Halvány emlékeim vannak a Mucky Pupról és Három döglött ürge című számáról, illetve a Kismalac, kismalac, engedj be kezdetű nótáról, amelyet otthon tán Carmen nevű zenekar dolgozott fel, és a szövegben a “lófasz a seggedbe” is szerepelt, ami akkoriban nagy odamondogatásnak számított. A tagokat ettől függetlenül sem ismertem fel, pedig pakolás közben az egyiküket odébb kellett tessékeli, mert láb alatt volt. A helyszín egy külvárosi klub Kölnben, az udvaron perzsaszőnyegek, párnák és kanapék mindenfelé, vízipipa az afterpartizó fiatalságnak, odabent egy 250 fős terem, amit a magyar ANTSZ öt perc alatt ledózeroltatna.

A WC falán talpalatnyi üres hely sincs, graffitik, matricák mindenütt, köztük egy érdekessel: “Nem vagyok büszke arra, hogy német vagyok”. Feltűnően sok az antifasiszta mozgalmat éltető színes papírdarab is. A színpad kicsi, a világítás szegényes, a hangcuccra viszont nem lehet panasz, a Mucky Pup roadjai kezében megdörrenek a hangszerek. A backline mostantól kikerül a Superbutt buszából, mert a főzenekar nem hozott magával az USA-ból, és mivel a bérlése drága lett volna, elkérik az előzenekarét. Ebben semmi meglepő nincs, tudom meg Vöröstől, a Mucky a nightliner és a kényelem mellett döntött, a gázsiból viszont egy normális backline már nem jött volna ki, így úgy egyeztek meg a Superbuttal, hogy azt ők adják. “Elrontani nem lehet, ami sérülhet, az a dobbőr, esetleg az álványok, tányérokat szerencsére hozott a dobos faszi” - teszi hozzá Peti, a dobos, aki azért kis aggodalommal szemléli, ahogy a főzenekar roadja beüti a pergőt.

Az öltöző a klub egyik épületének emeletén van, ott a kaja és a pia is, no meg a vendégszoba, ahol aludni fogunk, emeletes ágyakon. Arra pont jó, hogy összeessünk, de a tiszta ágyneműt el kell felejteni. A cateringgel semmi baj, felvágott, sajt, friss zsemle halomban, és még meleg kaja is van, bécsi szelet, saláta, együtt eszünk a Mucky Puppal. Egyelőre fagyos a hangulat, de majd összemelegedünk, a dobtechnikusuk kicsit bunkón szól be Krisztiának, Vörös szerint próbálgatja, meddig mehet el, mert pakolni nem szeret senki magától, ha pedig az előzenekar stábját ugráltathatja, nem is fog. Álljuk a sarat, a kecskeszakállas csávó elvigyorodik, megfogja a lábdobot. Egy null ide.

A főzenekar korábbi sikereiből él, ezt reflektálja a póló- és CD-választék is, szinte csak klasszikus mintákat hoztak el, de abból iszonyú menyiséget. Náluk egy vörös csajszi melózik a pultban, a seggére két nő, a hátára mindenféle absztrakt cucc van varrva. A lassan szivárgó német hardcore-rajongók természetesen nem a 120 kilós szakállas magyar csávó, hanem a 45 kilós csaj felé indulnak el. Profi a lány, a pólók méret és fajta szerint tízes csomagokba osztva a ládákban, 10 másodperc alatt mindenre rálel, és ugyan engem nem fenyeget az a veszély, hogy a rám rontó tömeg nyomása alatt összeomoljak, de próbálok rendszert vinni a mi cuccunkba is.

A koncert lassan kezdődik, a Superbutt vendéglistáján egy ismerős név, Ligi, az Európában turnézó magyar metálzenekarok egyik őrangyala is szerepel. Ligi fogalom, lakott már nála a Superbutt és a Tankcsapda is, meg kismillió magyar zenekar, ha errefelé turnéznak. Azt, hogy miből él, nem taglalnám, pedig ismerem már vagy tizenöt éve, puszival köszönt mindenkit, és olyan sörszaggal, amire simán rá lehet könyökölni. Utoljára a Volt fesztiválon találkoztunk, majdnem elütöttük befele menet, mert akkor is volt benne egy légkör. Jó látni persze, mert vicces figura, és a Superbutt fellépése alatt ő az első, aki beáll a színpad elé headbangelni, hátha követik a példáját a helyiek. Nehezen mozdul a német hardcore-rajongó, de erre is lehetett számítani, a közönség javarészt 40 feletti arcokból áll, akik a Mucky Pup sikerkorszaka, azaz a kilencvenes évek elején már javában koncertekre jártak. Ők nem a Superbuttra jöttek.

Pár CD és két-három póló azért elmegy, egy hirtelen ötlettől vezérelve kitalálom, hogy ha valaki vesz egy korongot, azt a zenekar névre szólóan dedikálja, húsz év múlva milliókat ér majd az Ebayen, helló. A Mucky zenéje nem az én műfajom, a közönség viszont élvezi, együtt énekelnek a ránézésre 150 kilós énekessel. A ráadásnótára már én is bevadulok, Running Free az Iron Maidentől, jólesik egy kicsit üvölteni. A buli végén közös italozás kezdődik az udvaron, ahová teljesen más közönség szivárgott be a koncert alatt, elszállós hangulat, tömény fűszag, mindenki vigyorog, a zene lassú, kicsit andalító, a csajok szépek.

Feltűnik egy bengáli macskakölyök és egy magyar agárnak tűnő kölyökkutya, ez utóbbi megpróbál nemi életet élni az előbbivel, sokan drukkolnak neki, de a macska hajthatatlan. Lefekszünk, mert reggel korán indulunk Hamburgba. Vagyis indulnánk, de ugye ember tervez, a hangszert végül csak szétbarmoló Mucky Pup-dobos meg végez.