Mert arról sehol nem írnak, mi történt akkor, amikor először leástak a mélybe.

Mindenki úgy tudja, mert így is történt, hogy a magyarok fővárosában a millenniumi ünnepségekre építették meg a kéregvasutat, a földalattit. A munkálatokat – Balázs Mór és munkatársainak tervei alapján – 1894. augusztus 13-án kezdték meg. Hajnal volt, amikor a munkások megmarták a felszínt. Siettek, a tervet tartani kellett, az ország két év múlva ezeréves fennállását ünnepelte, a világot el kellett kápráztatni azzal, hogy immár nem csak az angolok utazhatnak a felszín alatt.

Reggelre azonban olyasmi történt, amire senki nem számított. Lehet, nem volt szerencsés ötlet éppen 13-án nekilátni a kéregvasút építésének, de a naptár hétfőt mutatott, és egy nemzet, amely ezer éve állt Európa közepén, nem dőlhetett be holmi babonás számmisztikának. A munka az munka, az ütemterv az ütemterv.

A földmunkások először a rengést érezték. Bizonyos B. Ferenc kubikos jegyzőkönyvi vallomásából tudjuk, hogy amint ásóját a földbe szúrta, nyomában kiserkent a föld vére. Mélybarna színű, kocsonyás anyag tört a felszínre, amiről a mérnökök megállapították, hogy valamiféle olajszármazék lehet, s bár a székesfőváros geológiai adottságai változatosak, ilyen magasan, pár méterrel a talajszint alatt kizárt, hogy ásványolaj mezők húzódnának.

A munkálatokat folytatták, ám – a lapok erről sem írtak, ezt is csak a birtokunkba került beszámolóból tudjuk, hogy – szeptember közepére leálltak. Az építési területet lezárták, Itáliából hazahívták Torma Károly neves régésztudóst, aki néhány évvel korábban Aquincum romjait is feltárta... De innentől idézzük a korabeli leírás szavait, mert azok mindennél beszédesebbek:

Ámulatba ejtő látvány fogadott minket. A kapu, ami a kéregvasút építésével megnyílt a város alatt, egy soha nem látott, ismeretlen világba vezetett. Régész ennél izgalmasabb látványt nem is kívánhatna magának. Ez nem holmi földbe bújtatott leletmező, ahol minden tárgyat egyenként kell megtisztítani a sártól, a rájuk rakódott évszázadok súlyától, hanem maga a velünk élő valóság. Lélegzetet elállító az a tér, ami a mélységben elénk tárult. Érthetetlen, hogy mindez hogyan tudott ilyen sokáig a szem elől rejtve maradni, ám most, hogy megmutatta magát, örömünk mégsem lehet felhőtlen. A város ugyanis, mert az húzódik fővárosunk felszíne alatt, félelmet keltő. Olyan, mint egy hatalmas szentély, tele kápolnával, oszlopos csarnokkal, és csupa olyan felirattal, melynek megfejtése meghaladja minden eddigi nyelvről és jelrendszerről alkotott ismereteinket. Bizonyosan állíthatom, hogy amit láttam, annak nem lehet köze semmiféle ismert földi kultúrához, s bár szívem szerint isteni eredetűnek mondanám, elmémet erősen uralja a gondolat, hogy itt démoni erők vibrálnak. A folyton visszatérő rengések, az épületek hangulata, az oltárok szimbólumai azt sugallják, hogy a mély nem véletlenül rejti ezt a helyet a világ szeme elől. A terület nagyságát meghatározva arra a következtetésre jutottunk, hogy a föld alatti városnak csupán a tetejét látjuk mint valami hegytetőn álló áldozati épületegyüttest, a lefelé tartó lépcsők pedig azt sejtetik, hogy a mélyben egy egész birodalom húzódik. Ám ez azt is jelenti, hogy mindaz, amit látunk, képtelenség. Lehetetlen ugyanis, hogy egy ekkora föld alatti tér fölött ne omlana be a város, de ez is csak azt a képzetet erősíti, hogy itt nem e világi erőkkel van dolgunk. Javaslom a terület azonnali feltárását, a kutatás megkezdését, a minták begyűjtését és elemzését. Mindaddig, amíg nem tudjuk, mivel van dolgunk, a munkát a külvilágtól elzárva végezzük, és csak akkor, amikor már bizonyosak vagyunk abban, hogy ezt a szenzációs felfedezést bárkivel megoszthatjuk, akkor tárjunk a nyilvánosság elé. Wekerle Sándort, a Magyar Királyság miniszterelnökét haladéktalanul tájékoztatni kell erről, ahogyan Budapest székesfőváros főpolgármesterét, Ráth Károlyt is. Javaslom, az építési területet helyezzük karantén alá, hogy a feltárásokat a kíváncsi szemek elől elzárva nyugodtan elvégezhessük.

Eddig tart a korabeli leirat. Torma Károly ezt követően visszatért Porto d'Anzióba, ahol 1897-ben meghalt. Balázs Mór jutalmul a földalattiért nemesi rangot kapott, ám a kiváltságot nem sokáig élvezhette, fiatalon, 48 éves korában, 1897-ben meghalt. Ráth Károly főpolgármester még levezényelte a millenniumi ünnepségeket, de 1897-ben ő is meghalt. Wekerle Sándor ugyan még a Nagy Háborút és a trianoni döntést is megérte, ám 1895-ben távozni kényszerült hivatalából.

S hogy mit lehet tudni a Budapest alatt húzódó rejtélyes városról? Erről nem maradt fenn semmiféle irat, arról sem lehet tudni, hogy egyáltalán ott van-e. A kéregvasút 1896 májusára elkészült. A földalatti szerelvényei ma is járnak. Az M1 nyomvonalán naponta ezrek utaznak a Vörösmarty tér és a Mexikói út végállomás között úgy, hogy semmit sem tudnak arról, hogy odalent mit rejt a mély.