Förtelmes népirtással ért véget az Álomidő
Az ausztrál őslakosok világképe szerint minden megtörtént esemény nyomot hagy a földön, amit az Álomidő egyik szelleme álmodott meg. Az Álomidő téren és időn túl létezik, oda csak álmokon keresztül, módosult tudatállapotokban és a halálunk következtében léphetünk be. Az Álomidő a lélekvándorlás előszobája is, ahol minden ős egyként létezik, meghatározva az őslakosok életének rendjét.
Minden jelenséget és magát az életet is a kapcsolatok roppant kiterjedt és összetett, rendszerszerű hálózatán keresztül szemlélték, ami pedig közvetlenül visszanyúlik az Álmodás ősi szellemlényeihez. Úgy gondolták, hogy a teremtés hőseik műve, akik bejárták a még alaktalan földet, és utazásaik alkalmával létrehozták a szent helyeket, így dalvonalak (más néven álomösvények) alakultak ki, amelyek átvezettek az egész kontinensen. Úgy tartották, hogy a természeti világban létezők összessége archetipikus lények múlt-, jelen- és jövőbeli cselekedeteinek eredménye. Folyamatosan teremtik és alakítják a világot. Felfogásukban fel sem merülhetett a test és lélek szétválasztásának koncepciója. Az ember teste és az attól elválaszthatatlan spirituális összetevő eleve az univerzum alkotóeleme, a természeti környezet maga is az emberi testhez tartozik.
De a gyarmatosítók érkezésével véget ért az Álomidő, a minden pillanatban megnyilvánuló teremtés lezárult.
A gyarmatosítás során behurcolt új betegségek, valamint a módszeres népirtás miatt a 300 ezerre becsült őslakosság lélekszáma az 1930-as évekre 30 ezer körülire csökkent. Napjainkban az őslakosok megközelítőleg 8-900 ezren lehetnek, elsősorban vidéki, sivatagos, félsivatagos területeken élnek. Az ősi nyelveket, sajnos, már nagyon kevesen beszélik. Az ausztrál parlament 1993-ban az ősi tulajdonjogról (Native Title Act) hozott törvényben kinyilvánította, hogy az őslakosokat minden olyan ausztrál földterületre vonatkozóan megilleti a tulajdonjog, amely esetében ez egyértelműen meg nem szűnt, de a bennszülöttek mára teljesen elszakadtak azoktól a területektől, amelyekhez nemzetségeiket szakrális szálak fűztek. Őseik életmódjából alig tudtak valamit megőrizni.
Kutatók szerint az „európai telepesek” mintegy 500 tömeggyilkosságot követtek el az őslakosok ellen, akik 65 ezer éve élnek a kontinensen. 1967-ig egyáltalán nem kaptak polgári jogokat, és napjainkban is halmozottan hátrányos helyzetben vannak. Az országban 1910 és 1970 között mintegy 100 ezer őslakos gyereket szakítottak el családjától, és adtak oda fehér családoknak vagy intézményeknek a Fehér Ausztrália-politika keretében, amelynek célja a kisebbségek asszimilálása volt.
És képzeljék, január 26-a nemzeti ünnepnek számít Ausztráliában. Az Ausztrália-napnak nevezett nemzeti ünnepen mind a mai napig arra emlékeznek, amikor a britek megalakították Új-Dél-Wales államot, amely akkoriban büntetőtelepként működött. Ekkor (1788) érkeztek az első, gyarmatosítókat, katonákat és fegyenceket szállító hajók az ausztrál partokhoz. Az ünnepnapon hagyományosan kerti sütögetéssel és tengerparti kirándulásokkal töltik az időt, a kormány pedig rendszerint ilyenkor teszi közzé az ausztrál állampolgárságot kapó bevándorlók listáját is. Az őslakosok azonban nem kérnek az ünneplésből, és a gyarmatosítás idején őket ért igazságtalanságokra hívják fel a figyelmet. Tüntetnek ezen a napon, azt szeretnék elérni, hogy az ország alkalmasabb napot találjon az ünneplésre.
Az ausztrálok 2023 októberében elsöprő többséggel utasították el az őslakosok alkotmányos elismerését célzó módosítást. A népszavazáson egy olyan testület létrehozásáról döntöttek, amely lehetővé tette volna, hogy az őslakosok javaslatokat fogalmazzanak meg az őket érintő ügyekkel kapcsolatban. 2024 októberében, III. Károly király ausztráliai látogatása alkalmával Wayne Wharton brisbane-i őslakos aktivistát letartóztatták. Ő nem az én királyom! – skandálta, miközben a tömeg az uralkodóra várt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.