválasztjuk és megrendeljük az ételt az alkalmazásban, ugyanott kifizetjük az árát, majd jelezzük a futárnak, hogy hová kézbesítse az ételt. Kézenfekvő megoldás a bejárati ajtó előtti küszöb, ezáltal teljes egészében érintésmentes  és biztonságos lesz az ételkiszállítás

– írják.

A Netpincérnél is van lehetőség arra, hogy az ügyfelek rendeléskor a kommentmezőben jelezzék, hogyan szeretnék átvenni az ételt. A két cég telefonos alkalmazásaiban pedig követni is lehet, hogy éppen hol jár a futár, illetve értesítést is kapnak arról, ha megérkezett a megrendelésük a kívánt helyre, és az online fizetési lehetőség náluk is rendelkezésre áll. 

Sajnos sok helyen egy pandémiára volt szükség ahhoz, hogy meglássák az érintésmentes ételszállításban a lehetőséget. Nagy-Britanniában az ottani népszerű szolgáltató, a Deliveroo vállalta, hogy tesz egy próbát ezzel, az Egyesült Államokban pedig nemrég a Postmates döntött úgy, hogy mind a 4200 városban, amiben jelen van, bevezetik azt a lehetőséget, hogy a megrendelő megadhassa, hogyan akarja átvenni az ételt, igényli-e, hogy találkozzon a futárral, vagy elég, ha csak otthagyja az ajtó előtt, és az Instacart is követte a példájukat. A Technomic Inc. felmérésében résztvevő amerikaiak 30 százaléka mondta azt, hogy a járvány miatt nem mozdul majd ki otthonról vagy nem jár annyit étterembe, de csak 13 százalékuk válaszolta azt, hogy többet rendelnek majd – írja a Reuters.

Kínában és általában Távol-Keleten az ételrendelés nagyon népszerű. Kínában a januári újévi ünnepségeket megelőzően napi 30 millió rendelés érkezett a különböző alkalmazásokon keresztül, de a járvány miatt a forgalom a felére esett vissza, az egyik legnépszerűbb appnál például a napi 10 millió felhasználónak közel a fele tűnt el. Erre pedig valahogyan reagálni kellett, és még januárban be is vezették ők is az érintésmentes szállítást, majd nemrég arról írt a South China Morning Post, hogy Pekingben és Sanghajban is tesztelni kezdtek egy új szolgáltatást, ami nem más mint egy hajtogatható kartonlap, ami egyfajta védőpajzsként szolgál az étkezés során. 

A számításuk bejött, január 26. és február 8. között a megrendelők 80 százaléka az érintésmentes opciót választotta, és ez az arány még magasabb volt a járvány első gócpontjában, Vuhanban. És más változásokat is tapasztaltak, míg korábban az emberek általában egy személyre rendeltek, abban a két hétben inkább olyan ételeket választottak, amiket többen is elfogyaszthatnak, és az előző év azonos időszakához képest négyszeresére nőtt az élelmiszerrendelések száma. Hátránya is volt a gyors növekedésnek: volt olyan időszak, amikor a munkaerő és az alapanyagok terén is hiánnyal küszködtek – írja a Business Insider.

(Borítókép: Futár Budapesten. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok