Böngészve az egykori slágerlistákat, toplistákat, képet kaphatunk az adott kor közízléséről, melyek voltak a leghallgatottabb lemezek, dalok, kik a legkedveltebb előadók.
Ötven éve, 1974 szeptemberében Komjáthy György és Tánczos Gábor slágerlistáját a Magyar Ifjúságban a Gemini vezette a Holnaptól nem szeretlek című slágerével, majd következett a Corvina a Napfényes délelőtt című nótával, s dobogós volt az Omega hatodik lemezük címadó dalával, a Nem tudom a neveddel. Olyan klasszikusok szintén helyet kaptak a listán, mint az LGT és Kovács Kati Tanítsd meg a gyerekeket című dala, vagy a Bergendy a Szellemvasúttal.
A lemezgyár eladási listáját Korda György uralta Mondd, hogy szép volt az este című albumával, őt követte Kovács Kati és a Locomotiv GT közös korongja – rajta a Tanítsd meg a gyerekeket című dallal.
Aztán az LGT-ből kivált Frenreisz Károly új bandája, a Skorpió bemutatkozó lemeze, a Rohanás és az LGT Bummm! albuma szerepelt a nyerők közt.
Tehát fél évszázada tartotta magát a jóféle rockmuzsika, mi tagadás, a Loksi, a Bergendy, az Omega, a Skorpió csúcsformájukat mutatták, miként Kovács Kati is legrockosabb lemezével.
Eközben a vasfüggöny túlfelén megkezdődött a funky hódítása. A funk ősatyja, az 1959-ben alakult Ohio Plaeyrs, Fire és Skin Tight számai egyaránt top negyvenesek, olyan klasszikusokkal, mint a Beatles és a Rolling Stones állandó vendégbillentyűse, Billy Preston Nothing From Nothingja, vagy Stevie Wonder You Haven't Done Nothing című dala, a Hohner Clavinet műfajt meghatározó hangjával. Ez a hangszer tulajdonképpen egy elektromos csembaló, amelyet barokk muzsikusoknak terveztek, akik idegenkedtek az elektromos hangzástól, nem úgy a pop-rockzenészek. Stevie Wonder hangzásának védjegye lett a Clavinet-hang.
Persze nem veszett oda a rock and roll sem, a Lynyrd Skynyrd ekkor
tarolt a Sweet Home Alabamával, Eric Clapton az előző esztendő nagy slágerét, Bob Marley I Shot The Sheriff című számát vitte sikerre.
Méghozzá az Egyesült Államokban, tudniillik Angliában „csak” a kilencedik helyig jutott. A szigetországban a rágógumizene hódított, éppenséggel az amerikai Osmonds képében. De hódított a szintén újvilági John Denver, és betört már az európai piacra a diszkó is az amerikai sztárcsapat, a KC and the Sunshine Band megjelenésével.
Itthon a funky, miként a nyolcvanas évek második feléig minden új műfaj, késve jutott át a szögesdrótkerítésen, mígnem 1976-ban a Skorpió kiadta második lemezét, az Ünnepnapot, húzva egy merészet, amikor a progresszív rockos Rohanás után dögös funkyanyaggal jöttek ki. A Neoton szintén abban az esztendőben adta ki a Menedékházat, a Generál 1977-ben a Zenegépet. Ez az új felállás – Horváth Charlie ének, Tátrai Tibor gitár – bemutatkozó korongja. Olyannyira jól sikerült, hogy máig alaplemeznek számít. Na ja, Várkonyi Mátyásnak és Novai Gábornak nincsenek stílusbeli korlátai.
A nyolcvanas éveket a heavy metal, a new vawe, a punk, a szintipop és az alter rock uralta. A Pop Tari Top listája a korra jellemző teljes összevisszaságot tükrözi. 1984 szeptemberében B. Tóth László nemzetközi rangsorát Rod Stewart, a Duran Duran, az Opus, a Modern Talking, Falco, a magyarok közül Varga Miklós (Európa), Edda (A kör), Csepregi Éva és Végvári Ádám (Japán fiú), az R-GO (Ne rángass), a GM 49 (Brékó, Brékó), az Első Emelet (Vannak dolgok) és a KFT (Bál az Operában) vezette. A fentebb felsorolt stílusok mindegyike fellelhető az élbolyban. Maradandó három dal (Európa, A kör, Bál az Operában), minőségi, nem közhelyes, nem középszerű, innovatív a KFT száma is, noha az első két lemezükhöz képest az új album sokkal kommerszebb lett.
Fájdalom, a szintetizátor és a lebutított dobritmus eluralkodott a nyolcvanas évek könnyűzenéjén.
A nyugati pop-rock szcénában semmit sem jelentett az új évtized, míg a szocialista blokkban nem kizárólag a politikában hozott rendszerváltást, amennyiben megszűnt a cenzúra, a lemezkiadói állami monopólium, a központi koncertszervezés. Magánkiadók, magánklubok, magánstúdiók, kereskedelmi rádiók indultak, ugyanakkor mindez már piaci alapon, azaz bevétel-, hogy ne mondjam, nyereségorientáltan.
Árucikk lett Kelet-Európában is a könnyűzene, a belbecsnél fontosabbá vált a külcsín.
Több dalt a videóklip adott el. A maradandóságot felváltotta kelendőség. Az értékek ugyan velünk maradtak, rangos muzsikusok képében, akik megmaradtak sztároknak. Ámde az új csillagok menedzsmentje a pénztár felé tekintgetett.
A Maszk Báb és Ifjúsági Színház legújabb produkciója egy felnőtt előadás, Kosztolányi Dezső: A szörny című bábjátéka. A háború értelmetlenségét boncolgató darabról a három alkotóval, Havas Zsolt tervező-rendező-színésszel, Havas-Krain Edina dramaturggal, színésszel és Szűts István zeneszerzővel beszélgettünk.
Szűts István évtizedek óta a Maszk komponistája. Legtöbben a Kormorán billentyűseként ismerik, azonban a muzsikus számos színházi, tévés és filmes munkát jegyez, mint például a Família Kft. (Döme Zsolttal), mesejátékait, rockoperáit játszotta a Thália, az Arany János, az Erkel Színház, zenei vezetőként dolgozott a Népszínháznál.
Színpadi munkáiban rendszeresen használ népzenei motívumokat, amelyek a közönség számára ismerősek, ezért úgy gondolják a nézők: „már hallottuk ezt muzsikát”.
A bábszínház sajátosságának tartja, hogy egy színész több karaktert, szereplőt jelenít meg, amit figyelembe kell venni a dalok komponálásakor.
Szűts István az a fajta muzsikus, aki nem szereti kétszer ugyanazt ugyanúgy eljátszani. Igaz ez a Kormorán-bulikra is. Éppen ezért kedveli a koncertet, mert élő műfaj, csakúgy, mint a színházi előadás. Persze ez utóbbi esetében felvételről szólnak kompozíciói. De hogy születnek ezek a zenék? Hallgassuk meg erről a komponistát.
Szem előtt kell tartania a színészek, Zsolt és Edina hangterjedelmét, meg azt, hogyha több előadást játszanak egy nap, bizony fárad a hangjuk. A sok évtizednyi közös munkák alkalmával remekül kiismerte a művészek hangi adottságait.
A muzsika fontosságát a zeneszerző egy kísérlettel érzékeltette. Spielberg A cápa című filmjének egy (nyilván szelíd) jelenetét úgy vetítették le gyerekeknek, hogy lehalkították John Williams nyugtalanító zenéjét – azt a bizonyos cápamotívumot. A kisdiákok, miután megnézték, egyöntetűen állították: ez egy halak életéről szóló dokumentumfilm.
Kosztolányi darabja hasonlóképp nyugtalanító, akár A cápa kísérőzenéje, persze itt teljesen más a muzsika szerepe.
Deák Bill Gyulát meg a bluesmuzsikát lehet szeretni, vagy sem, azonban lefikázni Chuck Berry véleményét, miszerint „a legfeketébb hangú fehér énekes”, akit valaha hallott, nem érdemes. Tudniillik Berry a műfaj egyik legnagyobb hatású művésze. A fekete torkú Bill Kapitány negyven éve jött ki első szólólemezével, a Rossz vérrel.
Az 1984-es esztendő a HBB-nek és Deák Bill Gyulának egyaránt csúcsév: a Rossz vér után kicsivel megjelent a Vadászat. Noha a szerzők és az előadók azonosak, utóbbi a zenekar új útját, míg az előbbi a régit, a klasszikus Hobo Blues Bandet mutatja.
Bill önállósulásának az 1983-ban nyilvános filmforgatásoknak álcázott István, a király bemutató(k), no meg a mozi szolgált trambulinnak.
Tordaként országos sztár vált a Hobo énekeséből, akit az egykori szánkódombon, ma Királydombon 120 ezren hallgattak. (Látni viszonylag keveset lehetett, a fehér lovon, óriási nemzeti színű zászlóval körbenyargaló pucér lányt szerencsére igen.)
Az ORI fogyatékossága miatt színpadképtelennek ítélte Deák Gyulát. Az első 1979-es országos turnéra, amelyen az Omega előzenekara lehetett a Hobo Blues Band, nem akarták engedni, Benkő László hathatós kiállása kellett a rábólintáshoz.
A turné meg ahhoz, hogy a következő esztendő nyarán a lemezgyár engedélyezze első korongjuk anyagát, nem sokkal a Fekete Bárányok-koncert előtt.
Az István, a király alkotói több színészre gondoltak Tordaként, mígnem Vikidál Gyula és Nagy Feró ajánlották Billt. A rockopera akkorát ütött, mivel politikailag áthallásos történetet mesélt, és mivel Tatának köszönhetően a népzenét és a néptáncot rockba csomagolta, kiszabadítva a hatalom elnyomta nemzeti öntudatot – a Himnusz közös éneklését is engedélyhez kötötték akkortájt az elvtársak –, hogy a P. Box-bulikon kötelezően elhangzottak Vikidál-Koppány és Bill-Torda dalai 1984-ben (később a Bill és a Box Company műsoron tartotta a táltos számait).
A tavaly harmincadik születésnapját ünneplő Anima Sound System mindenese, Prieger Zsolt kedvenc magyar előadó között Szabó Gábort, Grencsó Istvánt, Presser Gábort és Cseh Tamást említi, számára a fiatalok közül MC Tink, Schoblocher Barbara (Blahalouisiana), Magyar Bori vagy a Jazzbois teljesítménye is lenyűgöző. Anno tiszta erőből fejbe verte a Neurotic, a Spions és a Beatrice.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De vajon így van ez a zenével? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Prieger Zsolt, az Anima Sound System mindenese válaszolt.
„A kedvenc magyar előadóim között az 1956-ban az Egyesült Államokba kivándorolt jazzgitáros Szabó Gábor biztosan az első sorban van, nemcsak a maga innovatív attitűdjével vagy a nagy alkotókra gyakorolt hatásával, hanem minimalizmusával, furaságával, zseniális »hibásságával«. Grencsó István már fiatal korom óta nagy hatással van rám kísérleti jazzmunkásságával. Szabados Györgyöt, aki a nemzeti tradíciót hozta össze a kortárs szórakoztató zenével, világszínvonalon, szintén ide, az első sorba rakom, de Presser Gábor is nagy példa, aki sok évtizeden keresztül, óriás szenvedéllyel alkot, megújul, fiatalokat támogat és komponál magas szinten. Cseh Tamás szintén a szentjeim között van, aki nélkül nem lenne magyar dal, s szerzőtársát, Bereményi Gézát is gyorsan mondjuk, mert nélküle meg nem lenne magyar dalszöveg, körülbelül mindenki az ö köpönyegéből bújt ki” – mondta Prieger Zsolt.
A zenészre számos olyan előadó is hatott, akik nem voltak nagy kedvencei, de az anyagaik mégis nagy hatást gyakoroltak rá, például konceptalbumügyben a Fonográf Edison albuma, amely Bródy János csúcsteljesítménye, vagy a Panta Rhei fura szintivarázslatai és a Szalay-testvérek innovatív gépkezelése, László Viktor, Vangel Tibi és a Sex-E-Pil és más reinkarnációja, akik ma is alkotnak különböző formációkban és nem a sikerességük adja karizmájukat és hatásukat.
A jó hatásokat napestig tudná sorolni Révész Sándortól Beck Zoliig. Akár csak egy-egy hangszerest, rengeteg dobost, énekest, producert vagy hangmérnököt. Szerinte semmiképpen sem feledkezhetünk meg a kiváló magyar stúdió- és koncerthangmérnöki iskoláról se. Ahogyan a fiatalokról sem, nagyon sok nagy kedvence van közöttük is, MC Tinket, Schoblocher Barbit, Magyar Borit vagy a Jazzboist lenyűgözőnek tartja.
Cseh Tamás és Másik János Levél nővéremnek című albumát rongyosra hallgattam, kamaszkori eszmélésem, felnőtté válásom, szövegírói munkám bástyája, kapuja és várorma. Utánozhatatlan remekmű. Török Ádám, mint a magyar Ian Anderson kezdett rám hatni, aztán felfedeztem azt a sajátos, naiv, árkádiai, békebeli világot is, ami messze túlnőtt a Bem rock-parton. A Vissza a városba-lemez nekem a gyermekkori misztika, Gross Arnold világa, az el- és visszavágyódás érzése, a meg- és rátalálás élménye: ez mind együtt van ezen a lemezen. Aztán emlékszem, hogy karácsony van, belépünk a szobába és ott a fa alatt az LGT Loksi című lemeze csillog. Reveláció volt, elkapott a koncept-album-érzés itt is, amely alkotási alapattitűdként azóta se enged el. Azóta Pici bácsi már Anima-dalt is feldolgozott, hogy még teljesebb legyen a kép beteljesülés-szempontból, a lemezről meg hol az egyik, hol a másik dal üt be a mai napig. Legutóbb két hete hallgattam meg, de most, hogy erről beszélgetünk, hazamegyek és felteszem újra a korongot
– tette hozzá az Anima Sound System zenésze.
Tabár Zoltánra az LGT és Presser Gábor, illetve a KFT és az Első Emelet gyakorolta a legnagyobb hatást, előbbiek inkább érzelmi, utóbbiak főként szakmai tekintetben. Az egyszerűségükben is hatásos dalokat tartja legtöbbre, legemlékezetesebb Exotic-koncertjén pedig Trabantok voltak a „sztárvendégek”.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legfontosabb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Tabár Zoltán, az Exotic együttes basszusgitárosa, a KoncertBooking.com ötletgazdája és ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre.
Az LGT-vel kezdeném, mert az első magyar supergroupként már megjelenésükkel úttörőnek számítottak a többi hazai zenekarhoz, előadóhoz képest. Már azzal is nagy hatással voltak rám, ahogyan színpadra álltak és megszólaltak. A dalaik nem szimplán szerethetők voltak, nagyon jó volt a tempójuk, zseniálisan voltak hangszerelve, és a szövegvilágukat is egyedülállóan tartalmasnak találtam. Úgy éreztem, nekem vannak címezve, személyesen hozzám szólnak
– mondta Tabár Zoltán, akit Presser Gábor nemcsak az LGT vezetőjeként, hanem szólóban, zeneszerzőként és előadóként is meg tudott érinteni.
A Magna Cum Laude elsősorban kitűnő dalszövegeivel hatott rá, mert azok szerinte egyfajta „kifordított gondolkodást” feltételeznek, és olyan egyedi szóképeket használnak például a legismertebb számaik, a Pálinka dal vagy a Színezd újra esetében is, hogy azonnal magukra vonják a szokványos slágerekhez szokott rádióhallgató figyelmét.
Itt jegyzem meg, hogy a pályám elején sokkal fontosabbnak tartottam egy dalban a zenét, a szövegre pedig egyfajta kiegészítőként tekintettem, később viszont észrevettem, hogy ez éppen fordítva van, a dalszövegeken keresztül jut el az emberekhez a zene
– fűzte hozzá az Exotic basszusgitárosa.
Tabár Zoltán kedvenc lemezéhez, az LGT Loksi című albumához érzelmi alapon kötődik, mert az első kamaszkori házibuliján nonstop ezt hallgatták az osztálytársakkal, a Gondolj rám és a Ha eljönnek az angyalok című dalokra pedig remekül lehetett lassúzni a lányokkal. A KFT Bál az Operában című albumát inkább szakmai szívvel szereti, hiszen az Exotic a KFT-hez hasonlóan new wave zenekarként kezdte, néhány év különbséggel követve az 1981-es Tánc- és Popdalfesztiválon feltűnt pályatársakat.
A Bábu vagy idején még amatőr zenekar voltunk, nagyon izgalmasnak találtuk a hagyományos hangképektől eltérő soundjukat, nem beszélve a korábbi klisékkel szembemenő, egyedi látásmódról tanúskodó szövegeikről
– fejtette ki a zenész, aki különösen a Pénztárcámat című szerzeményt érzi bátor húzásnak, azt pedig felettébb mulatságosnak tartja, hogy az ironikus hangvételű Elizabetet éppen a nők szokták leghangosabban énekelni a KFT koncertjein. Mindezek mellett a Bikini lemezeit, a bakancsos Edda első albumát, a Neoton Família Napraforgó és Hungaria Rock and Roll Party című korongját is nagyon kedvelte. Utóbbit különösen azért, mert a Hungaria volt az első hazai zenekar, amely nem csupán dalokkal, hanem egy komplex produkcióval, show-műsorral kápráztatta el a közönséget.
Bornai Tibor számára az Illés, az LGT és Sebő Ferenc művei jelentették azokat az alapokat, amelyekre saját zenei pályafutása során építkezett. Kedvenc lemezei és dalai főként a hatvanas évek végéhez és a hetvenes évekhez köthetők, legkedvesebb koncertje pedig a KFT 2014-es operaházi fellépése volt.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De vajon így van ez a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legfontosabb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Bornai Tibor, a KFT együttes billentyűs-énekes-dalszerzője válaszol kérdéseinkre.
Számomra egyértelműen az Illés volt a legfontosabb magyar zenekar. Amikor először arra vágytam, hogy színpadra léphessek, Szörényi Leventét és Bródy Jánost láttam maga előtt példaképként. Olyan szerettem volna lenni, mint ők, azt szerettem volna csinálni, amit ők, lelkesedtem a lemezeikért, a dalaikat pedig vadul játszottam otthon a zongoránkon
– emlékszik vissza a kezdetekre Bornai Tibor. A Locomotiv GT szintén sokat jelent a számára. Főként Presser Gábor és Somló Tamás állt közel a szívéhez, mégis az első LGT-albumot kedveli leginkább, amelyen Barta Tamás gitározott, Frenreisz Károly basszusgitározott és Laux József dobolt.
Abban a lemezben még benne van az a csodálatos hangulat, az a fajta szabadság, féktelenség és fantázia, amely a hatvanas évek zenéjét jellemezte. Sikerült úgy megőriznie, konzerválnia, mint a borostyánnak a belekövesedett bogarakat
– fogalmaz a zenész. Hasonlóan erősen hatott rá Sebő Ferenc, illetve a Sebő együttes is – amikor meglátta és meghallotta őket, szintén úgy érezte: ilyen akarok lenni.
„Tulajdonképpen, ami a magyar elődöket illeti, ez a három formáció, illetve stílusvilág alapozta meg a saját zenei irányultságomat, és erre az alapra tudtam építkezni későbbi pályafutásom során” – foglalja össze a Bál az Operában és Balatoni nyár szerzője.
Tavaly ünnepeltük az István, a király című korszakos rockopera színre vitelének negyvenedik évfordulóját, az ünnepi alkalomra – Novák Péter rendezésében – egy modernebb olvasatot láthatott a közönség a Papp László Sportarénában. Ezúttal nem magára a műre és az 1983-as bemutatóra, hanem annak utóéletére, különösképp az 1984-es év történéseire koncentrálunk.
Szörényi Levente és Bródy János 1983 augusztusában a Városligetben bemutatott rockoperája, az István, a király kultúrtörténeti jelentőségét évtizedekkel korábban részletesen kifejtettem, de felütésként idemásolnám legfontosabb passzusát.
Hogy művészi, szakmai, történelmi szempontból milyen logikai ellentmondások, dramaturgiai bukfencek, historikus képtelenségek feszülnek a darabban, abba most nem mennék bele, de az tény, az István, a király korszakalkotó mű. És mint ilyen, értelmezése szükségképpen plurális – ki-ki a maga érzelmei, elképzelései, bűnei és vágyai szerint közelít hozzá. Így vált a darab az idők folyamán politikai értelemben is önjáróvá: mindenki azt gondolt, azt vetített bele, amit akart (illetve amit nem szégyellt). De ebbe a konfliktusba legalább minden belefért: a pogány-keresztény, a hős-áldozat, az ősi-új, a függetlenség és az idegen hódítók ellentéte egyaránt. A (rock)opera műfaja pedig nehezen viseli el a nagyon összetett jellemeket és konfliktusokat.
Ami viszont kétségkívül tény: az István, a király művészi élete régóta független az alkotók akaratától. 1983-ban az egykori városligeti szánkódombon (amelyet azóta Király-dombnak neveznek) a hét alkalom alatt több mint százezren látták, a róla készült filmre félmillióan váltottak jegyet, a dupla lemez pedig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyik legnagyobb sikere volt.
Tóth Zoltán az egyetlen Republic-tag, aki Bódi László „Cipő” 2013-as halálát követően elhagyta a zenekart, mert úgy tartja: az entitás, ami létrejött Cipő szellemi központjával, a halálával véget ért. A Republic az ő életműve által döntően meghatározott. Ennyi, ami biztos, döntse el mindenki maga, hogy létezhet-e nélküle. A gitáros közelmúltban csatlakozott a Kék és Narancssárga Produkcióhoz, egy Republic-dalokat játszó együtteshez.
Amikor Tóth Zoltán a felső tagozatos leckéket biflázta, a kamaszok körében a punk és az újhullám hódított. De nem Zoltánál, neki a The Beatles volt a kedvence.
A hetvenes évek közepén a rádiók már nem beatzenét adtak, ám a Magyar Népköztársaságba jókora késéssel jutott el a nyugati muzsika, méghozzá az egyetlen Magyar Rádión, a pártállam szigorúan cenzúrázott szűrőjén keresztül.
Minden The Beatles-fannak felteszik a kérdést: Lennon vagy McCartney? Zoltán szerint külön-külön nem jutnak ilyen magasra, a The Beatles nem lett volna az, ami a zenetörténetben. S mi tagadás, a gombafejűek hatása ott érződik a Republic hangszerelésében, hangzásában, zenei struktúrájában.
No, de ugorjunk vissza az időben, oda, amikor a középiskolákban sorra alakultak az együttesek a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. Tóth Zoltánt is behúzta a zenekarozás. Természetesen olyat választott, amelyik The Beatlest játszott. A maga módján, a muzsikustagok képzettségének hiányában. Zoltán pengetett a legjobban. A fiatalok mentségére szóljon, hogy akkortájt magnófelvételekről, hallás után kellett megfejteni, megtanulni a dalokat.
Majd Zoltán profi lett. Egy buli-, pontosabban partizenekarral járta a lagzikat, a táncmulatságokat, húzták a mindenféle talpalávalót a mulatságra vágyóknak.
Megjegyzem, a The Beatles is hasonlóan tolta a hamburgi klubokban, napi nyolc órában, részeg amerikai bakáknak.
Tóth Zoltán megpróbálkozott a civil karrierrel. Járt egyetemre, főiskolára, tanított képesítés nélküli napközis nevelőként, végül maradt a munkásszálló, meg két barát, akikkel demófelvételeket készítettek. Az asztalfióknak...
Utólag okoskodhatunk, mondván, sorsszerű volt Zoli és Cipő találkozása, amelyből megszületett a sikerzenekar, a Republic.
Boros Lajos a Hungaroton popzenei főszerkesztőjeként dolgozott 1990-ig, és bátran mondhattak igent arra, amit hallottak, tudniillik Cipő már megírt néhány számot.
Adamis Anna, Presser Gábor és Laux József 1971-ben otthagyták az Omegát, s megalapították a Locomotiv GT-t. A zene változott, a szövegvilág nem. Adamis stílusa az omegás esztendők alatt összeérett. Amíg Bródy János beatszövegei, majd rébuszokban fogalmazott politikai világa időtlenül érvényes koncept művekké alakultak, az Illés után a Fonográfban vagy Sztevanovity Dusán nyelvi leleményekbe csomagolt filozófiai lírát alkotott 1977-től, Presser zenéje mellé, addig Adamis dalköltészete a második Omega-lemeztől, a Trombitás Fréditől alapvetően változatlan.
Az LGT-vel ott folytatta, ahol az Omega csúcsra ért az Éjszakai országúttal.
A Loksi bemutatkozó kislemeze, a Boldog vagyok / Ha volna szíved együtt jelent meg az Omega Hűtlen barátok / Szomorú történet EP-jével. Azért említésre méltó a dolog, mivel Kóbor János Hűtlen barátok szövege a zenekart elhagyókat énekli meg.
Hová lett a szó tisztasága
Hová lett két hűtlen barát
Keresnek, és együtt maradnak
Keresnek tovább, tovább.
Adamis az LGT-ben így írt:
Most új a reggel,
és új a napfény,
és új az élet,
és újra élek
(Boldog vagyok)
Aztán az első Loksi-lemezen két számmal üzentek a régi társaknak
Sose mondd a mamának azt, hogy hamis a hangja.
Sose mondd a családnak, hátha nem is úgy hallja.
(Sose mondd a mamának)
Gipszeld be a kezed, ó, a kezed!
Ha cikit akarsz játszani, gipszeld be a kezed!
(Royal Blues-Gipszeld be a kezd)
Nem kommentálnám, kiknek szóltak az üzenetek.
Az Omega Élő Omega-lemezén, amit egy évig pihentetett a lemezgyár, mert a Locomotivra fogadott, s amit stúdióidő híján az Egyetemi Színpad befüggönyözött dobogóján és koncerteken rögzítettek a magukra hagyott muzsikusok, az új szövegíró Sülyi Péter soraival válaszoltak a Loksinak.
Bár a magyar populáris zene történetének egyik legfontosabb dalszerzője-előadója, Bródy János hazai kedvencei elsősorban azok voltak, akik a dalait előadták, nevezetesen Koncz Zsuzsa és Szörényi Levente, később Tolcsvay László és Halász Judit. Mindig becsülte Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Somló Tamás, Zorán és Komár László teljesítményét. Miközben nagy hatással voltak rá Cseh Tamás dalai és Baksa-Soós János fellépései. Az újabb korokból Lovasi András, Kiss Tibor, Bérczesi Róbert és Pajor Tamás szerzeményeire figyel, a legutóbbi koncertélménye pedig az Esti Kornél volt.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez a zenével is, a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új, kéthetente jelentkező sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplői mesélnek az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Bródy János, az Illés és a Fonográf egykori tagja, sok száz fontos magyar dal szövegírója.
„Olyan polgári családban nőttem fel, ahol a bútorzathoz hozzátartozott a könyvespolc, a zongora és a lemezjátszó is. Utóbbi persze még mechanikus kurblis volt, 78-as fordulatszámú lemezeket lehetett rajta lejátszani – többek között a Patria népzenei gramofonfelvételeket. A szüleim zeneszerető emberek voltak, de a szórakoztató műfajokat enyhén lenézték, nem tartották sem zeneileg, sem irodalmilag értékesnek. Általános iskolás koromban néhány évig jártam zongoraórákra meg szolfézsra, szóval volt valamennyi zenei alapom, bár inkább a matek és a fizika érdekelt. (Ennek következtében sokáig műszaki pályára készültem, és a zenélést csak élvezetes és kalandos hobbytevékenységnek tartottam egészen 1969-ig, amikor már az Illés zenekar ismert tagjaként sutba vágtam a villamosmérnöki diplomámat.)
Ifjúkorom legnagyobb élménye egy Tommy Steele-film volt (The Dream Maker, 1963 – a szerk.), a Magyar Televízióban láttam, amint egy betegségéből lábadozó gyerek gitárral a kezében rocksztár lesz. Akkor kezdtem gitározni, és
1963 nyarán kezdődött az igazi zenei karrierem, amikor a balatongyöröki strandon felkértek a nagyobb fiúk, hogy legyek szíves az akkor már igen népszerű Koncz Zsuzsát gitáron kísérni.
Az ismeretségből barátság lett és Zsuzsa 1964 tavaszán beajánlott az éppen gitárost kereső Illés zenekarba, ahol ő rendszeresen fellépett a Bercsényi-kollégium ebédlőjében tartott hétvégi táncestéken. Néhányszor vendégként eljött a »kis Buddy Hollynak« becézett Szörényi Levente, akinek át kellett adnom a gitárom, hogy fergeteges szuggesztív előadásában elbűvölje az együttes rajongóit. Aminek következtében Illés Lajos mint alapító-vezető az év végén átalakította a zenekari felállást, elcsábította Leventét, aki hozta magával a basszusgitáron játszó Szabolcs testvérét.”
Adamis Anna a felvidéki Gútán látta meg a napvilágot, ám már a szomszédos Keszegfalván éltek, amikor 1946-ban kitelepítették családjával Csehszlovákiából. A Benes-dekrétumot, képmutató módon, lakosságcsereként határozták meg a hatóságok, ami nem változtat a tényen, hogy a hároméves kislány és három testvére, sorstársaihoz hasonlóan, marhavagonban élt.
"Tízezer titkos, néma vád,
Tízezer év nincs, hogy tisztázd,
Tízezer szavad közénk áll,
Tízezer vad országhatár."
(10000 lépés – Omega)
A trianoni békediktátum utódállamaira jellemzően hiába született Adamis Anna édesanyja Morvaországban, hiába járt édesapja Prágában egyetemre, mivel magyarnak vallották magukat, nem lehetett maradásuk a Felvidéken.
Deep Purple, Emerson, Lake & Palmer. Mindkét banda alaphangszere a Hammond orgona. A robusztus instrumentum egyedi hangja tulajdonképpen két embernek köszönhető, tudniillik Donald Leslie róla elnevezett rotoros hangfala nélkül nem lenne kilencven éve töretlen Laurens Hammond orgonájának sikere.
Laurens Hammond mérnöknek született, már tizennégy évesen, 1909-ben automata sebességváltót tervezett, és még húsz sem volt, amikor barométert szabadalmaztatott, 1919-ben pedig feltalálta a csendesen járó órát. Ez már annyira komoly volt, hogy New Yorkban megalapította a Hammond Clock Companyt. A cége gyártotta villanymotor-óraszerkezet – amely az orgona alapjául szolgált a későbbiekben – sikerének azonban véget vetett az 1929-es világgazdasági válság. Hogy átvészelje,
Hammond mester 3D filmek forgatására, vetítésére alkalmas eszközt épített, valamint a világ első polifon szintetizátorát, illetve olyan elektromos bridzsasztalt, ahol gép osztotta a lapokat. Haláláig mindösszesen 110 szabadalmi oltalmat szerzett.
Az Egyesült Államokban nem álltak középkori katedrálisok, lévén akkoriban még nem létezett az ország, így ritkaságnak számítottak a sípos orgonák. Ha valamely gyülekezet mégis az orgonaépítés mellett döntött, a híveknek mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, mert félmillió dollárra rúgott a hangszerek királynőjének ára.
Laurens Hammond pedig ott állt befuccsolt órásműhelyével, amelynek fő terméke a szinkronmotor volt, ez biztosította az egyenletes, pontos működést. Nem beszélve a templomi orgonahiányról. A zseni agya már csak olyan, hogy összehoz látszólag egymással összehozhatatlan dolgokat, így lett az óramotorból az elektromos orgona hangkereke. A szám szerint 91 hangkerék olyan biztosan tartotta a hangmagasságokat, mint óramotor korában a pontos időt. Ráadásnak minden hanghoz 9 felhangszín-szabályozó regisztert rendeltek. Ezekkel a 9 állású szabályozókkal 253 millió kombinációt lehet elővarázsolni a hangszerből. És az sem mellékes, hogy a félmillióval szemben csak 1342 dollárba került a Hammond orgona.
A Hammond Clock Co.-ból Hammond Organ Company vált, miután 1934. január 19-én szabadalmaztatta találmányát a zseniális mérnök. Jól tette, ugyanis az első három évben mindjárt ötezer orgonát értékesített a cége. Érdekes, hogy
az eladott mennyiség mindössze harmadát vették meg templomok, a többit magánemberek, mint Henry Ford vagy George Gershwin.
Ami ennél is fontosabb: számos szalonzenekar szintén beruházott Hammond orgonára.
Kis kitérőt teszek, mert a jellegzetes Hammond hangzás része a már említett Leslie-hangszóró. Donald Leslie szintén a harmincas évek közepén építette meg ruhásszekrény méretű eszközét. Ennek lényege, hogy két változtatható sebességű rotor forog a két hangszóró előtt, ezzel sajátos lebegést biztosítva az orgonahangnak. Nem véletlen hát, hogy 1967-ben a Hammond Co. megvásárolta a Leslie-manufaktúrát.
Három évtizede, 1994-ben jelent meg Cseh Tamás–Másik János–Bereményi Géza: Levél nővéremnek 2. című lemeze. Miként az 1977-es első részben, itt is két ember „ír” egy levelet a nővérnek, a kortárs Magyarország kulisszái közt. És itt a lényeg, mert a kulisszák markánsan elütnek a Kádár-korétól.
A nyolcvanas években a Cseh–Bereményi szerzőpáros még Valóság nevű nagybátyját siratta, aki csupán levélben érintkezhetett rokonaival, mint teszi ezt nővérével Cseh Tamás–Másik János a rendszerváltás után (is), a rájuk szabadult valóságban, megénekelve az új világot. Mondhatni, azt a Valóságot, aki 1990-ben hazatért. És nem üres kézzel. Elhozta nekünk a szabadságot. Meg a vadkapitalizmust. Az első lemezen még rébuszokban, itt már nyílt közönségességgel fogalmazott Bereményi Géza. Egykor a szabadság hiányzott, '94-ben az emberség. Egykor cenzúra működött, '94-ben az üzleti érdek cenzúrázott.
A 3T rosta likain sok-sok szám kihullott az első levélről. Erről ad számot a húsz évvel ezelőtt kiadott, Az igazi levél nővéremnek című, 2004-es koncertlemez. Kivágták a kopasz cenzorok a Jóslatot, a GLONG-GLONG-GLONGot, a Furulyás embert, amik a Jóslatra kerültek rá 1984-ben. A Hófödte háztetők, a Cukibabák, a Szétszéledtünk, Az utolsó villamos és a Keresztben jégeső pedig kiadatlanok maradtak.
Az igazi levél dalait 2001-ben rögzítették a Bárka Színház Összes dalok időrendben sorozat koncertjén. Noha a Levél nővéremnek 1975-től szerepelt a Huszonötödik Színház műsorán, a lemezgyár két esztendőt várt a kiadással, akkor is a színigazgató unszolásának hála készülhetett el a csonka korong.
A levél nővéremnek előtt Cseh Tamás első színházi estje A DAL nélkül címet viselte 1973-ban. Ezt egy 2009-es CD őrzi, amit a Gyurkó vezette teátrum előadásán vett fel Kecskeméti Gábor fuvolás.
A fiatalabb generációhoz tartozó Weil Andrást kamaszként a Solqlap Budapest formáció, illetve az eklektikus zene és az underground világa szippantotta be. Egyik kedvenc zenei eseménye mindeközben a Mosoni-Duna holtágai között megrendezett, csak csónakkal megközelíthető Taka Tuka Fesztivál.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De vajon így van ez a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Weil András zenész, producer, az Ethnofil/Odd ID és a Qualitons billentyűse válaszol a kérdéseinkre.
Weil András kedvence együttese már gyerekkora óta a Kaláka, és ők jelentették a legnagyobb inspirációt is számára. Úgy érzi, Gryllus Vilmosék a kezdetektől nagyon erős zenei értékek mentén haladnak és alkotnak, ami a hangzásukon és az attitűdjükön is érezhető. Ugyanolyan jó hallgatni őket most, mint 20-30 évvel ezelőtt. A Solqlap Budapest formációval jóval később találkozott, akkor, amikor 20 éves kora körül felköltözött Budapestre, és teljesem magával ragadta az underground, ezen belül is főként a neosuol- és a hiphophullám. A Solqlap ennek része volt, ráadásul a barátai is zenéltek benne.
Ugyanekkor ismerkedett meg az eklektikus zenei világú, de annál élvezetesebb koncerteket adó Amoeba együttessel is, fellépéseik meghatározó élmények voltak számára, szerzeményeik pedig formálták a zenei ízlését. Velük a mai napig jóban van, és közös zenei projektjeik is vannak.
Legkedvesebb albumai sorát szintén a Kalákával kezdi, mert a formáció Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című karácsonyi albuma messze a legtöbbet hallgatott lemez az életében. „Nélküle nem telhetett el advent és szenteste az elmúlt 30 évben, sem otthon a szülői házban, sem azóta, hogy én lettem a családfő” – eleveníti fel emlékeit a zenész.
A Qualitons Panoramic Tymes című korongja a fővárosba költözése után került a kedvencek közé. Meglepődött, hogy Budapesten is vannak olyan jó zenekarok, mint azok a nemzetközi csapatok, amelyeket korábban hallgatott, és a Qualitons volt az egyik ezek közül. Emellett a Kistehén zenekar Elviszlek magammal című lemezét is nagyon szereti.
Egyébként véletlen, szerencsés egybeesés, hogy később a Qualitonsban és a Kistehénben is játszottam, pedig egyikbe sem én jelentkeztem. A Kistehénhez Bognár Szabolcs barátom ajánlott be, amikor a csapat új billentyűst keresett, a Qualitons esetében pedig G. Szabó Hunor hívott fel, hogy be tudnék-e ugrani másfél évre a billentyűsük, Menyhei Ádám helyére.
A londoni Victoria and Albert Museum nagyszabású kiállítása Magyarországra érkezett. A Dívák & Ikonok néven futó utazókiállítás a Magyar Zene Házában látható, a tárlatot Batta András igazgató mutatja be videóriportunkban.
A díva kifejezést Théophile Gautier francia költő használta először, ő még kizárólag a táncos-énekes művésznőkre gondolt. A kiállítási tárgyakkal – elsősorban ikonikus fellépőruhákkal és kiegészítőkkel – együtt közölt mini életrajzokból viszont épp az derül ki, hogy az emelkedő státusznak kifejezetten gyakorlati, mondhatni prózai hozadéka volt: az operaénekesek és színésznők társadalmi és anyagi függetlenségük kivívására használták fel a széles körű ismertséget. A nők közül csak a dívákat vették annyira komolyan a férfiak által uralt világban, hogy hagyták őket a maguk ügyében tárgyalni.
A tárlat a meghatározó dívák történetébe ad betekintést az operavilág nagyjaitól és némafilmsztároktól kezdve a mozivászon hírességein át napjaink világsztárjaiig. Méghozzá nem tankönyvi stílusban, papírízű kronológiával mutatják be a dívákat és a dívastátusz magasságait, hanem szórakoztatóan befogadható módon.
A magyar dívák sem hiányozhatnak: Jászai Mari, Fedák Sári, Koncz Zsuzsa, Rúzsa Magdi, Lakatos Mónika, Bangó Margit és Sena Dagadu mind hozzájárul ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, milyen sokféle lehet egy díva. Extravagáns, visszafogott, szende, érzéki, vagy – mint az utolsó kiállítóterek egyikében kiderül – akár még férfi is.
A kiállítás 2024. szeptember 15-ig látogatható.
Ma is hibátlan zene és megszólalás. Ezt bátran leírom a negyven esztendeje megjelent első Solaris-lemezről, a Marsbéli krónikákról.
Helyesebb lenne persze a Marsbéli krónikák I. megnevezés, tudniillik idővel megjelent a II. és a III. A második éppen harminc évvel az elsőt követően, pont egy évtizede, a III. pedig két esztendeje. Maradjunk mi az első, 1984-es Solaris-korongnál, amelyet nem követett újabb album, így a tagság egy része átszivárgott az alakuló Első Emeletbe, a többiek megalapították a Napoleon Boulevard-ot. Egy ideig úgy mentek a bulik, hogy a Napoleon Bld. koncertje után Vincze Lilla lement a színpadról, s maradtak a zenészek, következett a Solaris-koncert, mígnem a banda 1986. április 7-én abbahagyta. Akkor úgy tűnt, végleg, ám szerencsére nem. Köszönhetően a szakértő külföldi füleknek.
Mert bizony a Solaris akkora nemzetközi sikert zsebelt be a progresszív rock szcénában, akár a Syrius, az After Craying, az East, space rock korszakában az Omega, vagy manapság a Special Providence.
Teszem hozzá, a '84-es év nem éppen a prog rock csúcskorszaka, amennyiben két Mike Oldfield-lp jelent meg – a popszámokat tartalmazó Discovery és a Killing Fields filmzene –, Roger Waters első szólóalbuma, a megosztó The Pros and Cons of Hitch Hitking, Jean-Michael Jarre Zoolookja, a King Crimsontól a Three of a Perfect Pair, amelyen a slágerek keverednek az avantgárd muzsikával, a Camel zenekar Stationary Traveller című munkája, a Marillion második anyaga, a Fugazi. Ezek közé nemcsak hogy befér a Marsbéli, de megkockáztatom, ki is emelkedik közülük.
A Solaris bemutatkozó korongja 50 ezer példányban kelt el. Az aranylemezhez ugyan 100 ezret kellett volna eladni akkortájt, de a Marsbéli instrumentális lemez, így ez a szám komoly sikert jelent.
S mert nincsen ének, külföldön szintúgy befogadható. A japán King Records meg is vásárolta a jogokat 1988-ban, és a világ minden táján terjesztette a lemezt. Sikerrel. Noha sem a Solaris, sem a Napoleon Bld nem létezett már, a CD hallatán 1995-ben meghívást kaptak Amerikába. Vicces, hogy itthon 1998-ig kizárólag bakeliten és kazettán jelent meg a Marsbéli.
Nagyon sikeres Los Angeles-i koncertjüket felvette a francia Musea kiadó, majd megjelentette a Solaris Live in Los Angeles című dupla lemezt és videót. Mi több, felkérést kaptak egy új lemez elkészítésére. No, nem itthon, Rio de Janeiróban.
Végül Kanadában vették fel a Nostradamus – Próféciák könyve korongot, amelyik elnyerte a 2000-es év progresszív lemeze címet. Bejárták az összes menő prog rockfesztivált a New York-i NEARFesttől a Los Angeles-i ProgFesten át a brazil Rio Art Rock Festivalig.
A rendszerváltásig egyeduralkodó hanglemezgyár (Magyar Hanglemezgyártó Vállalat – MHV) úgy vélte, nincs igény az instrumentális progresszív rockra. Így járt az East is, kizárólag akkor adták ki a nagylemezüket, amikor énekessel bővült a csapat.
Sem az East, sem a Solaris muzsikusai nem idegenkedtek az énekes daloktól. Cziglán István gitáros, Erdész Róbert billentyűs, Kollár Attila fuvolista, Gömör László dobos, Pócs Tamás basszusgitáros bevette Vincze Lillát, s felvették a Napoleon Boulevard nevet.
A muzsikusok képességét mi sem bizonyítja pompásabban, mint hogy debütáló albumuk napok alatt aranylemez lett, miként a néhány hónappal később kiadott második korongjuk is.
Az egykor a budapesti undergroundhoz tartozó, 1987-es megtérése óta keresztény eszméket hirdető, az elmúlt évtizedben részben új utakat kereső szómágus-énekesre tinédzserként a Kex, Cseh Tamás és az URH hatott a legjobban, de nagyra becsülte a megújult Hungariát és az undergroundtárs Európa Kiadót. Miközben Bródy Jánost és Müller Péter Sziámit tartja a legfontosabb dalszövegíróinknak.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról.
Ezen a héten Pajor Tamás énekes, szövegíró, a Neurotic zenekar egykori, az Amen együttes jelenlegi vezetője válaszol a kérdéseinkre.
Új klippel örvendeztette meg rajongóit és a magyar nyelvű metálzene kedvelőit a Samas. A Minden életen át ugyan szerelmes dal, ám a banda nem hazudtolta meg önmagát, s karcos metál muzsika szól a sok helyütt dallamos ének alatt.
A Samas elég rafinált név, tudniillik az ember azonnal morfondírozni kezd: vajon mit jelenthet? Kárász Dániel gitáros – az énekes János testvére – egy vallástörténeti munkában olvasott a sumer napistenről. Pontosabban a sumerok Utunként tisztelték, ami akkád nyelven Samas, aki babiloni és asszír napisten. Samas sarkallta Hammurapit törvénykönyve megalkotására.
A testvérpárnak külön tetszett, hogy a szó palindrom, azaz oda-vissza olvasva ugyanaz. Mint a néma mén, a pókszóró horoszkóp vagy a réti pipitér, ám metál zenekarról lévén szó, az előbbi szóalakok nyilván nem jöhetnek szóba.
Magyarország talán legismertebb jazzgitárosa, a jazztanszak vezető gitártanára volt évtizedeken át. Szinte nincs ma olyan jazzgitáros, aki ne nála kezdte volna a pályáját. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai jazzmuzsikus játéka megszámlálhatatlan hazai pop-, rock- és jazzlemezen hallható. 2018 óta nincs köztük. Babos Gyula még csak ma lenne hetvenöt éves.
A kezdet kétségkívül a főváros nyolcadik kerülete, annak is muzsikuscigány-miliője. Prímás édesapja nyomdokain haladva gyerekkorában kezdett hegedülni, később zongorázni tanult, tizennégy évesen mégis a gitárt választotta.
A hatvanas évek derekán a jazzgitározásnak nem volt ismert szakirodalma, így autodidakta módon tanulta, a fülére és a szívére hagyatkozva. Akkoriban ha a Mátyás tériek első vonalában váratlanul pótolni kellett egy kieső tagot, a második vonalból hívtak muzsikusokat. Így került Pege Aladár új zenekarába, melynek tagjaként tizenhét évesen megnyerte a Magyar Rádió jazzversenyét. Miközben persze ő is élte a cigányzenészek mindennapi egzisztenciális életét, belemerült a nyugat-európai vendéglátózásba, a svéd és nyugat-német éjszakai lokálokban játszott divatos tánczenét.
Négy évtizede mutatta be a Hobo Blues Band a Budapest Sportcsarnokban a Vadászatot. Azóta a produkció szerepelt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház műsorán, de megtalálható a Nemzeti Színház jelenlegi kínálatában is.
A Vadászat fordulópont a HBB pályáján, ekkortól már nem a dacos, tizenéves, csöves közönséghez, hanem a húszas éveiket taposó értelmiségiekhez szóltak. 1983–84 a csöves korszak vége: a Piramis, az Edda, a Beatrice feloszlott, a P. Mobil leállt, a Skorpió, a Korál irányt váltott. Miként a Hobo Blues Band is. A teatralitást addig Földes László egyedül képviselte a színpadon. Nem kizárólag a HBB koncertszínpadán, tudniillik, színházi produkcióban is szerepelt, és fellépett első önálló estjével. A Vadászat lemezbemutatóját az extravagáns látványairól nevezetes Szikora János rendezte.
Bródy János dalszövegeinek cenzúrázása az Illés után is folytatódott, amiként a muzsikus-szövegíró fogalmazott: „meg kellett tanulnom úgy írni, hogy az átmenjen a hatalom szűrőjén”. Folytatjuk az életmű bemutatását a Fonográffal, az Omegával, a színpadi művekkel és a szólókarrierrel.
„A Fonográf idején szereztem a legjobb szövegeimet” – mondja Bródy János. Noha a dalok zömében áthallásos politikai kritikát nem találni – leszámítva az utolsó, Jelenkor lemezt –, valóban elgondolkodtató, a műfajba illő mélységű tartalmakat fogalmazott meg. Ráadásul tette ezt az énekes előadók személyéhez igazítva. Például a Szörényi Szabolcs-dalok komoly téma- és hangulatbeli egyezést mutatnak.
Ha mindenképp muszáj,
hát dolgozgatok
De nem túl sokat, mert elfáradok
Lehajtok inkább egy jó üveg sört
Vén vagyok, akár a föld.
(Vén vagyok, akár a föld)Amíg a munka
becsület dolga
én tisztességgel megszomjazom
De amíg élek
bár rövid az élet
én vizet már nem iszom
Lökd ide a sört, ide a sört, ide a sört!
(Lökd ide a sört!)
A Fonográf előtt készült Szörényi Levente első szólólemeze, amely tulajdonképpen Fonográf-LP, tudniillik a zenekar FG-4 korongja a négyes sorszám dacára valójában a harmadik albumuk. Az Útközben lemezen – a megannyi csúcsszöveg mellett – két gyöngyszemet adott Bródy Szörényinek.
Mikor útnak indulsz, minden még oly szép
Hidd el, másként érzel, hogyha már véget ér
Ha te járnál ott, ahol én jártam
Ha te látnád azt, amit én láttam
Ha te állnál ott, ahol én álltam
Nem lennél már ártatlan.
(Dal az ártatlanságról)
Beszélni későn kezdtem
de hamar megértettem
nemcsak evésre kell a száj
Kezelhetetlen voltam
de lassan megtanultam
miért kell a játékhoz szabály
Igen, látom, ma már látom én
bár kissé homályosan
hogy milyen az élet.
(Életrajz)
A szerző lírája, filozófiája és sűrítőképessége tényleg csúcsra járt a Fonográf idejében.
Hiába az óvatosság, a kopasz cenzorok nem engedték ki Bródyt figyelmük célkeresztjéből. A Fonográf bemutatkozólemezéről leparancsolták a Feltámadt a szél című dalát.
Feltámadt a szél
Vár-Váradon
Hajnalt vár az éj
Vár-Váradon
De nem hozza a szél
Vissza kedvesem
De hajnalt nem remél
Az én fáradt szívem.
Elmúlt már a tél
Vár-Váradon
Hajnalt vár a szél
Vár-Váradon
Bánatokkal telve
Az én életem
Ki vigasztalna engem
Nincs senki sem
A Neoton együttes gitárosa és zeneszerzője a hőskorból a legszívesebben az Illésre emlékszik vissza, amiért az angolszászok uralta beatkorszakban mertek saját számokat, ráadásul magyarul énekelni, és ezzel megteremtették a magyar nyelvű beatzenét. Meg persze a technikai szempontból mindig is élen járó Omegára. Kiadóként pedig a Tátrai Bandre és Charlie-ra a legbüszkébb.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Pásztor László gitáros-zeneszerző, a Neoton együttes, a Neoton Família és a Magneoton kiadó alapítója válaszol kérdéseinkre.
„Egyetlenegy mondatot szeretnék mondani. Egy olyan mondatot, ami sajnos többet nem hangzik el. Hölgyeim és uraim, következik az Edda Művek!” – így konferálta fel 1983. december 17-én Danyi Attila (Scampolo, Atlantis) koncertszervező, lemezlovas a zenekar búcsúkoncertjét. Rá egy esztendőre (negyven éve) jelent meg a Viszlát Edda! című élő lemez, valamint a bandáról szóló könyv.
Riskó Géza 1983 nyarán adta le az Edda Művek Miskolc címet viselő kéziratát, amit csak rá egy évre adtak ki, amikorra a banda már feloszlott. Almási Tamás dokumentumfilmje, a Kölyköd voltam pedig ’85-ben kerülhetett közönség elé.
A mozifilm az együttes szétesését követi nyomon, méghozzá elfogultan, amennyiben egyedüli hunyónak Pataky Attilát állítja be. Ezért az énekes mindent elkövetett azért, hogy a film dobozban maradjon.
Szintúgy 1984-ben zárt be a Budai Ifjúsági Park, amelynek kőkorlátja ’80-ban éppen egy Edda-bulin omlott le. Az Ifipark vége egyúttal egy korszak végét jelentette. Stílusosan a búcsúkoncert a P. Mobil Elektromos temetése volt. Eztán a Mobil visszavonult, a Beatrice, a Piramis, az Edda Művek feloszlott, a Korál stílust váltott, ahogyan a Skorpió és a Hobo Blues Band. A klubokban a Bizottság, az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport hódított, a rockszcénát átvette a Pokolgép, a Moby Dick, a Stress.
A csöves zene, az őszinte kőkemény rock fél évtizede lejárt.
Nekem – úgy is, mint egykori csövesnek, volt, hogy a farmer varrását végig kellett vágni, másként nem tudtam levenni – megadatott jelen lennem az Edda első ifiparki buliján, 1979 nyarán. Meglehetősen kevesünket érdekelt a miskolci banda, amelyik az este tízes Takarodó trombitaszignálját követően, amikor minden más zenekar abbahagyta, belekezdett a Minden sarkon álltamba. Nagyon komolyat toltak. Pár hónapra rá már a Piramis előtt melegítették a hangulatot ugyanott. Ekkor rögzítették első kislemezüket: Minden sarkon/Álom.
Noha a Fender Telecaster gitárt illeti az elsőség, öccséről, a Stratocasterről már írtam, a legendás hangszer idén a hetvenedik születésnapját ünnepelheti. Ám elődje, a „Tele”, hasonló legenda, így következzék a története.
A Telecaster nem az első elektromos gitár, de az első sorozatban gyártott tömör testű, azaz lapgitár. Többen küzdöttek a villanygitár szabadalmi jogáért, ezt végül a Rickenbacker cég nyerte el 1937-ben. A cég társalapítója és fejlesztője már a húszas években megalkotta a Fraying Pan, azaz kopott serpenyő becenévre hallgató alumínium hangszert.
Fémhangszert Leo Fender is épített Clayton Orr „Doc” Kaufmann társaságában, K&F márkanév alatt. Doc Kaufmann annak előtte a Rickenbacker vezető tervezőjeként megalkotta és szabadalmaztatta a világ első mechanikus vibrátóját. (Ezzel lehet mélyíteni vagy emelni a húrok hangját, függetlenül attól, mit játszik a fogó kéz a nyakon.) A Doki '46-ban kiszállt a bizniszből, a részét eladta társának Leónak, akivel halálukig a legjobb barátságot ápolták.
A fenti fémgitárok egy évtizeddel az elektromos hangszedő feltalálása előtt hódítottak. (A elkövetkezőkben Mark Farner, a Grand Funk Railroad gitáros-énekese használt alumínium nyakú hangszert, illetve John Velano alumínium gitárokat, együtt olyan sztárokkal, mint Marc Bolan, Eric Clapton, Gregg Allman, Lou Reed, Johnny Winter, Ace Frehley, Todd Rundgren, Dolly Parton, Jeff Lynne, Robby Krieger, John Lennon.)
A villanygitárgyártásból természetesen nem maradt ki a Gibson sem, amikor kijöttek az F-5 mandolinnal. Ezt a nagy fejlesztési hullámot az igény szülte: a dzsesszkombókban, főleg a big bandekben a gitárosok, ha könyékig koptatták is pengető kezüket, mindössze látványelemként szolgáltak a réz- és fémfúvósok hangözönében. A National, a Dobro konstruktőrei fémborítást helyeztek a fémtölcsérekkel szerelt akusztikus gitárokra (rezonátor gitár). A Gibson a Gretsch hangszedőkkel kísérletezett (elektorakusztikus gitár), amelyek eleinte mind a stúdióban, mind a színpadon úgy gerjedtek, hogy lepipálták a fúvós brasst.
Jelet küldtem az égre címmel új lemezt készít az idén 40 éves Kampec Dolores, de az együttes vezetőjével, Hajnóczy Csabával nemcsak erről, hanem a zenetanításról, az akusztikus ökológiáról és a zeneművek környezeti hangokkal való „házasításában” rejlő lehetőségekről is beszélgetünk.
A beszélgetésben elhangzik többek között, hogy
Éppen 40 éve, hogy feloszlott a Kontroll Csoport, amelynek szinte minden tagja létrehozott egy-egy utódformációt, hogy saját útját járva valósíthassa meg zenei elképzeléseit. Így született meg 1984-ben – a Sziámi, a Keleti Fény, a Balkán Tourist, illetve az Ági és a fiúk mellett – a Kampec Dolores is. Milyen tervekkel indult az együttes, és hogyan változott ez az elmúlt évtizedekben?
A zenekar korai időszakában az alternatív, indie rock dominált. A kilencvenes években experimentális és világzenei elemek ötvöződtek ezzel, beépítettük mindazokat a hatásokat, amelyek értek bennünket. Nagyszerű jazz- és improvizációs zenészekkel dolgoztunk együtt, és bizonyos értelemben magunk is azzá váltunk. Grencsó István, az egyik legkiválóbb magyar szaxofonos hosszú évekig a zenekar tagja volt. Benkő Róbert nagybőgős gyakran szerepelt velünk, és Udvardi Márton, a jelenlegi fúvósunk is gazdagítja a Kampec Dolores zenei palettáját.
A Vágtázó Halottkémek frontembere a számára legfontosabb magyar dalok, albumok és előadók kapcsán sem hazudtolta meg magát: képzeletbeli toplistáján a nagyközönség számára jószerével ismeretlen underground és népzenei felvételek, formációk szerepelnek. Ami talán közös bennük: az őserő, a világegyetem érzéseinek izzó folyama.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Grandpierre Attila, a VHK és a Vágtázó Csodaszarvas csillagászként, fizikusként és íróként is közismert vezetője válaszol kérdéseinkre.
Ha három kedvenc magyar előadót kellene megneveznie, kik lennének azok?
Mindenekelőtt a Kex, melynek koncertjeire 1970–71-ben jártam. Elképesztő volt, amit Baksa-Soós János művelt a színpadon. Legjobban a különös szövegek ragadtak meg, és az, ahogy beleélte magát a szinte teljes átváltozásig. Új világokat nyitott meg. Például amikor azt énekelte, hogy „Csak rajzolom, miről álmodok / Leírom, amire gondolok / Lerajzolom, amiről álmodom / Én leírom, amire gondolok / Lerajzolom, amiről álmodok...” – és ahogy egyre jelentőségteljesebben hangsúlyozta, belevitte egész lényét, az felért egy hadüzenettel. Amikor a legtöbb ember már nem mer önmagával és a világ nagy kérdéseivel szembenézni, nem mer igazán élni és érezni, látomást látni, szembeszegezni az álmait a világgal, és valóra váltani az igazi álmait. Baksa a maga módján mert kitörni a begyepesedettségből, a lelki és szellemi gépiességből, az élet nevében. Az 1990-es években egy írásomat olvasva felkeresett a lakásomon, és sokat beszélgettünk az Élő Világegyetemről –
ez a végtelen élet a mi életünk igazi mércéje.
E régi emlékek mellett az elmúlt években fedeztem fel magamnak Tolcsvay Béla koncertjeit, aki képes hatalmas érzéseket, gondolatokat megmozdítani, átadni. Miközben az általam régóta tisztelt Misztrál zenéjében benne van az az őserő, ami a magyar és a délszláv népzenében is érezhető. Az együttes tagjai olyan nemességet, tisztaságot sugároznak, ami rangot ad a művészetüknek és azokat az értékeket mutatják fel, amelyek sokat jelentenek az emberek számára. Ilyen zenekarokból és zenékből kellene több a világban.
Szarka Tamás idén az A38 Hajóról hívja közös éneklésre a világ magyarságát június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján, majd a magyar kultúra sokszínűségét ünneplő 1Kárpát-medence Fesztivál keretében ad koncertet több hazai és határon túli zenekarral együtt. A Kossuth-díjas énekes-dalszerzővel egyebek mellett az immár hatéves kezdeményezésről, a Ghymesről, a Szakcsi Rádióról, valamint új és készülő műveiről beszélgetünk.
Idén hatodik alkalommal hívja közös éneklésre a magyar önkormányzatokat és oktatási intézményeket a Nemzeti Összetartozás napján. Hogyan indult a kezdeményezés?
Bármerre jártam a világban az Egyesült Államoktól Japánig, magyarokkal találkozva mindenütt azt tapasztaltam, hogy vannak pillanatok, amikor szeretnénk kifejezésre juttatni a magyarságunkat, az összetartozásunkat és jólesik néha egymás felé fordulni, hogy kicsit erőt merítünk egymásból. Úgy gondoltam, ezt az érzést
énekléssel lehet a legszebben és legszelídebben kifejezni.
Ezért 2008-ban megírtam a Kézfogás című dalt, amit egy idő után – talán azért is, mert határon túli magyar szerző műve – a nemzeti összetartozás himnuszaként kezdték emlegetni. Tulajdonképpen ez indított hat évvel ezelőtt az első közös éneklés meghirdetésére. Ilyenkor én egy központi helyszínen éneklem a Kézfogást egy csoportnyi gyermekkel, a csatlakozók pedig ugyanebben az időpontban otthonról teszik ugyanezt. Később az Állami Népi Együttes művészei koreográfiákat is készítettek a dalhoz különböző korcsoportok számára, ezek a szerzemény kottája és zenei alapjai mellett megtalálhatók a kezfogas.eu honlapon.
Milyen fogadtatása volt a felhívásának az elmúlt évek során?
Az első évben 10-15 iskola jelentkezésére számítottam, de már akkor közel 200 intézmény csatlakozott, tavaly pedig 570-en regisztráltak, és több mint 160 ezren énekeltek velem. Hat év alatt közel 2000 település és intézmény jelentkezett, főleg Magyarországról, Erdélyből és Felvidékről, de Kárpátaljáról, Szerbiából, sőt Németországból és Kanadából is csatlakoztak. Az énekek és táncok emlékét őrző, hozzám eljuttatott videókból az év minden napján posztolok egyet-kettőt a közösségi oldalunkon, a honlapunkon pedig az éves összefoglaló kisfilmek is megtekinthetők. Az idei központi helyszín – a Kossuth tér, az Országház, Veszprém és a komáromi Erzsébet híd után – az A38 Hajó lesz, ahol június 4-én 11 órakor 220 budapesti óvodással és iskolással énekeljük majd a Kézfogást, amelyhez már most körülbelül 500 település, iskola csatlakozott, és naponta érkeznek az újabb regisztrációk.
Este pedig koncertet ad az együttesével. Kik lesznek a zenésztársai? Milyen programot állított össze?
A Szarka Tamás és barátai együttessel fogok fellépni, ami egy változó létszámú és összetételű formáció, attól függően, milyen műsort adunk elő és hányan férünk a színpadra. Főleg olyan dalokat játszunk, amelyek arról szólnak, milyen magyarnak lenni Európában. Természetesen a koncerten is elénekeljük a Kézfogást, mellette pedig az Otthon vagyunk és az Állnak az órák című szerzeményeket emelném ki. Az előbbit tavaly írtam a Felvidékről, mert úgy éreztem, néha el kell mondanunk egymásnak, nekünk kisebbségieknek, hogy igenis otthon vagyunk ezen a Dévénytől Ágcsernyőig húzódó területen, akkor is, ha időnként ránk szólnak, miért beszélünk magyarul.
Az Állnak az órák az orosz–ukrán háború kitörése után fél évvel született.
Addig vártam, hátha megszólal valaki a művészek közül, hogy más megoldást kellene választani az erőszak helyett, aztán írtam egy halk imát, amit Wolf Katival együtt éneklünk, de még sosem játszottuk élőben. Mindezek mellett az Esthajnal című lemezemről, a legutóbbi, Sósósó című albumomról és a készülő szólólemezemről is elhangzanak majd szerzemények.
Bő három évtizede, harmincegy esztendeje indult az Anima Sound System, s éppen ennyi időt kellett várni az egyik alapító, Prieger Szabolcs első szólólemezére. Amikor ez az anyag megjelent a világhálón, akkor jött ki az Anima a Derkovitsalbumával, de már Szabolcs nélkül. Ő otthagyta anyazenekarát, ugyanakkor létrehozta az AnimaSongS formációt. Az Anima Sound System első korszakát megidéző együttes 2024. május 24-én, pénteken mutatkozik be Szombathely főterén.
A Jelszó című szólóalbum nem előre eltervezett módon készült. Szabolcs a közös munkában, a közösségben, a zenekarban hitt, illetve hisz, de az eltelt több mint három évtized alatt megannyi szerzeménye fiókban maradt, amelyeket nem dolgozott ki az Anima Sound System. Gondolhatnánk, Prieger Szabolcs e vázlatait most leporolta. De halljuk csak őt, hogy s mint alakult a sorsuk.
Tavaly ünnepelte harmincadik születésnapját az Anima Sound System, és Szabolcs úgy érezte, eljött az ideje, hogy megmutassa önmagát: „Milyen, amikor a Prieger Szabi nemcsak megírja a dalokat, hanem szöveget is ír hozzájuk, és fel is énekli azokat.”
A Napoleon Boulevard egykori frontembere az Omega, az LGT, a Bikini és a Korál zenéin nőtt fel, miközben Katona Klári Titkaim című albumát a legjobb magyar női poplemeznek tartja; Földes László Hobo nyolcvanas években írt dalszövegeit ma is aktuálisnak véli, és szívesen hallgatja a Mini és Török Ádám Bartók-átiratait. A jelenlegi életét meghatározó élmények közül Kardos Horváth János, a Kaukázus együttes vezetőjének dalait emelné ki.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? A kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Vincze Lilla énekesnő válaszol kérdéseinkre.
Melyik magyar előadót, együttest tartja a kedvencének, vagy tekint rá példaképként?
Már siófoki gyermeklányként hatalmas élmények értek a balatoni koncertek során. Az Omega Időrablója vizuálisan is egyedinek számított, és a lézerbemutatóval elsők között volt Magyarországon. Az LGT Bummm! című lemeze Adamis Anna szövegeivel és Presser Gábor zenéivel a mai napig a legnagyobb kedvenceim között szerepel, a későbbi albumokon pedig Karácsony János hangja, zeneisége teljesen elvarázsolt! A sors ajándéka, hogy Presser őt ajánlotta zenei rendezőnek az első Napoleon Boulevard-album felvételére. Csodálatos iskola volt nekem János abszolút hallása, zeneisége, nagyszerű természete.
Szinte hihetetlen, hogy ezeknek az inspiráló művészeknek a kollégájuk, majd a barátjuk lehettem.
Ahogy a Bikini tagjaival is a mai napig tartjuk a baráti kapcsolatot. A pályám elején D. Nagy Lajos és Németh Alajos nagyszerű tanácsokkal láttak el, sőt az 1990-es évek elején Erdélyben turnézhattam is velük. A Balaton mellett Erdély és a Székelyföld a mai napig a szívem csücske, ezért is született az Európa visszavár című dal. A Korál líraisága, Balázs Fecó zenészi és szerzői kvalitása ragyogó perspektívákat hozott a rockzenébe, ráadásul nagy ajándék az élettől, hogy jelenlegi együttesemben Fecó két egykori zenésze is játszik, Fekete Samu basszusgitározik, Pálmai Zoli dobol. Emellett első énektanárnőm, Dévai Nagy Kamilla nevét is áldom, az ő tiszta hangja, embersége, rajta keresztül pedig a népzene és a versek szeretete, megzenésítése végigkísérik az életemet.
Több mint két esztendeje dúl az orosz–ukrán háború. A PG Csoport úgy döntött, a maga eszközeivel, tehát a dal nyelvén kiált, könyörög a mielőbbi békéért. A Csak háború ne legyen... – Üzenet Magyarországról! című korongról, háborúról és békéről beszélgettünk Jantyik Csabával, a PG Csoport alapítójával, gitárosával.
A zenekar azért készítette ezt a négydalos lemezt, „mert nem szabad és nem lehet elfogadni, hogy ennyi ember halt meg az orosz–ukrán háborúban és pusztul el napjainkban is, köztük kárpátaljai magyarok”.
Jantyik Csaba gondolatait az alábbi rövid videóban fogalmazta meg:
Az együttes még a nyolcvanas évek végén tett látogatást a Szovjetunióban – amelynek Ukrajna akkor tagköztársasága volt. A kinti szesztilalom alatt, a Moszkvában tanuló magyar diákok számára bonyolított turnéra a Tisza Expresszel érkeztek a muzsikusok. A vonatra rövid ujjú pólóban szálltak fel, de amikor Kijevben felébredtek, odakint havazott.
A Tovább is van, mondjam még? és az Aranyosra festem című dal, a Pál István Szalonnával és Bandájával két éve rögzített lemezen hangzik el. A zenészeket a Jantyik testvérek a Debreceni Csokonai Színházból ismerik, amit abban az időben Vidnyánszky Attila vezetett. Az egykori beregszászi színtársulat művészeivel közös produkciót is jegyzett a PG Csoport. A Tovább is van, mondjam még? eredetileg is háborús dalnak íródott, de szóljon erről Jantyik Csaba:
Szalonnával és Bandájával tavaly Panyolán koncerteztek, s amikor beültek a mikrobuszba, Csaba látta a kárpátaljai muzsikusokon a felindulást, mert bár karnyújtásnyira vannak szülőföldjüktől, nem mehetnek haza, mert ott a frontszolgálat várna rájuk.
Halmos Béla, amikor közös munkába fogott a PG Csoporttal, úgy fogalmazott: „beálltam egy rockbandába”. Mindvégig zavarta az elektromos hangosítás: „Mi lesz, mikor nem lesz áram?” – kérdezgette a Jantyik testvéreket. Csaba szerint Halmos megtanította a rockzenészeket, hogyan is kell akusztikus hangszereken muzsikálni. Tőle sajátították el, milyen lesz a világ áram nélkül. Amit 2013-as halála miatt nem sikerült megvalósítaniuk, azt Szalonnával és Bandájával vették lemezre. Ez az Aranyosra festem – Útravaló Halmos Bélától című korongjuk, rajta a Tovább is van...