– De hát tanár úr, azt ígérte nem írunk dolgozatot deriválásból! 

Sajnálom gyerekek, hazudtam.

– felelte nekünk Gál tanár úr a Szent László gimiben, és azzal osztotta is tovább a papírokat. Hát ez a helyzet itt a Múltcore-on is, mert bár azt ígértem, hogy ez egy utazós blog, ahol csak zenehallgatás lesz semmi más, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy mielőtt továbblendülnénk a sorozatban a középkorba, be ne mutassam kedvenc ókori hangszereimet.

A felsorolás nem lesz teljes, nem is írok mindegyikről sokat, inkább csak úgy hasraütés-szerűen kiragadom azokat, amelyek valamiért érdekesek nekem. Először lássuk a sumerek fantasztikus hárfáit és a görög kitharák titkait, egyszóval a húros hangszereket.

 (Amúgy, hogy kerek legyen a történet muszáj megjegyeznem, Gál tanár úr végül nem írta be a jegyeket, csak kíváncsi volt mennyit fogtunk föl az előző órai anyagból.)

Gyerekkoromban nagyon szerettem Zamarovsky ókorról szóló könyveit és persze ezt is kivettem a könyvtárból. Igaz nagyon zavarba ejtett már a borítója is. Mi a fene lóg ki ennek a bikának a szájából? Két kék kéz? Na és a tarkójából? 

Nos azóta tudom, hogy ez a bika egy sumer hangszer ékessége, a „két kék kéz” meg a szakálla, ami ugyanúgy isteni dolog volt, mint az egyiptomiaknál, csak itt más fazon volt a divat akkoriban.

A csodálatos hangszereket Leonard Wolley angol régész találta meg Ur városának királyi temetőjében az 1920-as évek végén. Az itteni ásatások azért is érdekesek, mert jó ideig részt vett rajta vendégként Agatha Christie is, aki amúgy beleszeretett az egyik fiatal régészbe, s aztán hozzá is ment feleségül. Na de vissza a hangszerekhez!

A királyi temetőből számtalan kincs került elő, köztük több hárfa és líra is. Szörnyű belegondolni, hogy ezek a hangszerek 

Nem tudom, ha ma tárnák fel őket, meg tudnák-e menteni azokat, mindenesetre annak örülhetünk, hogy legalább fényképezőgép létezett, és a lenyomatukat amennyire tudták, gipsszel kiöntötték, így dokumentálni lehetett, hogy is néztek ki.

Az aranyból, lazúrkőből és kagylóhéjból készített szobordíszek és mozaikok szerencsére megmaradtak, ezeket használták fel a későbbi rekonstrukció során.

Számos hárfa-, illetve líratöredék került elő, a legszebb példányok az ásatásokban részt vevő múzeumok ékei lettek. Lássuk őket sorra! (Részletes leírásukat  Dezső Tamás  Ókori és keleti művészet című  online könyvében találjátok.)

A Királynő lírája 

Ezt a British Múzeumban őrzött kincset érdekes módon először a fenti módon hárfaként állították helyre, aztán rájöttek, hogy mégis inkább líra volt és egy egészen más rekonstrukciót készítettek belőle.

Az Ezüstlíra

Ez szintén a British Múzeumba került. Egy kanadai popzenész, Peter Pringle, az ugariti agyagtábla zenéjét is megfejtő Richard Dumbrill segítségével elkészítette egy működő modelljét. Itt az egész hangszerépítési folyamat leírása rengeteg képpel. Bár nem minden elemében eredeti (például nem ezüst a borítása, s ha jól értem, végül nem bélhúrokat használtak hozzá), a hangzása lenyűgözően érdekes lett.

A Király lírája vagy a Nagy líra

Míg a Királynő lírája valóban egy királynő sírjából került elő (bár egyesek szerint Puabi nem volt királynő), ennek csak a neve királyi. Ebből csak a bikafej és alatta néhány mozaik maradt meg, igaz az nagyon szépen. Ez a Pennsylvaniai Antropológiai és Régészeti Múzeumba került. Itt egy csomó fotó róla, érdemes megnézni, mennyire másként rekonstruáltak a harmincas években és manapság: akkoriban még az volt a cél, hogy az egész eredetinek tűnjön, ma már csak stilizálják a hiányzó részt.

A Szarvasos líra

Ez teljesen ezüstből készült, s a többitől eltérő módon egy egész alakos szarvas díszíti. Pennsylvaniában őrzik ezt is. Részletes leírást és archív képeket a feltárásáról itt találtok.

Az Aranylíra vagy Bikafejes hárfa

Ez a líra/hárfa talán a legszebb volt mind közül. Itt a lazúrberakásos szemen kívül a bikafej minden eleme aranyból készült, s megmaradtak a hangszer arany-, ezüst-, lazúr- és kagylóberakásos díszei is. Ez volt az egyetlen uri líra, mely helyben maradt, az Iraki Nemzeti Múzeumban.

A Közel-Keleten dúló, évtizedek óta tartó harcok legnagyobb vesztesei az ősi kultúrák. Biztos emlékeztek a másfél ezer éves Buddha-szobrokra, melyeket a tálibok lőttek szét, vagy az ISIS ámokfutására a háromezer éves asszír leletek közt, ami ráadásul hamarosan tovább folytatódhat. Hiába nem volt tudatos pusztítás, a leletek szempontjából sajnos ebbe a sorba illik Bagdad 2003-as amerikai ostroma is, melynek az Iraki Nemzeti Múzeum számos műkincse is áldozatul esett: néhány a harcoknak, a többség azonban a napokon át tartó gátlástalan fosztogatásnak. A sok ezer eltűnt tárgy közül ugyan számos megkerült, de sokuk máig hiányzik, vagy súlyosan károsodott.

A szóban forgó Aranylírát is szétkapták a tolvajok, a nemesfém részeket lefeszegették, a maradékot szétszórták a múzeum parkolójában. Csoda, hogy az arany bikafej végül előkerült az Iraki Nemzeti Bankból. Egy bostoni professzor, John M. Russel fosztogatásokról készült részletes beszámolójában láthatjuk, mi maradt belőle (20. ábra). Nem sok.

Hogy helyreállították-e azóta az eredetit, nem tudom, a StreetViewn mindenesetre nem találom az Iraki Nemzeti Múzeumban. Viszont egy megszállott hárfás, Andy Lowings még akkor fejébe vette, hogy megépíti újra az egészet. Nem másolatot készít, hanem egy pont ugyanolyat, mint amilyen volt. Ez elsőre marhaságnak hangzik, mert a kettő látszólag ugyanazt jelenti, de nem. Ő mindent eredeti anyagokból, eredeti technikával akart újragyártani. 

Persze nem volt egyszerű dolga. Ott ahol egykor Ur és Sumer erdei voltak, ma kietlen sivatag van, szóval cédrusfát elég nehéz volt szereznie Irakból – főleg, hogy ott még harcok dúltak. De megszerezte. Meg bitument hozzá, szintén a Közel-Keletről. És tényleg aranyból csinálták meg azt, ami aranyból volt, ráadásul eredeti vastagságban. Az alkotáson egy egész csapat dolgozott: művészek, kutatók, restaurátorok és rengeteg adományt szedtek össze a projekthez.

A végeredmény egy hordozható, használható, gyönyörű hangszer lett, melyet ma is gyakran megszólaltatnak leginkább Irakban, de olykor a világ más tájain is. Hogy milyen volt a sumerok zenéje, nem tudjuk, de hogy hogyan szóltak a hangszereik azt igen:

A jövő héten egy különös ókori trombitával folytatjuk, melyet az egyiptomi rendőrség már 3000 évvel ezelőtt kitiltott a lakott területekről, és amely később állítólag kirobbantotta a II. világháborút. Tartsatok velünk akkor is!