Sokáig meséltek arról az éjszakáról, amikor Mender Jakab létrát ácsolt a végtelenbe.

Történt ugyanis, hogy Jakab fél napot késett a meglőtt fácánokkal, nyulakkal. A prémgalléros vendégsereg már a pirkadatot teleszórta söréttel. Lőttek azok mindenre, ami rebbent, mozdult, menekülni próbált. Gyűlt a sok lőtt vad, a kutyák alig győzték láb elé hordani. Majd amikor a puskák csöve kihűlt, szóltak Jakabnak, hogy a kastélyban korai vacsorára készülnek. Az sem baj, ha a húst azonnal a konyhára szállítja. Az üstök alatt, a tűzhelyben már ropog a tűz.

Jakab azonban előbb, ahogyan szokta, a falu felé fordult szekerével. Úgy tartotta, hogy bár az erdő, a mező az uraságé, az valójában mindenkié. Főként azoké, akik rendben tartják, gondozzák a fákat, a földet, vadat etetnek. A helyi fogadóban leadott néhány tollast, kiválasztott négy kövér bundást, s ha már ott járt, leült három pohár bor mellé.

Nem lesz ebből bajod, kérdezte a fogadós, mire Jakab pálinkát kért. Ezek csak az adót számolják pontosan, mondta. Amiről meg azt hiszik, hogy számolatlan, azt elveszik. Ebből azonban nekünk is marad, dünnyögte, és addig elmélkedett a világ dolgairól, mígnem odaát a kastélyban az üstökből minden víz elforrt. Töltötték azt újra, meg újra, miközben Jakab hősiesen küzdött mindenféle kupával. Amikor meg feleszmélt, hogy neki régen érkezése volna, hiába hajtotta a lovakat, tudta, ebből nem lesz korai estebéd.

A kastélyba érve kapatos vendégsereg várta. Azt hitte, büntetést kap, de az urak szalonnáztak, kenyérbe szúrt kolbászt falatoztak, s míg a kukták fácánt téptek, nyulat nyúztak, Jakabot maguk közé ültették.

Feszengett a sok címeres között, de amikor megkínálták másféle borral, mint amit a fogadóban kapott, és a pálinka is selymesebben csúszott, izmaiból a görcs kiengedett. Egy óra múlva úgy érezte, társadalmi osztályt lépett. Bár, ahogyan végignézett magán, a különbséget még nagyobbnak látta.

Ekkor az uraság Jakab elé lépett. Te ács vagy, ugye, kérdezte öblös hangon. Jakab. bólintott. Azért kérdem, mert fogadtunk itt néhányan. Abban, hogy tudsz-e olyan hosszú létrát építeni, amelyiken felmászhatnánk a Holdra. Én arra tettem, fiam, hogy te erre képes vagy.

Jakab a fejét vakarta. Ezek nagyon sokat ihattak, gondolta, mégis azt felelte, hogy olyan létrát nem tud. Csak akkorát, amivel a kémény még biztonsággal megmászható. De, tudsz te olyat, erősködött az uraság, a többiek meg nevettek, hogy egy ilyen egyszerű lélek, mint Jakab, hogyan is lenne képes ilyen mutatványra. Még a szentírásra is hivatkoztak, mert Jákob abban bezzeg olyan létrát alkotott, amelyen az angyalok föl-le jártak, mire Jakab csöndben megjegyezte, hogy az csupán álom. Annak szimbóluma, hogy a lélek eljuthat a mennyországba.

Mennyi fa kellene ahhoz, hogy megépítsd, kérdezte az uraság, mert kivágattatom. Jakab meg sóhajtott, hogy azt a fát is ők vágnák, mindahányan a faluból, de ennyi fa ezen a birtokon biztosan nincs, de még a Földön se nagyon. Igyunk inkább, javasolta. Olyan gondolat ugyanis még nem született meg, amelyik az alkoholtól el ne párolgott volna, vagy ha az nem, hát a szándék tűnt el örökre a mámorban.

Ám az urak már az asztalt verték, követelték, hogy az uraság ismerje el vereségét. Jakabnak ekkor az eszébe jutott valami. A társaság minden tagját csöndre intette, ami egy józan világban a bátorságnál is egy fokkal nagyobb pimaszságnak számított volna. Most azonban mindenki érezte, végre történik valami.

Jakab pedig így szólt. Másféle létrát tudok. Egyedit. Ehhez csak arra van szükség, hogy mindenki maradjon csöndben, és hunyja be a szemét. Majd azt is mondta, hogy tudja, hogy egy magafajta ács ilyet nem kérhet, de megígérte, hogy az élmény feledhetetlen. Merthogy mindenkinek lesz egy saját létrája, amit oda állít, ahová a kedve tartja, és addig mászhat rajta, ameddig a képzelete viszi.

A társaság elcsöndesedett. Az urak a szemüket sorra lehunyták. Olyan csönd támadt, hogy odakintről csak az időközben eleredt hó hullását lehetett hallani. Jakab megvárta, amíg a férfiak légzése egyenletessé válik, elmélyül, majd ő is behunyta a szemét.

Arról nem sokat tudni, hogy ezt követően pontosan mi történt, sem azt, hogy ez az éteri csönd mennyi ideig tartott, de amikor az urak a szemüket kinyitották, sorra Jakab elé álltak. Kezet fogtak vele, és a pénzt, amit a fogadásra szántak, Jakabnak adták.

Este a fácánlevest is elcsöndesedve kanalazták, némán ették a nyúl húsát, majd miután nyugovóra tértek, Jakab visszament a zsivajtól falainál feszülő fogadóba. Kérdezték, mi történt a kastélyban, mire azt felelte, hogy létrát ácsolt az uraknak. Olyat, amin eljutottak a végtelenbe.

Azt meg hogy lehet, kérdezték. Egyszerű, felelte a férfi. Csak hunyjátok be a szemeteket. Képzeljétek el, hogy a mindenség részei vagytok. Lehettek hatalmasok vagy egészen apró pontok. Ha akartok, bárhová eljuthattok, és bárhonnan visszatérhettek. Itt állok veletek a mindenség közepén. Láthatatlan létrám fokán lépkedek.