Van, akinek, ha meghallja azt a szót, hogy agárverseny, reflexszerűen Brad Pitt és Jason Statham neve ugrik be. Nekem is, természetesen. Hát persze, hogy a Blöff című Guy Ritchie-filmből, amelynek minden sora szállóigévé vált.

„A nyulat hátulról, élesbe...”

Csakhogy a nyúl kibabrál a két whippettel, a kis termetű angol agarakkal, és egy trükkös vargabetűvel faképnél hagyja őket.

A dzsipók (Brad Pitt vezérletével) meg palira veszik Stathamet és Tommyt, a sameszát, akiknek nem marad más választásuk, mint megvásárolni Pitt „anutájának” a lakókocsit.

Naná, hogy babakék színben, hableányos szökőkúttal. Mi mással?!

Ha már egyszer elvesztették a fogadást, és a nyúl lerázta a whippeteket.

Ha lúd, legyen kövér. Vagy legalábbis babakék.

Persze a valódi agárversenyen ma már állatvédelmi szempontok is játszanak, a nyúl, amit üldöznek a szellőléptű ebek, valójában műnyúl. És az agár egy nap csak egy futamban indulhat, továbbá két verseny között legalább öt napnak kell eltelnie.

Érdekes egyébként, hogy agárversenyeket nem is olyan régen rendeznek. Az első modern kori versenyt 1876-ban az angliai Hendonban tartották, hol máshol, az őse pedig az úgynevezett „coursing” volt, amikor élő nyulat kergettek az agarak, kifulladásig. Mármint a nyúl kifulladásáig.

Egy idő után a sportszerű angolok lecserélték az élő tapsifülest műnyúlra, hogy leszereljék a felhorgadó állatvédőket.

Hozzánk már a szelídített, műnyulas változat jutott el. Amúgy a húszas évekre az agárversenyzés meghódította Amerikát, majd a többi angolszász országot – Ausztráliát, Kanadát, Új-Zélandot, Dél-Afrikát –, nálunk csak a hatvanas években jelent meg, kiegészítő versenyszámként a Kincsem Parkban, két lóverseny futam között.

Maga a professzionális agárversenyzés 1990 óta működik Magyarországon. A Hungária Agárverseny Klub ekkor alakult meg, amely a Kontinentália Agárklub tagja.

Az ebekre úgy vigyáznak, akár a hímes tojásra. Négy- és hatéves kor között be kell fejezniük a versenyzést, addigra kiöregszenek, kikészíti őket a komoly igénybevétel, hiszen tartósan 65-70 km/órás sebességgel száguldanak. Más kérdés, hogy a visszavonulásuk után lesz igazán úri dolguk, akkor köszönt be az aranyélet, tenyészebként.

Ugyanúgy, mint a versenylovaknál.

Minden idők leghíresebb versenyagara Mick the Miller volt, akkora becsben tartották, mint a versenylovaknál Secretariatet vagy Seabiscuitet. Vagy Kincsemet, a veretlen csodakancát.

Mick the Miller brindle, azaz tigriscsíkos agár volt, és 1926-tól 1939-ig élt. Tizenkilenc versenyt nyert zsinórban, míg 1931-ben, ötéves korában egy sérülés véget vetett a karrierjének.

Emlékét szobor őrzi, ahogy például Kincsemét is.