Talán kevesen tudják, de Európa harmadik legnagyobb forgalmú gyógyfürdője Kelenföldön üzemelt. 1853-ban még főleg zöldségféléket termesztettek ezen a budai külterületen, amikor a mai Tétényi út 14-es számú telken Schleisz György gazdálkodó öntözés céljából egy kutat ásott, amelyből mindenki meglepetésére nem édes, hanem sós-keserű víz tört fel.

Unger Ferenc patikus, miután megállapította, hogy a glaubersóban gazdag forrás hatásfoka a leghíresebb gyógyvizek közé sorolandó, azonnal megvásárolta a gazda telkét, hogy két év múlva egy fürdőházat és egy ivócsarnokot építhessen rá. Az építkezéssel egy időben derült ki, hogy a telken igazából nem is egy, hanem három forrás található, amelyeket el is neveztek Erzsébet királynéról, Hunyadi Mátyásról és Szép Ilonkáról.

A balneológiai központot 1881-ben vette meg Heinrich von Mattoni, a csehországi Karlovy Vary és Kyselka gyógyfürdők tulajdonosa. Az olasz származású üzletember úgy tervezte, hogy Kelenföldön építi fel a karlsbadi komplexumánál is magasabb rangú és nívójú rekreációs és wellnesskisvárosát, hiszen ő is úgy véle, hogy a dél-budai sós vizek sokkal jobb gyógyító hatékonysággal rendelkeznek, mint a záptojásszagú cseh párjaik. A bőségesebb vízhozam miatt további fúrásokat folytattak a mai Bikás park területén, ahol további négy forrást találtak. Ezeket Szent Istvánról, Deák Ferencről, Széchenyi Istvánról és Mattoni keresztnevéről, Heinrichről nevezték el. Itt alakítottak ki a palackozóüzemeket is, ahonnan Galíciától Triesztig szállították a vizet. 

Ybl Miklós tervei alapján, 1884-ben készült el a fürdő új, svájci stílusúnak hívott, picit pontosabban az alpesi ország népi építészetére hajazó, emeletes fürdőháza, melyet szép kolonnáddal vettek körül. Egy innen nyíló folyosón lehetett megközelíteni a 65 kádfürdőt, a négy, márványból kifaragott ülőmedencét és a hideg-meleg vizes zuhanyzókat is magában rejtő központi épületet. Ettől az ingatlantól északra állt a 70 szobás hotel, az igazgatósági épület (Vilma-villa), az étterem (Ilona-villa), az orvosi lak, a társalkodóterem és a mai teniszpályák helyén a kápolna. A tornácokkal, díszes fafaragványokkal ékesített ingatlanokat a legelegánsabb bútorokkal rendezték be, ahol elhelyezték a kor egyik nagy technikai vívmányát, a telegráfot is. Az épületek között és mögött gyeppel borított, szép parkokat alakítottak ki, ahol egy kisebb halmon gloriette és zenepavilon is állt. E kettő műremek kovácsoltvas íveit Jungfer Gyula és Ganz Ábrahám cégei tervezték és kivitelezték.

A fürdő beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A millenniumra az épületegyüttes már Európa harmadik lelátogatottabb gyógyfürdőjének számított. Kelenföld nevét áhítattal ejtették ki a külföldi és belföldi reumások, akik a Ferenc József császár által nagyra tartott Karlsbadot már csak fingszagú pocsolyának és gombás lábvíztartónak minősítették. A nagy érdeklődés és forgalom miatt a századfordulón már menetrend szerinti villamosjáratokat (41-es, majd 63-as) is el kellett indítania ide a városvezetésnek, sőt maga a fürdőkomplexum miatt épült ki az a Fehérvári útig elnyúló, a Rózsadombbal vetekedő, nívós villanegyed is, amelynek nyomai a felgyorsult társasházépítési dömping ellenére még itt-ott fellelhetők az utcák között slattyogva.

Mivel az itt fakadó gyógyvizek kitűnően gyógyították a szorulási és emésztési problémákat, a gyomor- és vastagbélhurutot, az aranyeret, a hipochondriát, a máj-, epe-, pajzsmirigy- és bőrbetegségeket, a női bajokat, a vérbőséget, a köszvényt, a túlsúlyt és általában az összes gyulladást, így 

A gyógyfürdő későbbi fejlődését azonban nem Budapest ostroma, hanem a moszkoviták vezette főváros Dél-Buda felé kijelölt fejlődési iránya gáncsolta el. A világháborúban minimálisan megsérült Ybl-féle műemlékeket az 1950-es évek elején lebontották, hogy a helyükre felépíthessék a mai Szent Imrét.

A Tétényi úti kórház alatti források egy részét ekkor még felhasználták a tanuszoda vízutánpótlásánál, ám az elvtársak hamar rájöttek arra az egyszerű fizikai tényre, hogy ha valami meleg, akkor az fűtésre is jó. A tervgazdálkodás szellemében az egészségügyi intézményt a kórház alatti hőforrásokkal kezdték el fűteni, ami annak rendje és módja szerint két év alatt gajra is vágta az egész fűtésrendszert a csövekben lerakódott gazdag ásványisó-tartalma miatt.

Nem járt jobban a Bikás-park alatt megbújó négy forrás sem. Az 1962-ben átadott Tétényi úti lakótelep olyan nagy mértékben megváltoztatta a környék talajviszonyát, hogy a felszín alatt hét méter mélyen megbújó források vagy elfolytak a civilizáltabb nyugat felé, vagy az okosabbjai elapadtak az általánossá vált butaság miatt. A topogósabb típusok inkább súlyosan elszennyeződtek. A tudományos publikációk szerint jelenleg már csak egy forrást lehet komolyan venni ebből a hepciás vizes bagázsból. Ő a kórház Halmi utcára kifutó frontja alatt pislog döglött békaként, 500 méter mélyen lent, megváltó gólyájára várva.

A rendszerváltás után a fürdőt többször megpróbálták feltámasztani. A Fővárosi Közgyűlés utasítására a kórház vezetése azonban hiába különített el 10 ezer négyzetméternyi munkaterületet, Demszky Gábornak fontosabb volt a róla elnevezett karók legyártatása és járda menti telepítése, mint ennek a projektnek a megvalósítása. Ellenben most megint felcsillant a remény. Bedros J. Róbert, a Szent Imre Kórház főigazgatója, miniszterelnöki megbízott a minap ugyanis azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a Dél-budai Centrumkórház elkészülte után kezdhetné az állam visszaépíti az Erzsébet Sósfürdőt is.

A szuperkórház-beruházás lehetővé teszi, hogy a termálvizet ismét hasznosítsuk, és a gyógyfürdőt újraépítsük, hozzá pedig gyógyszállót kapcsoljunk, amely a Szent Imre Kórház szabad kapacitásainak terhére az intézmény bevételeit is növelheti a gyógyturizmus révén. Ez hatalmas előrelépést jelentene Újbuda lakóinak, valamint a környező kerületekben és településeken élők termálvizes gyógykezelésében is.

Ha Bedros J. Róbert szavai szerint a kormány jövőre valóban elkezdi a Dobogóra tervezett szuperkórház kivitelezését, és ha majd a fürdőhöz is hozzálátnak, akkor azok valószínűleg már nem az Ybl-féle épületek replikái lesznek, hanem valamilyen kortárs téglalapok halmazai. De már ez is valami, hiszen a Tétényi út szürke panelházai ugyanolyan szemet gyönyörködtetők, mint Karlovy Vary szépen felújított dualizmus kori villái, palotái és a mögöttük elterülő hófödte hegyek. A cseh fürdővárossal azonban már sohasem tudja felvenni a versenyt Kelenföld. Míg Dél-Budán jobb esetben csak egy forrás maradt ránk, addig Mattoni vállalkozásának jogutódja, a Karlovarské Minerální Vody időközben Közép-Európa legnagyobb ásványvíz- és forrásvíz-kitermelője és palackozója lett.

(Borítókép: Az Erzsébet Sósfürdő szalonfürdői és jegyirodája. Fotó: Színházi Élet, 1927 / Arcanum)