Utálta, ha így szólítják, csakhogy nagyanyjának másként nem állt rá a szájára, ezért aztán mindenki béluskázta. Mondták neki viccesen, mintha csak a galuska szinonimája volna; bégették gúnyosan, elnyújtva az é hangot; hadarták katonásan, ellentmondást nem tűrő hangon – ám az eredmény mindig ugyanaz volt: a fiú kelletlenül elhúzta a száját.

Nevét csak Veronikától hallotta szépnek, igaz, a lány bármit mondhatott, az mindig mosolyt csalt az arcára. Mondják, szerelmes kamaszoknál ilyen gyakran előfordul, ahogyan az is, hogy amint ránézett Veronikára, szeplőinek helyén rózsakert nyílt, fülcimpája lángvörösen lüktetett.

Lüktetéssel és lángolással teltek az őszi hónapok, és a napoktól a fiú azt remélte, erőt és bátorságot adnak neki ahhoz, hogy Veronika elé álljon, és megvallja szerelmét. Ám ami reggel bátornak és tökéletesnek tűnt, az az iskolába érve kétséges küldetéssé változott, majd amikor meglátta Veronikát, hebegése és habogása dadogásba fordult, mire a lány csak ennyit kérdezett: Mondani akarsz valamit, Béluska? Majd türelmesen várta a választ. Pandaszemével a fiút nézte, s miután látta, hogy neki ahhoz időre lesz szüksége, hogy bármit kinyögjön, fájdalmas kézlegyintéssel az osztályterembe lépett.

Így ment ez minden áldott nap, a fiú lehajtott fejjel járt az iskolában. Nála jobban – pontosabban rajta kívül – senki nem ismerte jobban a folyosó köveinek repedéseit. Mígnem, és itt most népmesei fordulat következik, a fiú megálmodta, hogyan közli Veronikával az iránta érzett rajongását. A fiú születésnapjára egy kétkazettás magnót kapott. Olyat, amelyik nemcsak lejátszotta a kazettát, de a rádióból fel is tudta venni a hangot, sőt az egyik kazettáról át is másolta a dalokat a másikra.

Attól, hogy a fiúnak pöpec magnója lett, Pisti, aki eléggé sokat tudott a magnók és hangfalak világáról, két hétig Bécinek szólította, de ez – mint később kiderült – csak addig tartott, amíg meg nem állapította, hogy az ő Orion hifitornya fényévekkel menőbb.

A fiút mindez már nem érdekelte, hiszen eldöntötte, hogy Veronikának – és csakis neki – összeállít egy személyre szabott kazettát. Csupa érzelmes, romantikus dalokból álló válogatást. Azt is megálmodta, milyen dalok jöhetnek szóba. Listáján csupa kedvenc szerepelt, Roberto Soffici – Strano Momento; Roger Hodgson – Lovers In The Wind; Edda Művek – Érzés; Robin Gibb – Juliet; Gazebo – I Like Chopin; Al Bano & Romina Power – Felicità; Middle of The Road – Soley, Soley; Korál – Kevés voltam neked; vagyis minden olyan zene és dallam, amelyről egy szerelmes kamasz azt gondolja, megszólítja a lány szívét.

Amikor végzett, filctollal ráírta: Veronika legszebb dalai. A kazettát az A oldalon található, Érzés című dalhoz tekerte, pontosan ehhez a részhez: Minden szavad / Megérint, megéget, / Bezár szívembe Téged. Azt remélte, amikor Veronika majd beteszi a magnójába, a szívhez szóló üzenet azonnal célba ér, mintha csak Ámor lőné ki nyilát. Azonnal hat. Másként nem lehet.

S hogy mégis másként lett, az annak köszönhető, ahogyan ez néhány nap múlva kiderült, hogy Veronika a B oldalt kezdte hallgatni, mindjárt a számára ismeretlen és a zúzós rockzenei imádatához képest érdektelenül lassú Cotton, Lloyd & Christian – Love Me Away című dalánál. Ám a fiúnak, mivel jól nevelt lány volt, ezt mondta: Köszönöm, Béluska, szép lelked van, igazán érdekes dalok.

A fiú ettől a mondattól persze elolvadt, de Veronikát onnantól kezdve csak a távolból figyelte. Szívében éveken át őrizte a lány hangját, tekintetét, járásának ritmusát, kezének mozdulatát, és jóval később, amikor zenei ízlését már finomra hangolta, arra gondolt, bárcsak anno arra a kazettára feltehette volna Noemi – Glicine című dalát. De a Glicine-t akkor még nem játszották. Az énekesnő, Noemi is legfeljebb óvodába járt.

Veronika a legszebb dalokkal együtt a nyolcvanas években maradt. A fiú pedig, mert a fiúk nem változnak, legfeljebb felnőnek, a Glicine-t elküldte Spotifyon a lánynak, akit szeretve szeret.