Marosvásárhely központjában domb magasodik, ahonnan a Székelyföld és egész Erdély egyik legnagyobb, 4,5 hektár alapterületű vára tekint le a 116 ezres, fele részben még ma is magyarok lakta városra. Az erődítményt 1492-ben Báthory István vajda építtette, majd miután Basta császári zsoldosvezér 1601-ben leromboltatta, Borsos Tamás jegyző és városbíró a XVII. század első felében rávette a város polgárságát a vár újjáépítésére. (A derék lokálpatrióta szobra ott áll a várdomb oldalában.)
Itt, a vár kellős közepén nyílt meg nem is olyan régen a Várgaléria, Marosvásárhely pezsgő képzőművészeti életének epicentruma. És hogy mitől ilyen pezsgő? Miért pont itt folytatódik az a júliusban, Nagybányán indult „road show”, amelyről az Index is helyszíni riportban számolt be, és amely népszerűsíti a magyar és európai művészettörténetben páratlan nagybányai festőiskola remekeit?
A magyarázat két név: Soós Zoltán és Strebeli Róbert. Előbbi Marosvásárhely műértő és művészetkedvelő polgármestere, aki tizenöt évig, 2020-as polgármesterré történő megválasztásáig igazgatta a Maros Megyei Múzeumot, utóbbi pedig a Nagybányai Művészeti Központ igazgatója. És persze egy görög és osztrák gyökerekkel rendelkező pesti galériatulajdonos házaspár, Eleni Korani és Ernst René Wastl. A projekthez a hátteret a Közép-Európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány biztosítja, Pacsay-Tomassich Orsolya vezetésével, megvalósítva a kulturális projekt indulásánál megálmodott küldetést.
Budapestről gépkocsival eljutni Marosvásárhelyre emberes vállalkozás – még ma is, amikor pedig már egy jó húsz kilométeres szakaszt leszámítva elkészült a dél-erdélyi autópálya. Ezzel együtt megható volt megpillantani az első olyan helységnévtáblát, amelyiken már a magyar felirat is olvasható volt a román alatt (Lunca Mureșului/Székelykocsárd), mert ez azt jelezte, elértem a Székelyföld, azon belül is a történelmi Aranyosszék nyugati határát.
Innen már tényleg csak egy ugrás Marosvásárhely, az egykori Maros-Torda vármegye székhelye, a nagybányai festők remekműveit bemutató kiállítás helyszíne. A város éppen fel van túrva, legalábbis a bevezető főútvonalat, a Dózsa György utat aszfaltozzák, lépésben halad a forgalom.
Aszfaltozás ide vagy oda, a Rózsák terén a Kulturpalota és a Városháza sokkolja szépségével az utast. Még úgy is, hogy előbbit éppen renoválják, és az egyik oldalát nejlonlepel takarja.
A magyar szecesszió 111 éves gyöngyszemeiről beszélünk, Komor Marcell és Jakab Dezső építészek alkotásához talán csak a szegedi Reök-palota fogható. A tetőt pompás Zsolnay-cserepek fedik, a Városháza előcsarnoka is merő Zsolnay, a román portás összevont szemöldökkel azonnal mellém penderül, amikor belépek, de aztán nagylelkűen megengedi, hogy kattintsak egypár fotót.
Odafent a Várgalériában Ernst René Wastl rendezgeti a negyven festményt a szerdai megnyitóra, milliós (euróban, nem forintban) értékek között téblábolok, Ferenczy Károly Nyári estjét egymillió-kétszázezer eurósra taksálják, Boromisza Tibor Téli táj című vásznának értéke is megüti az egymilliót, bár ezek csak eszmei értéket jelentenek, mert este, amikor leülünk poharazgatni Soós Zoltán polgármester, Strebeli Róbert és Ernst társaságában, kiderül, ha aukcióra kerülnének ezek az alkotások, akár hárommillió euróig is felszaladhatna az áruk.
No de honnan jött a vándorkiállítás ötlete?
Az idén év elején Pacsay-Tomassich Orsolya, az alapítvány főigazgatója és Korani Eleni eljött hozzánk Nagybányára megnézni a festményeinket. Én voltam az idegenvezető, Eleni pedig meglátott egy 1908-ban festett Bálint Rezső-képet. Megjegyeztem, hogy egy legutóbb az árverésen elkelt Bálint Rezső-festményhez én írtam a párhuzamot az aukciósháznak. Erre szó szót követett, és kiderült, hogy a festményt Eleni vette meg. Aztán abban maradtunk, milyen szép lenne, ha ezek a képek hazatérnének Nagybányára, és ezzel megvalósulna az alapítvány kulturális programjának egyik fő küldetése. Ennyivel tartozunk a nagybányai közönségnek és a művészeknek is
– mondta az Indexnek Strebeli Róbert.
Eleni Korani a honi műkereskedelem egyik „cápája”, az ő nevéhez fűződik számos aukciós rekord, és ő volt az, aki 2005-ben hazahozta az Egyesült Államokból Rippl-Rónai József emblematikus festményét, a Kalitkás nőt.
A Téli táj története már-már krimibe illik.
Strebeli Róbert meséli, hogy a nagybányai múzeumban tematikus válogatásba fogtak, és a leltárban szerepelt még egy Boromisza-kép, amit végül a raktárban meg is találtak.
Nekem Boromisza az egyik kedvencem, és a nagyszebeni Brukenthal Múzeum restaurátor kollégáival, egykori munkatársaimmal összefogva rendbehoztuk, megtisztítottuk a festményt, és megtaláltuk Boromisza aláírását is a vászon sarkában. Röntgenfelvételt készítettünk, ibolyántúli és infravörös sugarakkal bombáztuk a képet, vizsgáltuk a festékrétegek vastagságát, míg végül százszázalékos biztonsággal megállapítottuk, hogy eredeti Boromisza-festménnyel van dolgunk.
Addig is tudták, hogy eredeti a festmény, hiszen az ilyen kontrasztos, pompázatos színek, a lendületes ecsetkezelés Boromisza jellemzői, a téli táj levegőjét szinte harapni lehet, a fák törzsének ultramarin kék árnyalata szinte sugározza a hideget.
Boromisza igazi fauve volt, nem keverte a színeket, ahogy kijött a tubusból a festék, úgy vitte fel a vászonra, innen a sokkolóan élénk, szó szerint vad színek.
Van még egy szenzációs Boromisza-vászon a Várgalériában, a Triptichon, amelyen a bibliai történet szereplői létező, a valóságban is élt személyek. A kis Jézus maga Tersánszky Józsi Jenő, aki, mint közismert, Nagybányán született, nyolc évvel Boromisza után. Kevés ilyen csúnya, elálló fülű kis Jézust ismer a művészettörténet. Mária Boromisza felesége, Tordai Mária, aki szintén nem volt egy szépség, a rossz nyelvek szerint a festőnek azért kellett feleségül vennie, mert egy reggel észrevették, amint a hölgy neglizsében kiszökött Boromisza házából az ablakon keresztül. Szóval, nem volt szerelmi házasság. Amikor Boromisza elvált a feleségétől, az asszony minden ingóságától megfosztotta a művészt, a festményeit is megtartotta, ezért van az, hogy Boromiszáról csak az utóbbi évtizedekben szerzett tudomást a művészettörténet
– mondta Strebeli. Amúgy maga Boromisza is ott van a triptichonon, frivol öltözetben, pontosabban öltözet nélkül, ezért aztán sokáig támadták is a korabeli sajtóban.
A legértékesebb kiállított festmény egy Ferenczi-vászon, a Nyári est, a varázslatosan szép festmény a kiállítás ékessége, ahogy a Ziffer Sándor-önarckép is, bár ebből tucatszámra készült, hiszen Ziffer legkedvesebb modellje önmaga volt...
A 2024. január 7-ig látogatható tárlat a világhírű nagybányai festőiskola alkotóinak igazán ritkán látott festményeit mutatja be a marosvásárhelyi művészetkedvelő közönségnek. A kiállítás a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány által elindított Közép-európai Örökség Program keretein belül, annak támogatásával valósul meg.
A tárlatot azzal a céllal rendezik meg, hogy rávilágítsa a figyelmet a kiállított művek művészettörténetben és kulturális hagyatékban betöltött kulcsszerepére. A kiállítást Vígh Annamária, a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum általános főigazgató-helyettese nyitotta meg. A Marosvásárhelyi Kulturális és Művészeti Központ gondozásában működő Várgaléria egyik fő célkitűzése az erdélyi képzőművészet népszerűsítése, a kiállítás segítségével pedig nemcsak erre, de a nagybányai festőiskola hagyományainak továbbörökítésére is lehetőségük nyílik.
A régió művészetét meghatározó, 1896-tól a második világháború kitöréséig a nagybányai művésztelepen működő festőiskolát a modern magyar és erdélyi festőművészet egyik bölcsőjeként tartják számon, hatása számos korabeli nagy hírű festőnél tetten érhető.
Az alkotóközösség alapítói
festőművészek voltak. A művésztelepen született alkotásokat világszerte nagyra tartják, számos nagybányai mű rangos nemzetközi gyűjteményekbe is eljutott.
A kiállítással, a modern magyar festészet alapjainak lefektetéséhez nagyban hozzájáruló egykori nagybányai festőiskola korszakváltó gondolkodásának bemutatását tűzte ki céljául a Közép-európai Örökség Program. Ennek keretében idén nyáron a művek keletkezési helyén, Nagybányán nyílt meg a Hazatérés, Nagybányai remekművek magángyűjteményekből című kiállítás, amelynek számos darabját először láthatta a nagyközönség. A program szorosan kapcsolódik az alapítvány értékmegőrző tevékenységéhez – a szellemi örökség megőrzésével és az elmúlt korok nagy művészeinek gondolkodásmódjával a jelenkor fiatal művészeit is szeretnék inspirálni.
Marosvásárhelyen a kiállítás eredeti darabjai mellett újabb alkotásokkal is megismerkedhetnek a látogatók. A huszonegy, már korábban is kiállított alkotás mellett tizenkilenc újdonság is helyet kapott, többek között az egyik alapítótag, Ferenczy Károly 1895−96-ban készült festménye, a Lóitatás, Lovak a vízben, és az emblematikus Gyermekek pónikon (1905), amelyek közel 100 éven át rejtett műalkotások voltak. A nagybányai tárlat „sztárja”, a Nyári est itt, Marosvásárhelyen is látható. Emellett látható Pechán József Koradélután című ikonikus műve, amely védetté nyilvánított kulturális műalkotás, valamint az igen rövid alkotói pályával rendelkező Plány Ervin Kalapos hölgynapfényes kertben (Anyám kertben) című, 1910 körül készült olajfestménye is a kiállított alkotások között szerepel. Így összesen 40 festmény tekinthető meg a tárlaton.
A Marosvásárhelyen nyíló tárlatot még különlegesebbé teszi, hogy olyan, kuriózumnak számító alkotások is megtekinthetők, mint Tihanyi Lajos és Szobotka Imre Nagybányán készült művei, valamint Gyenes Gitta Fények a parkban című alkotása.
A nagybányai bemutatkozás után további kiállításokat terveztünk Erdély városaiban. Nagybányát követően tehát Marosvásárhely a következő helyszín, ha minden jól megy, innen Sepsiszentgyörgyre megyünk, majd jövőre a Délvidék, nagy valószínűséggel Szabadka következik. De ennél merészebb terveink is vannak, Nyugat-Európát is meg akarjuk hódítani. Az eddigi, magánygyűjteményekből származó alkotások mellé két jelentős erdélyi múzeum kollekciójából is érkeztek újabb festmények – a Megyei Múzeum Nagybányai Szépművészeti Központtól, valamint a Maros Megyei Múzeum Művészeti Osztályától. A magyar festészet egészének bemutatása szempontjából különösen fontos a magán- és közgyűjtemények összefogása. Az országokon átívelő köz- és magánygyűjteményi összefogásnak szép és követendő példája a mostani kiállítás
– mondta Eleni Korani, a kiállítás kurátora. A kiállítás koncepciója városról városra változni fog, ezzel is helyet adva új alkotások bemutatásának, valamint ez a közönséget is ösztönzi arra, hogy újra megtekintsék a kiállítást.
A nagybányai festőiskola hatása megkérdőjelezhetetlen, a műhely alkotói olyan szellemi örökséget alapoztak meg, amely évtizedeken át befolyásolta a következő generációk látásmódját, a kiállítás célja pedig épp ennek a látásmódnak a továbbadása. A Várgaléria pedig nemcsak a város műértő közönségének szeretné bemutatni a ritkaságnak számító festményeket, hanem a régió más városaiból és a határon túlról is várja a műkedvelőket, amellyel Marosvásárhely kulturális és turisztikai jelentőségét is tovább kívánják növelni.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
