Miközben szegény Csomolungmán már lassan érik egy burkolatcsere, mert nagyobb az átmenő gyalogosforgalma, mint a Széll Kálmán térnek, az emberek többségének fogalma sincs melyik a Föld második legmagasabb hegycsúcsa. Na így van ez az ókori zenében is. Míg a világ legöregebb lejegyzett dalából számos értelmezés és rosszabbnál rosszabb feldolgozás született, a többi ókori zenével nem nagyon foglalkozik senki sem – kivéve eggyel, na de arról majd később lesz szó.

Minket viszont nagyon is érdekelnek a többiek, szóval folytassuk zenetörténeti utazásunkat Egyiptomban!

Egyiptom, a bioboltzenék hazája?

Minden ókori egyiptomi zenéről szóló leírás azzal indít, hogy sajnos nem tudjuk, milyen volt. Nagyjából ugyanez a helyzet amúgy Mezopotámiában is: a sumeroktól ugyan fennmaradtak lejegyzett zenék, de senki sem tudja elolvasni azokat. Még annyira sem, mint a hurri dalokat.

Ezek után persze hosszan leírják, kik, hogyan, milyen alkalmakkor és min játszottak, de ez minket ugye most nem érdekel: mi zenét akarunk hallgatni!

Szerencsére a YouTube tele van "ókori egyiptomi zenével", mindegyik szépen fel van turbózva misztikusabbnál misztikusabb fotókkal. És hogy van-e közönsége? Hajaj! Vannak olyan felvételek, amelyek lejátszása egymillió felett jár!

Hangulatukat illetően olyanok, mint amiket a bioboltokban hallunk, 

Tessék, itt van mutatóba az egyik legnépszerűbb:

Ezek a felvételek alighanem úgy készülnek, hogy a kiadó megkeresi az előadót, hogyaszongya:

akkor kellene az az egyiptomi naphimnusz, amiről a múlt héten beszéltünk,

tyű azt már eladtam most felfedezett tibeti halottas énekkönyvnek, de tegnap írtam egy ősi inka szertartászenét, az pont jó lesz neked.

Vagyis tényleg fel kell adnunk, ha az ókori kelet zenéjébe akarunk belehallgatni? Nem egészen, de azért túl sok jót nem ígérhetek.

   

Lássuk a farkon lovagló hárfás lányt!

A fenti borzalomhalmazban üdítő kivétel Phil és Gayle Neuman De Organographia nevű duója. Ők elég sokféle régi zenét adtak már ki lemezen középkortól a reneszánszig, de minket most persze az ókori albumuk érdekel, melynek barokkosan hosszú, teljes tartalmat leíró címe: Music of the Ancient Sumerians, Egyptians & Greeks. 

Képek, leletek, leírások alapján legyártottak több tucat ókori hangszert. Aztán felvették azokat a dalokat, amelyekről fennmaradt leírás. Meg izé... azokat is, amelyekről nem igazán.

A görögöknél még csak-csak voltak kapaszkodók (rájuk a jövő héten visszatérünk), meg persze szerepel a lemezen a múlt héten bemutatott hurri himnusz is (a West-féle értelmezésből kiindulva), de a mezopotámiai és az egyiptomi trekkeknél kicsit az az érzésem, mint az őskori zenéknél volt: enyhén szólva légből kapottak.

Mentségükre legyen mondva, hogy az 1999-ben megjelent, majd 2006-ban újra kiadott CD-hez egy 12 oldalas füzet is tartozik, amelyben nem csak a hangszerek vannak részletesen ismertetve, hanem az összes dal forrása is. 

Itt bizony van olyan szám, amit egy sírfestmény alapján játszanak el: onnan vették a hangszerelést. A dallamot és a ritmust, hát azt kitalálták hozzá. Igen, az nagyjából olyan, mintha az elmúlt ezer év amerikai zenéjét mondjuk ebből a képből próbálnánk rekonstruálni, úgy hogy egy hangot nem hallottunk az egészből.

Ám a legizgalmasabb az a dal, amit ez Ptolemaiosz-kori (Kr. e. 332-30) szobrocska ihletett:

Elsőre olyan, mintha egy farönkön ücsörögne egy újságot olvasó kis nő, meg egy táskás fószer. Azonban ha megnézzük más szögekből, akkor kiderül, hogy ez bizony egy férfi hatalmas – az egész testénél nagyobb –, tökéletesen élethűen megformált dákóval, melynek a végén ott csücsül a hárfás lány. 

Itt van róla még egy csomó kép különböző szögekből.

(Muszáj zárójelben megjegyeznem, hogy a hazai viszonyokhoz képest elképesztően klassz a  Brooklyn Museum honlapja . 108 745 kiállítási tárgy található meg az oldalon, mindegyikről van részletes leírás, címkékkel, príma keresővel és fotók, amelyek ráadásul Creative Commons-BY alatt letölthetők, vagy beágyazhatók négy különböző méretben. Lenyűgöző!)

Állítólag nem ez az egyetlen hasonló kompozíció, de ami különlegessé teszi, az a férfi kezében látható papirusz, amit a farkára támaszt. Nem hieroglifák vannak ugyanis rajta, hanem mindenféle vonások, amit sokan zenének tartanak.

Ez persze elég volt már a duónak, hogy el is játssza. A cédéfüzetben részletesen leírják, hogy néz ki a szobor, például, hogy hiányzik a férfi egyik karja (amivel talán az írás alapján irányíthatta a hárfás lányt), de azt valahogy elfelejtették beleírni, hogy egy irgalmatlanul nagy dákó is része a kompozíciónak.

Na mindegy, lényeg a lényeg: úgy értelmezték a "kottát", hogy megnézték a függőleges vonások viszonyát a vízszintes vonalakhoz képest. Szerintük 

Totálisan hasraütésszerűnek tűnik az értelmezés, de kísérletnek mindenesetre érdekes.

És, hogy milyen maga az album? Íme itt az egész (ha csak a péniszes dalra vagytok kíváncsiak, akkor ugorjatok a végére. Úgy 44:10-től játsszák el, előbb csak hárfán, aztán síppal-dobbal és egy rakás más hangszerrel kiegészítve):

Ha együtt böngészitek a már linkelt cédéborítóval, akkor nagyon izgalmas hallgatni és olvasni való, nekem egy órás érdekes utazás volt. Ha az élvezeti értékét nézzük, akkor persze nem ennyire lelkesítő a dolog. A barátnőm egész sokáig bírta például, de úgy a felénél megkért, hogy

Úgy is lett. Mármint azóta is együtt élünk, nem hallgattam többet, hanem továbbutaztam a zenetöriben. A jövő héten meghallhatjátok, miben előzték meg a görögök 2000 évvel a Monty Pythont. Tartsatok velünk akkor is!