Magyar búzamező New York szívében

1982-ben nagy szenzációnak számított, hogy a betontengerként is jellemzett Manhattan szívébe, közvetlenül a csillogó ikertornyok mellett, a magyar származású Agnes Denes csaknem 2 hektárnyi búzamezőt ültetett. New York legértékesebb, ekkor 4,5 milliárd dollár értékűre becsült fejlesztési területének ideiglenes mezőgazdasági célú átalakításával a világ első öko-művésze azt akarta plasztikusan érzékeltetni, milyen messzire került a halandó ember az örök természettől.

Mammon mozdíthatatlannak tűnő modern vasbeton templomaival szemben a kenyér, a harmónia, a család, a béke és az élet jelképének tartott hajlékony búza tényleg sokkal erősebb szimbólumnak számított. Ráadásul „üzenete” egyetemesebb, valóságosabb és archaikusabb is volt. Kontúrját nem is szokták a monetáris trükkök és kizsigerelő pénzügyi hazugságok mögé bújt bankok felhasználni építészeti leképződéseiknél. A Budapesten született Agnes Denes a New York Timesnak így nyilatkozott ekkor kakukkfiókájáról:

Csak a természet értékeivel, az őselemek megidézésével, az őslakosok életszemléletével lehet a mai emberekben tudatosítani, hogy a zsákutca végénél már nem felgyorsulni kell. Különösen igaz ez Amerikára, amely hiába látja a tragikus végét, krónikus pénzéhsége, élelmiszer-pazarlása, fokozódó energiaigénye, fegyverkezési versenye és egymást követő háborúi a nyugati világgal együtt teljesen felemésztik a bolygó kapacitását. Szemléletváltásra van szükség, de mihamarabb, mert ennek a folyamatnak nem lesz jó vége.

A 9/11 Nemzeti Emlékmű és Múzeum

Amikor húsz évvel később összedőltek az ikertornyok, akkor a tragédiáról, az elhunytakról a döntéshozók ismételten egy monumentális építménnyel kívántak megemlékezni. A kezdetben Ground Zeronak hívott emlékhely koncepciójának kidolgozására nemzetközi tervpályázatot hirdettek ki, amelyet a berlini Zsidó Múzeum új szárnyát és a manchesteri Hadtörténeti Múzeumot is tervező lengyel Daniel Libeskind sztárépítész nyert meg. Ő az elvárások szerint egy gigantikus méretű, hétemeletes föld alatti múzeumot és ezt a létesítményt körbeölelő öt további új felhőkarcoló megépítését javasolta. Az elképzelést látva a magyar felmenőkkel rendelkező Michael Arad azonnal megálljt követelt.

Az izraeli-brit állampolgárságú építész ugyanis még jól emlékezett a jelenleg 90 éves Agnes Denes kalászinstallációjára, amelynek aratása után több mint 450 kiló egészséges aranybúzát termett. A magokat az emberek hazavihették és újra elültethették kertjeikben, a közterületeken, a több mázsányi szalmát pedig a New York-i rendőrség lovai kapták meg abrakként. 

Ebből a gyermekkori élményéből táplálkozva javasolta Arad, hogy a rideg technokrata szemlélet, a pesszimista hangulatú téralkotás helyett szerencsésebb lenne egy életigenlő, emberközelibb, a gyógyuló sebhez hasonló természeti élőhelyként tekinteni a tornyok megmaradt lábnyomaira. 

Az emberközelibb városarc megteremtése érdekében Peter Walker tájépítésszel közösen Michael Arad is az őselemekhez nyúlt vissza. A tornyok helyén megalkották az Egyesült Államok legnagyobb ember alkotta két vízesését. Az egyenként 4000 négyzetméter alapterületű medencében a víz három lépcsőn keresztül zubog a 15 méter mély lyukakba, amelyek erőteljesen szemléltetik a támadások által itt hagyott fizikai űrt. Mivel a nagy hangrobajjal lezúduló víz teljesen elnyomja a város hangjait, így érintésközelségbe került a természet zenéje is. Nagy Alma lakói kényelméről több mint 400 mocsári fehér tölgyből és díszkörtéből álló park gondoskodik, amelyek „zöld mennyezetként” óvják őket a szomszédos betonóriások árnyékától, csendes szentélyként figyelmeztetve őket mulandóságukra és a medence peremén feltüntetett közel háromezer áldozat értelmetlen halálára.

A 93. járat Nemzeti Emlékműve

Szintén a terrortámadás tizedik évfordulóján adták át az United Airlines 93. járata emlékére létesített 2200 hektáros parkot Shanksville mellett. Húsz évvel ezelőtt itt zuhant le az a repülőgép, amelyet a terroristák által elrabolt négy gép közül egyedüliként sikerült az utasoknak eltéríteniük, és az Egyesült Államok politikáját jelképező washingtoni Capitolium kupolás épülettömbje helyett erre a pennsylvaniai mezőre irányítottak. A személyzettel együtt a gépen negyven utas és négy gépeltérítő utazott. Utóbbiakat a törvény kategorikusan kizárta az emlékezésből.

Az emlékparkot Paul és Milena Murdoch tervezte, akik szintén tájsebként értelmezték a katasztrófa helyszínét. Ökológiailag tudatos építészeti elképzelésük azonban már a tervezési szakaszban nagy vitákat robbantott ki. Az áldozatokat megszemélyesítő 28 méter magas harangtorony köré ugyanis a 

A zsűri egyik tagja, idősebb Tom Burnett, akinek fia pont ebben a balesetben hunyt el, indulatosan tiltakozott a terv ellen. 

Mivel a juharfák lombkoronája ősszel bevörösödik, a fehér tölgyek pedig elhullajtják leveleiket, így az al-Kaida hamar magáénak fogja érezni a lezuhant 93-as járat helyszínét, hiszen a levegőből csak az öngyilkos vértanúiknak emléket állító félhold fog látszódni.

Az építészek rögtön védekezni kezdtek. Állításuk szerint a tájolás a véletlen műve volt, nem állt szándékukban muszlim szimbólumot létrehozni. Kompromisszumos megoldásként így lett gyűrű formájú az erdősáv, amelyet a járat egykori repülési útvonalát jelképezve, egy hosszú sétánnyal vágtak ketté. Ennek az útnak az oldalfalait tagolták fel 40 panelből álló fehér gránittömbbel, amelyekre belegravírozták az elhunytak neveit is. A becsapódás helyét vadvirágokkal ültették be.

Az amerikai példákkal ellentétben sok építész és ország gondolja úgy, hogy a nemzeti tragédiákat nem feltétlenül a természet, az őselemek megjelenítésével lehet, vagy kell kifejezni. Erre ott vannak az adott csapásokra emlékeztető romok, amelyek magukban is gondolkodóba ejtik az embert. Ezekből az emlékezéspontokból több száz található világszerte.

A hirosimai Atombomba-dóm és Béke Emlékmúzeum

Talán a legismertebb ilyen emlékmű a Jan Letzel cseh építész tervei szerint 1915-ben felavatott egykori hirosimai Kereskedelmi Kiállítási Központ. Ez a gömbkupolában végződő épület csak azért maradt ránk, mert 150 méterrel mellette dobták le az Enola Gay nevű bombázóról az atombombát, így a rengéshullámok függőlegesen érték a konstrukciót. A város két kilométeres sugarú körben a földdel lett egyenlővé. Akik a robbanás közvetlen közelében tartózkodtak, úgy égtek el, hogy csak egyetlen folt maradt belőlük a kövön. 

A japánul Genbaku Dōmu, azaz atombomba kupolának nevezett emlékmúzeum nyers valóságában tárja a látogatók elé az egykori borzalmakat. A kőbe égett árnyékok mellett élethű viaszbábukon szemléltetik a túlélők égési sérüléseit, az emberek csontjáról leolvadó bőrt és húst, a sugárzás hatására deformitásokkal született gyermekek betegségeit. Nagyon sokkoló látvány. Az Egyesült Államok és Kína tiltakozása ellenére az épület 1996-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára, mint az emberiség által alkotott pusztító erő szimbólumaként és a béke iránti remény emlékműveként. Hitelessége nem vitatható, csak minimális beavatkozásokat végeztek rajta az elmúlt évtizedekben, hogy stabilitását megőrizhessék.

A belgrádi Jugoszláv Védelmi Minisztérium

A nevesebb romok közé tartozik a belgrádi Milos herceg sugárúton mentén hosszan elnyúló hajdani jugoszláv Belügyminisztérium és Vezérkar bombatalálatoktól szaggatott két épülete is. A Nemanjina utca által elválasztott lépcsőzetes kialakítású, kontrasztos alapanyagokból elkészült komplexumot 1965-ben adták át Nikola Dobrović szerb építész tervei szerint. Az épületeket a délszláv háború idején bombázta le az Egyesült Államok vezette NATO-koalíció. Mivel az 1999. április 29-i 30-i és május 7-i bombázás idején lakatlan volt a kormányzati központ, sokan feltételezték, hogy inkább az államképviselet szimbolikus jelentősége miatt lőtték rakétáikkal a jenkik, nem pedig kézzelfoghatóbb célok miatt. 

A súlyosan megrongálódott épületre sokáig háborús mementóként tekintett Szerbia lakossága, 2005-ben védett kulturális emlékmű is lett. Statikai gyengeségei miatt azonban a „B” épület főbejáratát le kellett bontaniuk A megmaradt épületszárnyat mai napig a Védelmi Minisztérium használja. Az összedőlés megakadályozása miatt tíz évvel később szintén lebontották az „A” épület központi részét. Mivel az épület állaga egyre csak romlik, így 

Míg az egyik irodaházba az egykori amerikai elnök, Donald Trump birtokolta luxusszálloda-hálózat fog hotelt üzemeltetni, addig a másikba Nemanja István szerb fejedelem múzeumát helyezik majd el.

A varsói Ismeretlen Katona sírja – a Szász-palota

A varsói Ismeretlen Katona Sírja, a Lengyelország szabadságáért meghalt katonák emlékműve, amely a nácik által 1944-ben felrobbantott hatalmas méretű Szász-palota csodával határos módon megmaradt egykori főbejárata. Az épületegyüttest Jan Andrzej Morsztyn költő kezdte el 1661-ben építtetni, de egykori pompáját először 1724-ben nyerte el II. Ágost szász választófejedelemnek köszönhetően. A Carl Friedrich Pöppelmann és Joachim Daniel Jauch tervezte palotát a következő két évszázadban többször átalakították az állami reprezentációs funkcióknak megfelelően.

Lengyelország függetlenné válása után ez az épület lett a hadsereg vezérkarának a központja. A palota két szárnyát összekötő hosszú árkád alatt 1925. november 2-án adták át azt a síremléket, amely a szovjetek ellen harcoló 1920-ban elhunyt katona maradványát rejti. Az emlékmű kialakítása óta a világ minden tájáról hoztak már ide urnákat, ahol lengyel katonák hamvait találtak.

A második világháború befejezése után a Lengyel Népköztársaság hatóságai fontolóra vették a Szász-palota nyugati homlokzatának rekonstrukcióját, de csak arra futotta az erejükből, hogy Zygmunt Stępiński építész tervei alapján 1946-ban kialakították a megmaradt árkád töredékéből a ma is látható sírt, amelyet innentől háborús romként is számon tartottak.

A jelenlegi tervek szerint a megvalósítás közel tíz évig tart majd, az összköltséget jelenleg 192 milliárd forint körüli összegre becsülik. 

A budapesti Honvéd Főparancsnokság

Végezetül még egy magyar vonatkozású hír. A budai Várnegyedben áll a Kallina Mór tervezte 1896-ban átadott egykori Magyar Királyi Honvéd Főparancsnokság épülete. Pontosabban csak a torzója. Az egykor hatalmas kupolában végződő négyszintes eklektikus épület szervesen kapcsolódott a Szent György téri Honvédelmi Minisztériumhoz, amely ma már nincs meg. Budapest ostromakor bár ez az épület kijavítható károkat szenvedett, 1948-ig tartó bontását ideológiai okok miatt rendelték el. Ekkor tűnt el nyomtalanul a terrakottás mintázatú kupola, és az ezt keretező, Szász Gyula mintázta „Háború” és „Béke” allegorikus szobrok is.

A Dísz tér 17. szám alatt álló torzóról jelenleg mindenki azt gondolja, hogy csak azért nem bontották el teljesen, hogy a kommunista államhatalom háborús mementóként figyelmeztesse az embereket a nácik és a nyilasok bűneire. Ezt a lakossági feltevést erősíti az épülettömb 2014-es felújítása, amikor a golyónyomok fölé begravírozták az „In memoriam 1944-1945” szöveget.

A valóság azonban teljesen más. Az első emeletéig visszabontott épület csak azért maradhatott meg, mert az elvtársak ekkor már elhatározták a Szent György téri paloták bontását. A Hauszmann Alajos tervezte Lovardát 1954-ben, a Királyi Istállót 1959-ban tették a földdel egyenlővé, a József-palotát 1968-ban robbantották fel, a Főőrség épületét pedig 1971-ben kezdték el csákányozni. Ezeknek a bontásoknak köszönhetően teljesen eltűnt a várpalotával szomszédos Szent György tér nyugati oldala.

Az így kialakult utcahossznyi foghíj azért lett „veszedelmes,” mert 

A most visszaépíteni kívánt főparancsnoksági épületről így elmondhatjuk, hogy ez is csak a természet, egy őselem miatt maradhatott talpon.

(Borítókép: a World Trade Center lángoló tornyai 2001. szeptermber 11-én. Fotó: Reuters)