Az ország azon a napon átlagos keddre ébredt. Az erős reggeli párásodás után a napot felhők takarták el, a hőmérők higanyszála a 10 fokot sem érte el, a Dunáról pedig kiderült, hogy egy nappal korábban 131 centiméter magasan hömpölygött medrében. Minderről amúgy Misike apukája sem értesült még, mert napilapot rendszerint ebédhez olvasott, így ez a derékban hasas, arcban tojásdad forma, csillogó szemű buszsofőr könnyű reggelijét követően – amely két szelet lekváros kenyér elfogyasztását jelentette – betért az üzletbe, és vett a fiának egy Ikarus babakocsit. Arra gondolt, miközben a pénzt a pultra számolta, hogy a férfiak életében meghatározó élmény az első négykerekű. S bár tudta, hogy Misike felnőve aligha emlékszik erre a járgányra, de az ízlésformálást nem lehet eléggé fiatalon elkezdeni, a fényképeket visszanézve pedig majd hálával gondol arra, milyen menő babakocsiban feszített, amikor kiruccantak szétnézni a városban, vagy csak anyuval elugrottak a pékhez, máskor meg beültek egy délutáni sütire.

Így történhetett meg, hogy azon a kedden, amikor Anasztasz Ivanovics Mikoján szovjet miniszterelnök-helyettes repülőgépe még a magasban suhant Mexikó felé, és nem mellesleg az is kiderült, hogy bányászüdülővé alakították a XVIII. század végén épült balatonfüredi Horváth-házat, éppen azt, ahol egykor Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós töltötte nyári pihenőjét, Gyékovács Misike már a hófehér színű, lágyított vonalú, az Ikarus buszok formájára tervezett, fémkerekeken guruló babakocsijában feküdt kiskabátban, fején kötött sapkával. Karjával sután a felhők felé bokszolt, szemével gyakorta hunyorított, lábával a végtelen felé rugózott.

Az Ikarus babakocsi némán suhant alatta, Gyékovács anyuka pedig könnyes tekintetével nézett urára, aki uzsonnástáskával a hóna alatt indult, hogy felvegye a délutáni műszakot. Próbálta felidézni, neki vajon milyen babakocsija lehetett anno, ám a képet, a formát, a hangulatot, azt, hogy babakocsiban tolják, képtelen volt előhívni gyerekkorából.