A Központi Tájékoztatási Hivatal, amit persze így senki nem emleget hivatalosan, csak Közép-európai Sajtó és Média Alapítványként, meg ernyőszervként, szerdán lépett ki a nyilvánosság elé, és szellőztette meg az MTI-n keresztül két hírben/termelési jelentésben azt, hogy a jobboldali, széttagozódott médiabirodalom mostantól nincs többé, hanem, hogy egy nagy klasszikust idézzünk, a párttal, a néppel (?) egy az útjuk.

A lépés logikus, az alapítványi forma meg kíméletes, a főnök egy hithű pártkatona, Liszkay Gábor, aki nem saját jogú oligarcha, nincs bankja, postája, építőipari cége, így várhatóan nem fog és nem is tud más érdekeket is képviselni, csak a főnökét. Az Einstand 2018 turné tegnapi állomásán viszont egy olyan sajtótermék is az alapítvány meleg ölébe hullott, amiről első blikkre talán nem sokan értik, hogy mit keres az Origo, a 888 meg a megyei lapok mellett. 

A Szabad Föld úgy került be a pakliba, hogy egy szerdai bejelentés szerint Mészáros Lőrinc, aki egészen 13:40-ig az ország médiacárja volt, Mediaworks nevű cégén keresztül, több más sajtótermék mellé megvásárolta a Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó Kft.-t is, ami a hetilap mellett a Vidék Íze és a Diéta & Fitnesz magazin kiadásáért is felel. Egyszer már volt egy ilyen ernyő alatt a Szabad Föld, akkor, amikor a Mahir alá söpörték be a jobboldali sajtótermékeket – ekkoriban a  Nemzet Kft. kiadó égisze alatt jelent meg, de a tulajdonos nagyon el akarta adni, mert vinni vitte a pénzt, de be nem nagyon hozott semmit. Mindezt úgy, hogy a lap még 2006-ban is 145 ezer példányban jelent meg hetente, amitől mára alaposan elmaradnak a 60 000 kinyomtatott példánnyal. 

A magát teljes joggal  a magyar vidék hetilapjának hívó Szabad Föld nagyon magasról indult: a kilencvenes évek végén 350 ezer példányban kelt el, és már ez is drámai visszaesést jelentett az 1989–90-es 700 ezerhez képest. E ma már elképzelhetetlenül magas példányszámok magyarázata a szocializmus idején mesterségesen létrehozott monopolhelyzet volt, a Szabad Föld ugyanis 1945 augusztusának vége óta jelent meg, eredetileg a Magyar Kommunista Párt gondozásában. Később a Magyar Dolgozók Pártja és a Földmunkások Országos Szövetsége adta ki, 1958-tól a Hazafias Népfront, 1973-tól a Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa volt a gazdája. Az elvtársak nagyon odafigyeltek arra, hogy a kifejezetten a téeszparasztságnak szóló, címében ehhez képest némi ellentmondást hordozó  hetilap üzenetei minél több helyre eljussanak.

A Szabad Föld tényleg egyfajta állócsillag egyébként, a PC Guruhoz vagy a FourFourTwo-hoz hasonlóan kőkemény szaklap, ami meg sem próbál más lenni, mint ami: a gazdálkodóknak, klasszikus néven parasztoknak nyújtani olyan olvasnivalót, ami valóban érdekli őket. Ennek megfelelően a Szabad Földben hiába keressük VV Csokit, és nem szólal meg benne egy DJ sem, nem ragozzuk, miért. A rendszerváltás után a lapra, mint a hirtelen nagyon kitáguló lappiac többi szereplőjére is, új kihívás várt, a piacgazdaság.

Az 1990-es évek elején 500 ezres példányszám miatt a privatizációs hiénák szinte ölre mentek érte. Demján Sándor lett a befutó, de mint oly sokszor a lap történetében, csak időlegesen volt birtokon belül, ahol egymásnak adta a kilincset a Magyar Hitel Bank Rt., az Állami Vagyonkezelő Rt., a Postabank-csoport és a Ringier Kiadó Kft. 

A két kereskedelmi tévé 1997-es megjelenése  elég nagy fejtörést okozott, de hát hol nem a magyar médiában, ugye. A hirdetők szemében egyre csökkent a print kiadványok jelentősége. A csökkenő bevételek mellett fogytak az előfizetők is, aztán a kilencvenes évekre jellemző vadkapitalista tempó, gyanús vagy nem is létező szerződések és menetrendszerű botrány (Postabank vs. Ringier) után a Liszkay Gábor vezette Nemzet Kft. lett a kiadó, és elindultak a reformtörekvések, keddről péntekre került át a megjelenés, és a lap önmeghatározása független vidéki hetilapról családi hetilapra változott. Hogy ehhez hogyan passzoltak a kirúgások, nem tudni, mindenesetre több munkatárs helyére Liszkay embereit ültették a Magyar Demokratából vagy a Napi Magyarországtól.  

A 2001-es év végére már nyilvánvaló volt, hogy a korszerűsítés, nyitás, modernizálás szlogenek sem segítenek, év végére csupán 201 000 példányt adtak el átlagosan, hogy aztán a felgyorsuló urbanizáció, az internet vagy csak szimplán az elavult tartalom miatt, ki tudja. A bevételeken ez nem látszott, állami hirdetésekkel akkor is ki voltak tömve a baráti lapok, 2002 első felében a Szabad Föld hirdetési bevételének 78,4 százaléka az adófizetőktől jött. Ami, hogy egy 16 éves ugrás után a jelenbe érkezzünk meg, ismét így lesz, legalábbis várhatóan, hiszen a lap most visszakerült Liszkay kezébe és betagozódik a jobboldali médiabirodalomba. 

Furcsa ez persze, hiszen Puch László, a kiadó eddigi többségi tulajdonosa baloldali, övé a Népszava is, amit meg elég nehéz lenne kormányszócsőnek besorolni. Hogy miért adott el egy alapvetően nyereséges lapot és kiadót, azt csak találgatni lehet, de az tény, hogy 2017-ben másfél milliárd forintos árbevétel mellé kb. 150 millió forint nyereséget termeltek (2016-ot 50 milliós veszteséggel zárták), azaz szaladt a szekér, nem is kicsit.

Puch a Népszavát megtartotta (a Vasárnapi Híreket már nem), ami így a Blikk mellett az utolsó nem kormánybarát napilap lett, igaz, állami hirdetésekkel színesítve. Pletykaszinten arról beszélnek, hogy a Szabad Föld volt a Népszava túlélésének ára. A Liszkay vezette alapítványnak azért volt szüksége a hetilapra, mert vidéken a mai napig van olyan környék, ahol a Szabad Föld számít „az Újságnak", így a propaganda simán átfolyhat rajta. Potenciálisan 240-260 ezer ember eléréséről van szó, akiket ezek szerint a kormány egy újabb csatornán keresztül tud megszólítani.

Cikkünkhöz rengeteg archív anyagot, a MaNcs írásait, a Wikipédiát stb. használtuk fel.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)