Mostanában a megszokottnál is rosszabb hangzása van minden szóösszetételnek vagy szókapcsolatnak, amelyben szerepel a háború főnév. Mindenhol azzal kezdődnek a hírek, hogy hol tart éppen az ukrajnai háború. A megszállókat és a hazájukat védőket képviselő hírforrások egymásra licitálva sorolják, melyik oldal semmisített meg több ellenséges tankot, hajót, repülőt, ki ölt meg több ellenséget, közlegényt és tisztet. Arról is elborzasztó számok látnak napvilágot, hogy hány ártatlan civil vesztette, veszti el az életét. Közben dőlnek a falak, rommá válnak házak, gyárak, színházak és iskolák. A háború nem jó, hanem irtózatosan rossz.

Mindenki tudja, hogy számokkal is lehet háborúzni. Egyrészt úgy, hogy különféle adatokat harsognak, melyeknek arról kéne tanúskodniuk, hogy az ellenfél gyengébb, gonoszabb és minden szempontból rosszabb, mint a harsogó. Van olyan számháború, melyet békeidőben is gyakran alkalmaznak, leginkább politikai versengések során. Ilyenkor fegyverek helyett számokat lengetnek, és körmönfont kalkulációk segítségével bizonyítják, hogy az ellenlábasuk gazdasági, társadalmi, kereskedelmi intézkedései hamisak, adóssághegyeket halmoznak fel, még szegényebbé teszik a szegényeket, és a gazdagok számára se túl jók. Az ilyen számháborúért még a szomszédba se kell menni, unalomig zajlik itthon is.

A valódi, kedves, gyermekkori számháború már meglehetősen kiment a divatból. Papírlapokra ákombákomozott négyjegyű számok leolvasása felfoghatatlanul analóg a csodálatos grafikájú számítógépes játékokhoz szokott fiatalok számára. A keményebb pszeudomilitaristák persze kimozdulnak otthonról, és festékkel töltött golyókat lövöldöznek egymásra az erre a célra kialakított városi harcmezőkön. Ehhez képest a hagyományos számháború ideális színtere a természet, lehetőleg erdő, vagy fás, bokros mező. Az meg tele van szúrós dolgokkal, nemritkán nedves, sőt sáros, ráadásul a kullancsok miatt még veszélyes is. Nem kizárt, hogy egy kiadós erdei számháborúzás valóban komoly veszélyekkel jár a Lyme-kór, a vírusos agyhártyagyulladás és egyéb, élősködő rovarok által terjesztett fertőzések miatt. Annak idején mindenesetre sokan kedvelték, de akkor még jobban bíztak a kullancsokban.

Két csapat, táblák a homlokra, minden táblán négy, jól olvasható számjegy, és indulhatott a harc. Az ellenséges „katonákat” a számukat leolvasva lehet megsemmisíteni. Az egyik csapat védi a zászlót, a másik meg igyekszik megszerezni. Így megy ez.

Ma már komoly csapatépítő tréningeket szerveznek a régi játékra. A gyerekek már nem nagyon ismerik, de ha fizetni lehet érte, a felnőtteket még rá lehet venni erre is, és – láss csodát – élvezik. A cég elszámolja, a munkatársak úgy érzik, hogy munkaadójuk pénzt nem kímélve csapatot épít belőlük. A jó csapat több hasznot termel, a cég jobban prosperál, bár mindig akad a csapatban, aki szerint őt az jobban motiválná, ha a tréning árának ráeső részét megkapná készpénzben. Nem egyszerű játék a számháború.