Mi meg, ábrándos szemű kamaszok nem tudtunk mit kezdeni a sült kolbász és hurka, a tejföllel locsolt toros káposzta ígértével. Meredten néztük a földön elterülő jószág haláltusáját. Kiömlő vérét az asszonyok lavórba fogták, és miközben csillogó szemmel dicsérték Andrást, kinek keze ezek szerint gyors, azt magyarázták, ez a disznó nem szendevett, jó dolga lesz odaát, a mennyek birodalmában. S mivel most nincs újhold, sem kedd vagy péntek, és különösen vasárnap, lám, a hiedelmek faluhelyen fontosak, az állat húsa friss marad, feldolgozva, felfüstölve sokáig tápláló.

A férfiak szalmával perzselték a disznó bőrét, majd súlyos testét lábánál fogva iksz alakú keresztfára húzták, és András azt mondta, ez a bőbeszédű nagykun ember, hogy most karajra bontja, mert ez az egyik ősi módja annak, hogy a disznót minden belső szervétől és zsigerétől megszabadítsa, húsát az állat izomzatának és vázrendszerének megfelelően lefejtse. Az iksz alakú faformára meg csak annyit felelt, hogy egykor Szent Andrást is ilyenen feszítették meg, de a szentnek, nálunk, magyaroknál csak annyi köze van a disznóvágáshoz, hogy faluhelyen rendre András napon, november végén kezdődik a disznótorok szezonja.

S miközben magyarázott, a disznót felesleges mozdulatok nélkül pakolta ki önmagából. Mutatta, hogy a beleire jó lesz vigyázni, mert az asszonyok abba töltik majd vissza, önmagába az állat ledarált, fűszerezett húsát, máját, vérét és zsírját. Azt csak később értettem meg, amikor az iskolában a nagyhatalmi politikákról tanultunk, hogy miért van abban nagy igazság, amit a Német Birodalom első kancellárja, Otto von Bismarck mondott, miszerint a törvény olyan, mint a kolbász, jobb ha az ember nincs ott, amikor készül.

A disznótoros hagyományát ma is sok helyen őrzik. Módszereiben talán némileg átalakult, fejlődik vagy halványodik ez is, mint minden ezen a világon. Egyvalami azonban aligha változik: bármit tegyen is az ember, pusztítson vagy teremtsen, a végén abból lakmározik, amit magának főzött. Teli hassal ül tort műve fölött, és arra gondol, legközelebb több bors kell, vagy kevesebb só is elegendő a boldogsághoz.

András böllér azon a disznóvágáson aligha volt boldog. Gyors kezében hiába volt virgonc a penge, tanításaiból szépen szólt bölcselet, a tekintete mégis olyan maradt, még az esti mulatságon is, mint a hajnalban leölt jószág szeme, amire ráfagyott a rémület.